Schőner Alfréd: Peszach 5781 – Kefar Sava, Izrael

Melankolikus téli öltözetét feledve, s a tavasz mámorító illatát érzékelve, újbóli pompájában tetszeleg a mindig megújuló természet. Még a fülünkbe cseng púrim ünnepének zoomon keresztül is érzékelt farsangi kavalkádja, az est-reggeli megila olvasás sokszorta átélt csodája, a történelmi igazság diadala. Mégis, már itt van niszán hava, első a hónapok között. A szabadság hónapja.

Az idei pészach főbb dátumai a polgári időszámítás szerint

Az alábbiakban dr. Schőner Alfréd főrabbi, a Hegedűs Gyula utcai zsinagóga vallási vezetője ünnepi gondolatait olvashatják.

A kezdet.

Az évszázadok viharáradatát nem mindig játszi könnyedséggel túlélő zsidó hagyomány örök ihletettségű törvénykönyve a következőképpen fogalmaz: „megváltás és a csodák kezdete"

Ekkor, niszán havában van peszach, a szabadság nyolc napja, az Egyiptomból való csodás megmeneküléséé, mely esemény beívódott a zsidóság történelmi emlékezetébe. Ha kiejtjük a „szabadság" szavát, az áhítat dallamára dobban a szív. Emlékeztet az Örökkévaló, a Világ Alkotója végtelen kegyelmére, akinek szeretete átfogja a földet, s kinek kegyelme szebbé teszi a világot. Ki nem feledte Micrájimban sínylődő népét, ki Mózes szájára szabta a szót. A szót, mely diadalmasan dörgött az ókori önkényuralom reprezentánsa és megtestesítője, a fáraó felé: „Engedd el az én népem, hogy szolgáljanak engem."

S a megmenekült, a sivatag megannyi traumáját végigszenvedő nép emlékezett. S emlékezik ma is a szabadulásra, a szabadságra, a legszebb fogalmak egyikére.

Teszi ezt széder este, peszach ünnepének megannyi drámát érzékeltető éjjelén, ahol találkozik „Peszach Micrájim", azaz a Múlt gondolata, és „Peszach Leátid", a Jövő eszménye.

De fókuszában ott vergődik a jelen, olykor a mindennapok varázsa, a manhattani ikertornyok magasba törő és dédelgetett álma, de olykor a legújabb kor okozta történelem is, amelyet beárnyékol és füstfelhőjével betakar az álom összeomlása. A ma embere dadogva megfogalmazott félelmekkel kérdi: Lesz-e lehetősége a hivatását teljesítő emberiségnek úrrá lenni a fizikai, a szellemi, a lelki terror nyomasztó félelmén, feszültségén?

Ebben az új világban, a számítógépek, a géntérképek, a mobiltelefonok, a komputerközpontok korában, a számarányában megcsappant magyarországi zsidóság hite újból éledni látszik, s lassan – meglátjátok – ismét megtalálja azt az évszázadok megszentelte hagyományban.

Régi szövegkörnyezetben, de időnként már szefárdi kiejtéssel ejti ki az imádság szavát. Régi környezetben, de mindig megújulni kész áhítattal tekint az éteri magasságok felé. S a lélek mélyéből tör fel az ismert és írásban rögzített kérdés: „Miben különbözik ez az éjjel a többi éjjeltől?"

Az időnként már lankadni látszó erőt megújítja az élet igenlése, a széder esti könyv, a Haggada, immár új külsőt ölt, s a megújulás formai álmát ringatja. Az ősi betűk, az örök értékű textus, a téren és időn felül álló üzenet újrafogalmazódik. Felértékelődik, s az őt megillető piedesztálra kerül az internet korában.

Ismét énekeljük az ősi dallamokat, ismét megérint bennünket a peszachi varázs, a soha nem felejtett szülői mosoly, a múlékony élet, a tovatűnő idő. Széder este az örök értékeket ünnepeljük, a szabadság és a hagyomány reményét. Múlékony világunkban a felülmúlhatatlant, talmi értékek között a szellem igazgyöngyeit.

„Az Őrködés éjszakája ez az Örökkévaló előtt, amelyet meg kell őrizni Izráel összes gyermekeinek nemzedékeiken át." (Semot. 12.42)

Őrizzétek és mondjátok el gyermekeiteknek, az utódoknak, hogy a hagyomány láncolata ne szakadjon meg, de legyen erős, mint az ember reménye, az emberi remény a hívő lélek legmélyén.