Mindenkire szükség lenne: a szukoti csokor midrása

2023. Szeptember 29. / 11:13


Mindenkire szükség lenne: a szukoti csokor midrása

A sokak által ismert midrás szerint a szukoti csokor négy növénye a négyféle típusát szimbolizálja közösségeinknek. Aki sokat tud és sokat tesz, aki keveset tud, de derék ember, aki sokat tud, de nem tesz jót, pedig tudná, hogyan kell, aki keveset tud és érdemekben sem tűnik ki és ő is közénk tartozik.

A népszámlálás adatait még hosszan kell majd, megfelelő módszertani tudatossággal elemezni. Az azonban megkockáztatható, hogy van feladatunk azzal, hogy ne egyre kevesebben, hanem egyre többen tekintsenek zsidóként magukra, találjanak vigaszt és jelentést a zsidó vallásban.

A szukoti csokor a zsidó közösség egészét szimbolizálja.

Az etrog íze és illata is jó, a Tórát tanulmányozó és abból is önzetlen jóságot tanuló zsidó hívőt szimbolizálja. 

A mirtusz illata jó, de nem ehető, a jó, de nem tudós ember metaforája.

A pálmaág szép, de nem illatos, a tudós, de jótettek tekintetében ki nem tűnő zsidó ilyen.

A fűzfaág sem nem feltűnően mutatós, sem különösebben illatos, ő azt a barátunkat képviseli a csokor növényei között, akik nem nagy tudósok és nem kivételesen jók. Mint a legtöbben.

A magyar zsidó közösségből hiányzik sok olyan ember, akik sokat tudnak, sokat is tesznek máshol, akikre nagy szükségünk van, akiket vonz a Tóra-tanulás és szívesen tennének jót közöttünk is, de nem találják egyelőre a helyüket. 

Sokan vannak, akik még nem tudnak sokat, akiket nem ér el, nem elég hatékonyan von be a zsidó oktatás és még nem nyitott eléggé a lelkük, mert messze vannak, a közösségi munkára, de megnyerhetőek volnának. Sokan vannak, akik sokat tudnak, de kritikusak és ezért nem jönnek közénk, meg kéne hallgatni őket.

Sokan vannak, akiknek a Tóra tovább finomíthatná, csiszolhatná eleve érett személyiségét, akik másban műveltek és szívesen segítenének is, ha úgy látnák, van hely, ahol otthon lehetnek. 

A zsidók, ahogy a midrás szemléleti a szukoti csokorral, nagyon különbözőek.

A közösségeiknek is az a feladatuk, hogy sokfélék legyenek, mint a szukoti növények. Különben mindig csak egy részét fogják elérni potenciális híveiknek és nem tudják összefogni a teljes csokrot. 

Sokfélék kell legyenek, hogy minél többeket tudjanak közel hozni a Tórához és a jócselekedetekhez. Ha megértjük a midrást, megértjük azt is, mire kell törekednünk.

Szép ünnepet, hág száméáh

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek