Ma beköszönt Ijár hónap első napja
Ma este átlépünk a zsidó naptár szerinti Ijár hónapba, amihez hagyományaink szerint sok jeles esemény kötődik. A tavasz ragyogó fényére utaló hónap 18. napjára esik Lág BáÓmer, amely a pészach és sávuót közötti időszak 33. napja. Jó hónapot minden kedves hittestvérünknek!
Eseménydús hónap köszönt ránk, hiszen a hagyomány szerint a zsidók Ijár hónapban kapták a szombat ünnepét, a pusztában ekkor kezdett hullani a manna, ekkor kezdte Salamon király az első Szentély építését, e hónapban győzte le Bar Kochba a rómaikat. A rabbi Akiva idején sok ezer ember halálát okozó pestisjárvány miatt ezekben a hetekben gyászolunk is, de Ijár 18-án, Lág BáÓmerkor azonban szünetel a gyász.
Valaha, a Szentély idején Ijár 14-e nagyon fontos nap volt, hiszen ekkor áldozhattak azok, akik Niszán hó 14-én különböző okok miatt nem tehették meg vagy elmulasztották. Mióta a Szentélyt lerombolták, ez már a jelentőségét vesztette, de jó ha tudunk róla, hiszen a zsidóság egyik alappilére a hagyomány, a tudás megőrzése és átadása.
Ma egyúttal május elseje is van, amely már szinte nem is tavasz, hanem nyár, szóval lélekben már mindannyian készülhetünk a sávuót szép ünnepére.
Hódes Tov! Jó hónapot minden zsidónak a földön!
Kicsoda az ember? Meghalt Hankiss Ágnes
Mi van, ha magunkon nevetünk? – Réz András az UNSEREINER-ről
28. Zsidó Kulturális Fesztivál: elindult a jegyértékesítés a Dohány utcai zsinagóga programjaira
Megalakult a Magyar Holokausztkutatók Hálózata Egyesület
Lior Raz Budapesten: a Fauda sztárjával találkozhat a közönség
Jom kipur – A zsidó naptár egyik legszentebb napja
Zsidó vallásjog és állami jog: az élet védelme és a döntés szabadsága – a Mazsihisz állásfoglalása
Péntek este a szombattal együtt köszönt be Szukot, a sátrak ünnepe