„Hiszek a fiatalok erejében" – Gyerek- és ifjúsági programok a Rumbach-ban

2024. Január 11. / 15:50


„Hiszek a fiatalok erejében" – Gyerek- és ifjúsági programok a Rumbach-ban

Nagy a sürgés-forgás a Rumbach Zsinagóga háza táján. Ifjúsági Istentisztelet és Rumbi Tanház néven bontogatja szárnyait két fiatal szervezet.  Az Ifjúsági Kabalat Sabbaton Dickmann Dávid szervezésében mintegy 120 fiatal felnőtt vesz részt, míg a 4-13 éves korosztályból a kicsik  Rapi-Legény Zsuzsa vezetésével tanulnak és játszanak minden vasárnap délelőtt.

– Hatalmas meglepetésben volt részem péntek este a Rumbach-zsinagógában. Kéthetente rendeznek Ifjúsági Kabalat Sabbatot Dickmann Dávid vezetésével a 18 és 25 év közötti korosztály számára. A számok önmagukért beszélnek, mert 120 fiatal felnőtt vett részt a programon. A fiatalok csapatokban érkeztek, a közösségi oldalakon egyeztetnek és este 7-től 11-ig mulatják az időt, úgy, hogy közben tanulnak és háromfogásos kidussal köszöntik a szombat bejövetelét – írja Szabó Kitti a Szombat folyóirat online kiadásában.

Képernyőkép 2024-01-11 154654.jpgDickmann Dávid

A cikk szerint a '90-es évek óta nem volt ekkora mozgás és összefogás, ami ezt a korosztályt ennyire inspirálta volna, hogy péntek estéiket havonta kétszer a zsinagógában töltsék. Dickmann Dávid a lapnak elmondta: az ötletet több ifjúsági mozgalom ihlette szerte a világból. Céljuk az, hogy ezt a generációt közelebb hozzák a zsidó identitásukhoz. 

Szerettek volna egy olyan helyet biztosítani, ahol a magyar zsidó fiatalok közösségben vannak, de nem csak zsidó közösségi életet lehetne élni, hanem a valláshoz is közelebb tudnak kerülni. A Rumbach vallási vezetőjével, Deutsch Péterrel karöltve anyagi támogatást kértek és kaptak a Hitközségtől és szeptembertől, Ros Hasana napján indult útjára a kezdeményezés.

Képernyőkép 2024-01-11 154808.jpgRapi-Legény Zsuzsanna és Rumbis gyerekek

A Szombat felkereste Rapi-Legény Zsuzsannát, a 2023 tavaszán megalakult Rumbi Tanház vezetőjét is, aki elmondta: Radnóti Zoltán és Deutsch Péter
kérte fel, hogy kapcsolódjon be a bar és bat micvára készülő gyerekek tanításába, a Rumbach Tanház vezetésében. Az igényeket már nem tudták kielégíteni, mert jöttek a felkérések, hogy kisebb gyerekek is tanulhassanak. A Mazsihisz gazdasági vezetője, Paszternák Tamás, az ügyvezető igazgató dr. Kunos Péter, valamint a BZSH elnöke, Mester Tamás is támogatta az ötletet és dr. Grósz Andor Mazsihisz-elnökkel együtt nyitottan és bizalommal fogadták a kezdeményezést. 

Első bemutatkozásuk májusban történt, amikor csináltak egy karnevált három madrich közreműködésével, majd ezután indították el a Rumbi Tanházat, ahol többek között judaizmust és héber ismereteket adnak át. Minden vasárnap tanulnak a 4 és 13 éves közötti korosztállyal. A „kátán” csoportban foglalkoznak a kicsikkel, a „gádol” csoportban pedig a 9 éveseknél idősebbek járnak. Öt éves kortól madrichok is foglalkoznak a gyerekekkel, nemcsak a tanárok. 

A Szombat cikkét teljes terjedelmében itt olvashatják.

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek