„A zsidóság a magyar történelemben a honfoglalástól napjainkig”
A Miskolci Zsidó Múzeum Baráti Köre következő rendezvényén Markovics Zsolt miskolci főrabbi vendége Weisz Péter, a Gyöngyösi Zsidó Hitközség elnöke lesz, aki „A zsidóság a magyar történelemben a honfoglalástól napjainkig” címmel tart előadást. A rendezvény január 9-én, kedden délután 4 órakor kezdődik, a szervezők kérik, hogy az érdeklődők a részvételi szándékukat előre jelezzék.
Weisz Péter, a gyöngyösi Bugát Pál Kórház nyugalmazott főigazgatója, a Gyöngyösi Zsidó Hitközség és a Barankovics Izraelita Műhely elnöke lesz a Miskolci Zsidó Múzeum Baráti Köre előadója Markovics Zsolt miskolci főrabbi vendégeként.
Az est meghívója szerint Weisz Péternek „A zsidóság a magyar történelemben a honfoglalástól napjainkig” című izgalmasnak prezentációja már szinte valamennyi egyházi televízióban nagy sikert aratott, legutóbb a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen három órán át szünet nélkül faggatták a hallgatók ebben a témában, így alaposan felkészült az ehhez kapcsolódó aktuálpolitikai kérdésekre.
A rendezvény január 9-én, kedden délután 4 órakor kezdődik a miskolci zsidó múzeumban.
Fájóan fiatalon távozott – Szendy Barbitól búcsúzunk
Mit jelent a „timsel”, az Édentől keletre titokzatos héber szava?
Bodrogkeresztúr és Mád: zsidó történetek és ízek a Tejjel-Mézzel első adásában
A Mazsihisz tényfeltáró bizottságot hoz létre az ügynöklisták nyilvánossága és az állambiztonsági múlt kutatására
Bodrogkeresztúr és Mád: zsidó történetek és ízek a Tejjel-Mézzel első adásában
IV. HanukaFeszt – A csoda velünk kezdődik!
A Mazsihisz tényfeltáró bizottságot hoz létre az ügynöklisták nyilvánossága és az állambiztonsági múlt kutatására
IV. HanukaFeszt – A csoda velünk kezdődik!