Izrael népe él: Miért válik majd örömünneppé a mai gyásznap?

2019. Augusztus 11. / 13:58


Izrael népe él: Miért válik majd örömünneppé a mai gyásznap?

A Templom elpusztult, de a nép továbbélt, szétszóródva, gyakran üldözöttként, de bebizonyítva, hogy a templomfalak, az épületek, az intézmények, a pénz, a hatalom, a hadseregek nem számítanak semmit. Az, ha tudod, ki vagy, hová tartozol, mi a dolgod, mindennél sokkal fontosabb. 


Amióta – erre emlékezünk Tisa BeÁv napján – a római hadsereg lerombolta a jeruzsálemi Szentélyt, elpusztította a zsidók hazáját, nem tudunk áldozatokat bemutatni. Helyette ajánljuk fel a Szív Szolgálatát, az imádságot. Haza helyett, vagy hónunk alatt „hordozható hazaként”, ahogy Heine mondja, visszük magunkkal a Tórát. Azóta eltelt lassan 2000 év és hadsereg nélkül, állam nélkül, a zsidóság élt, miközben sorra hullottak el mellette és mögötte a birodalmak.

Van élet állam, templom, hadsereg nélkül és elegendő hozzá a Tóra. A Tóra, amely kijelöli Ábrahám számára, mi lesz az ő és leszármazói feladata: benned leljen áldást a Föld minden családja. Az, hogy, a Próféta szavaival, a népek fénye legyen. Vezesse Istenhez a népeket, hogy eljöjjön az idő, amelyért minden nap háromszor imádkozunk, amikor „egy lesz az Isten és egy lesz az Ő neve”.

A zsidóságnak semmi egyebe sem volt évezreden keresztül, csak célja, dolga a világban. Enélkül, egyedül enélkül, hogy feladatod lenne, értelme az életednek, hogy tartoznál valakikhez és valahová, felelősséget vállaljál másokért, egyedül enélkül nem lehet élni. Egyedül értelmetlen életet nem lehet élni.

Ígéretünk van rá, hogy Áv hónap 9. örömünnep lesz, ahogy örömünnep Jom Kippur, az Engesztelés Napja, mert az újrakezdés, a megbocsátás lehetősége. Ugyanígy, a gyász örömre vált majd, mert csak – „csak” – a Templom, Jeruzsálem, az állam pusztult el. Izrael népe él. Ezt hangsúlyozta emléknapi üzenetében Shlomo Riskin, a nagy ortodox, liberális rabbi idén. Addig, amíg nem felejti el a feladatát, hogy a Népek Fénye legyen, Izrael népe élni fog.

Mert az, ami a zsidóságot fenntartja, nem a különben sokszor ragyogó gigarendezvényekből, nem a szépen felújított, üres épületekből, nem intézményekből adati A falak lerombolhatóak és felépíthetőek a jobb időkben, ha tudjuk, mit szolgálnak az intézmények és épületek. Ha tudjuk, kik vagyunk, hová, kihez tartozunk, és mi dolgunk van a világon.

Könnyű böjtöt kívánunk mindenkinek!

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Kommentek