A Tízparancsolat etikája: miért fontos annyira hűnek lenni a társunhkoz? – Jó szombatot!

Kedves olvasóink, hittestvéreink! A szombat szent ünnepe ma délután 16 óra 10 perckor órakor köszönt be, a királynő holnap délután 17 óra 19 perckor távozik körünkből. Ez idő alatt honlapunk, Facebook- és Instagram oldalunk nem frissül. A Tórából ezen a héten a Jitró (Mózes 2. 18:1–20:23.) hetiszakaszt olvassuk.

A Szombat nem a kifelé, hanem a befelé figyelés ideje, több mint 24 órán keresztül, egy napnál kicsit hosszabb ideig, hogy „kerítést építsünk a Tórának”, megóvjuk, hogy a szombat szelleme minél tovább maradjon velünk. Mindenkinek jó szombatot kívánunk.

Ebben a hetiszakaszban hangzik el -először a Tízparancsolat a Tórában. 

Az, amit hagyományosan hetedik parancsolatnak szoktunk számolni, vagyis a házasságtörés tilalma, talán a legmeghökkentőbb számunkra közülük ma.

Természetesen nem tartjuk az ilyesmit erénynek, kétségkívül ronda dolog visszaélni a hozzánk legközelebb állók bizalmával, de azért, mondjuk, a gyilkolás tilalmával mégsem lehet egy lapon emlegetni, ahogy a Tízparancsolat teszi. Ma is érvényesnek kéne lennie a házasságtörés ennyire szigorú tilalmának? Lehet, hogy nem tenne nekünk rosszat, ha kicsit komolyabban vennénk?

Kérdés, hogy tényleg szükségünk van-e kizárólagos és feltétlen dolgokra? Nem lehet mindenkit, egyformán szeretni? Nyitottnak lenni mindenre és bármire, nem lekötni magunkat? Mind ismerjük ezt az igényt is és valóban, rengetegen vannak a világon, akik vonzóak, kedvesek, szerethetőek.

De a legtöbbünknek mintha mégis igénye lenne konkrétan és személyesen rá irányuló figyelemre, törődésre is, mintha többet várnánk azoktól, akikhez közünk van, mint hogy ránk is „nyitottak” legyenek. Mit jelent hűséget fogadni, bizalmat kérni, szövetséget kötni? Feltétel nélküli, kizárólagos kötődést. Felelősségvállalást, ígéretet. És korlátlanul nyitottnak lenni mintha arról a reményünkről szólna, hogy a szeretethez kapcsolódó felelősségvállalása valahogy mégiscsak megúszható.

A Tízparancsolat, amelyben a házasságtörés tilalma megjelenik, maga is egy kölcsönös, kizárólagos szövetség megkötésének keretei között hangzik el, amelyben semmi nem fontosabb a szövetségesi hűségnél. Ne fordulj bálványokhoz, kéri az Örökkévaló, mert én „féltőn szerető” Isten vagyok, vagyis féltékenyen szeretlek Téged. Még Istennek is szüksége van a mi feltétlen szeretetünkre, hűségünkre.

Az életszövetség, amely a társunkhoz kapcsol bennünket, az első számú mintája annak az örök, a világ egész történetén át tartó szövetségnek, amelyet a zsidó nép kötött Istennel. 

Tábor Béla A zsidóság két útja címűben beszél a Tízparancsolat felépítéséről és arról, hogyan vezet el a magasabbrendű hűség és önfeláldozás az Egyetlenhez, a kimondhatatlan Névhez. És, ahogy múlnak az évek, nem csak a féltékeny másik igénye lesz a feltétlen kötődés, hanem mi magunk is egyre jobban szeretnénk tartozni valakihez, valahová, hogy legyen a dolgoknak értelme az aktuális pillanaton túl is.

Örök hűséget nem tudunk, nem lehet ígérni. Csak őszinteséget a bizalomért cserébe. A vőlegény szavai az esküvőn: Íme, Te megszenteltettél nekem e gyűrű révén Mózes és Izráel törvényei szerint, azt jelentik, kizárólagossá, egyetlenné váltál.

Ami szent, az külön kezelendő, elválasztandó a többitől. Te és én szövetségesek vagyunk.

Ha pedig már nem vagyunk többé egyetlenek egymásnak, aminthogy ez, sajnos, megesik némelykor, vissza kell adnunk egymás szabadságát a választásra, a kizárólagosságra, amelyet majd ismét, remélhetőleg, megtalál (a judaizmus, bár rendkívül fájdalmasnak tartja, de megengedni a válást). A hűség, a felelősségvállalásra is kész kötődés a Másikhoz a zsidó etika alapja. A kapcsolódás, a megosztás, a közösség fundamentuma. Ez talán a legnehezebb és a legfontosabb feladatunk és a legnagyobb esélyünk is.

Békés szombatot kívánuk!