Élet a megsemmisülésen túl: főhajtás a kitagadott csornai zsidóság előtt

A Csornai Múzeumban a rendkívül nagy érdeklődésre való tekintettel július 31-ről szeptember 30-ra módosították annak az időszaki kiállításnak a megtekintését, amelyen Kass János „Zsidó ünnepek” rézkarc-sorozata és a csornai zsidóság emlékeit feldolgozó „Élet – A csornai zsidóság története” című összeállítás látható. A kiállításról és a nagy érdeklődés okairól Aszt Ágnes régész-muzeológust, a tárlat kurátorát kérdeztük.

– Sok csornai emberben csak most, a kiállítás megtekintése során tudatosult, hogy a város sok ismert közéleti személyisége zsidó volt. Úgy érzékeljük, hogy a helyiek ismeretei mindeddig nagyon felületesek voltak a csornai zsidóságról, holott a zsidók a XIX. század végén és a XX. század elején különösen nagy szerepet játszottak a város közéletében. Közülük került ki a legtöbb virilista, azaz a legtöbb adót fizető polgár, s mivel a legtöbben értelmiségiek voltak, nagy hatást fejtettek ki Csorna kulturális és gazdasági életére, egyszóval a városfejlődésre – válaszolja Aszt Ágnes régész-muzeológus arra a kérdésemre, hogy mi az oka a Csornai Múzeumban idén áprilistól látható időszaki tárlat nagy sikerének. 

Merthogy a siker tényleg meglepő: a Kass János „Zsidó ünnepek” rézkarc-sorozatát és a csornai zsidóság emlékeit feldolgozó „Élet – A csornai zsidóság története” című kiállításra özönlöttek a látogatók. Ebben – amint azt a kurátortól megtudom – nagy szerepe van két tényezőnek: az egyik az, hogy a többségében mindig is keresztény többségű Csorna lakossága mintha most szembesülnek vele először, hogy mekkora szerepet vittek a városfejlődésben a zsidó polgárok; a másik tényező a tárlat kialakításával magyarázható, a keresztény látogatókat ugyanis arra is rádöbbenti a kiállítás, hogy a kereszténység milyen sok formai és liturgiai elemet vett át a zsidó vallástól. 

– Egészen különös ez a kiállítás, azt hiszem, sokakat tanít meg sok mindenre. Számomra különösen nagy kihívás volt a megrendezése, ugyanakkor nagyon erős belső késztetés is – magyarázza a kurátor. –  Sok apróbb hatás következtében gondoltam rá, hogy meg kellene csinálni, s miközben csináltam, csináltuk a kollégákkal, nagyon sok mindent megtanultam egyrészt a zsidó vallásról, kultúráról, másrészt annak megéléséről: ideértve a mindennapi nehézségeit, hogy mit jelent a diszkrimináció, illetve még erősebben, hogy mit jelent a „napi gyakorlatban” az antiszemitizmus.

Ugyanakkor azzal is szembesültem, hogy mennyire nyitott ez a kör, sem a Kass-féle rézkarcokat díjmentesen kikölcsönző mosoni hitközség, sem a csornai zsidó leszármazottak (akik már nem a városban élnek hosszú évtizedek óta) nemhogy elutasítók nem voltak, vagy távolságtartók, hanem egyetlen kérő és kérdő szóra megnyíltak, előkerültek a fényképek, a történetek, minden esetben tabuk nélkül, közvetlen őszinteségben. Nem csupán otthonaikba engedtek be vadidegenként, de életükbe engedtek bepillantást, a legmélyebb zugokba is. 

Elmondása szerint a negtapasztalás másik oldala az volt, hogy a dominánsan tradicionális keresztény közösségben milyen meglepően nagy érdeklődést váltott ki ez a kiállítás. 

– Bár hosszú ideig azt gondolták, holokauszt-tárlat készül, megértették, hogy az életet szerettük volna bemutatni, és ezzel nemhogy csökkent, de épp ellenkezőleg: nőtt az érdeklődés. Csorna valamennyi iskolájának szinte az összes felsős osztálya, több oktatási intézményből számos középiskolai osztály jött el, többször jöttek a múzeumi szakköreink csoportjai, rászerveztek a kiállításra különböző nyugdíjas csoportok, helytörténeti társaságok, családok, és az átlagnál lényegesen több egyéni látogató is jött – tette hozzá a régész-muzeológus.

Csornán az első zsidó hitközség 1853-ban jött létre, nem sokkal ezután építettek egy imaházat, 1854-ben pedig már a zsinagógájuk is állt. Míg az 1850-es évek elején még csak néhány zsidó család lakott itt, a századfordulóra a helyi zsidóság létszáma elérte ez ezres nagyságrendet. Még a zsinagógát is át kellett építeni, hogy az ünnepeken az emberek elférjenek. A csornai zsidóság – a zsidó szokásoknak és hagyományoknak megfelelően – létrehozta a saját intézményeit és szervezeteit, egyesületeket alapítottak, és elemi iskolát működtettek.

– Az anyag összeállítása során döbbenetes volt számomra azzal szembesülni – mondja a kurátor –, hogy azok az emberek, akik oly sok mindent tettek a városért, az 1940-es évekre senkivé váltak a saját szülővárosukban, mintha a többség egyszerűen kitagadta volna őket a városból. Igaz, a holokausztnak Csornán is megvoltak az előjelei: az I. világháborúban hősi halált halt csornai katonák emlékművén egyetlen zsidó katona sem szerepelt, holott az első világháborúban tizenhét csornai zsidó áldozta életét a hazájáért. Hiába várta a zsidó közösség, hogy az elesettek listáját kiegészítsék, ez nem történt meg, ezért a helyi zsidóság összefogott és ők maguk állítottak egy emlékművet a hősi halottaknak.

Nem sok időnek kellett eltelnie ahhoz, hogy a holokausztban megöljék a csornai zsidók nagy részét, s persze velük együtt „megsemmisültek” az utánuk maradt ingóságok is. „Eltűntek” a bútoraik, a tárgyaik, ez az oka annak, hogy szívszorító módon csak kevés helyi csornai zsidó tárgyi emléket tudtunk bemutatni a kiállításon. A fentebbi két mondatban azért tettem ki az idézőjeleket, mert a csornai zsidók vagyona nem „eltűnt” és nem is „megsemmisült”, hanem vélhetően a helybéli lakosok fosztották ki a zsidók elhagyott házait. 

A városban mindössze egy emberről tudnak, aki zsidókat mentett meg igazoltan, a Jad Vashem Intézet által is elismerten. Őt Dreisziger Miklósnak hívták, vendéglőt működtetett a városban, és azzal tudta megmenteni a helyi Weisz család tagjait a deportálástól, hogy azt mondta a hatóságoknak: ezekre az emberekre szükség van a konyhán, különben nem lesz főtt étel. Ez hatott. Weiszék maradhattak – a többieket azonban a halálba küldték.

Megtudom a kurátortól, hogy az antiszemitizmus réme lappangó módon ugyan, de jelen van: a kiállításról szóló Facebook-oldalra ugyanis olyan üzenetek is érkeztek, amelyek kifogásolták a tárlat megrendezését.

– Valaki azt kérdezte, hogy miért a zsidókkal foglalkozunk, miért nem a Donnál odaveszett magyar katonákkal – teszi hozzá Aszt Ágnes –, ami jókora csúsztatás, hiszen a Donnál hősi halált halt magyar katonákról minden évben megemlékezik a város. S akkor éppen ez az egy kiállítás szúrja valakinek a szemét? 

Arra a kérdésre, hogy a tragédiák ellenére miért az „Élet” lett a tárlat címe, a kurátor azt válaszolta: 

– Ebben két tényező motívált. Egyrészt az egyik leszármazott nyakában látott Haim-medal, az élet örökkévalóságának hirdetése egy olyan nénin keresztül, akinek szülei a holokausztban elvesztették családjukat, saját szüleiket, férjüket/feleségüket, kicsiny gyermeküket, de egymásra találtak a háború után, egymás vigaszaként, és e vigasz gyümölcse lett a néni. 

Másrészt az utolsó csornai zsidó, vagyis az utolsó ember, aki Csornán zsidónak vallotta magát, a nehéz élete során, a sokszorosan terhelt élethelyzetekben versekben írta ki magából a feldolgozhatatlan fájdalmat, kiadott egy kötetet is, és a könyv címe ez volt: Élet. Úgy tűnt, bármely vonalra is kanyarodik a kutatás, a végeredmény mindig ugyanaz: az élet hirdetése. Így ez lett a cím.

A tárlaton láthatók Kass János rézkarcai is a zsidó ünnepekről. Ezekről az alkotásokról a kurátornak az a véleménye, hogy Kass olyan mély természetességgel ábrázolta a zsidó ünnepeket, ahogyan azokat a zsidók valóban megélhették, vagyis vallásos mélységgel, de mindennapi természetességgel, hiszen a zsidóság volt a mindenük, a zsidóság és az ünnepek voltak azok, amelyek a helyi zsidó közösséget éltették. 

A tárlat eredetileg július 31-én zárt volna be, de a nagy érdeklődésre való tekintettel szeptember 30-ig még látogatható. Ha a nyárba belefér, utazzanak el Csornára, és nézzék meg, miként emlékezik a múzeum a hajdani csornai polgárokra.

A Kass János „Zsidó ünnepek” rézkarc-sorozatát és a csornai zsidóság emlékeit feldolgozó „Élet – A csornai zsidóság története” című, időszaki kiállítás megnyitója 2022. április 22-én volt. A megjelenteket Szalayné Galambosi Tímea múzeumigazgató köszöntötte, majd a tárlatot Ligeti László, a Mosoni Zsidó Hitközség elnöke és Aszt Ágnes régész-muzeológus, a kiállítás kurátora mutatta be.

(Fotók: Horváthné Kovács Katalin. Forrás: Beősze Antal/Csornai Múzeum/Facebook)