A hét műtárgya: Emléklap az Egyenlőségnek

2021. December 17. / 12:19


A hét műtárgya: Emléklap az Egyenlőségnek

A Magyar Zsidók Egyesületének ezüstlemezre vésett emléklapját az Egyenlőség című lap akkori főszerkesztője, Szabolcsi Lajos helyezte el a lap bábáskodásával megszületett Magyar Zsidó Múzeum gyűjteményében 1933-ban. A Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár a pénteki magazinjában ezt emelte ki a hét műtárgyává.


Az emancipálódó zsidó közösség legbefolyásosabb sajtóorgánuma, a Bogdányi Mór által 1881-ben alapított Egyenlőség már az 1882-es tiszaeszlári vérvádper idején jelentőssé vált azzal, hogy rendszeresen tudósított a per tárgyalásáról. Szabolcsi Miksa, majd fia, Lajos főszerkesztősége idején a lap országos visszhangot kiváltó cikkeivel a neológ zsidó közélet megteremtőjévé és irányítójává vált – olvasható a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár pénteki magazinjában. 

Az Egyenlőség hasábjain merült fel először egy magyar zsidó múzeum létrehozásának gondolata is. 1938-as betiltásáig a lap rendszeresen közölt a múzeummal, a múzeumi gyűjtemény fejlődésével kapcsolatos cikkeket. 1930-ban az újság félszázados jubileumát nyolcnapos ünnepségsorozattal köszöntötték, amelyen szinte minden hitközség és zsidó egyesület részt vett.

unnamed.jpg

A gratuláló levelek ezrei között kapta a szerkesztőség a Magyar Zsidók Egyesületének ezüstlemezre vésett emléklapját, amelyet az akkori főszerkesztő, Szabolcsi Lajos helyezett el a lap bábáskodásával megszületett Magyar Zsidó Múzeum gyűjteményében 1933-ban. 

A tárgy adatlapja ITT elérhető.

(Forrás: Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár magazinja)

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek