A „Fazekas” diákjai győztek a Budapesti Zsidó Hitközség országos vetélkedőjén
2019 óta minden évben nagy sikerrel kerül megrendezésre hazánk legnépszerűbb zsidó tematikájú vetélkedője. December 3-án ötödszörre gyűltek össze a csapatok az ország különböző iskoláiból, ezúttal a Frankel Zsinagóga Micve Klubjában, hogy írásbeli és szóbeli vizsgákon adjanak számot a zsidó vallással kapcsolatos tudásukról.
Természetesen most sem maradhatott el a zsinagógalátgatás és a közös étkezés, hogy aztán a zsűri, azaz a Gonda Judit mesterpedagógus, dr. Verő Tamás főrabbi és dr. Nógrádi Gergely főkántor – hosszas tanakodás után – eredményt hirdessen.

A JOODS Alapítvány támogatásával létrejött V. Országos Zsidó Zenei Vetélkedőn a budapesti Mihály Gyakorló Általános Iskola és diákjai, Igaz Anna és Igaz Nóra nyújtották
a legjobb teljesítményt, akiket Simon Ágnes készített fel a versenyre.
A képzeletbeli dobogó második fokára a debreceni Csedreki Lia
és Kocsis Liliána állhatott fel, a harmadik helyet pedig Dickmann Sára és
Molnár-Harcos Odett szerezte meg.
Szívből gratulálunk!
Kicsoda az ember? Meghalt Hankiss Ágnes
Mi van, ha magunkon nevetünk? – Réz András az UNSEREINER-ről
28. Zsidó Kulturális Fesztivál: elindult a jegyértékesítés a Dohány utcai zsinagóga programjaira
Megalakult a Magyar Holokausztkutatók Hálózata Egyesület
Jom kipur – A zsidó naptár egyik legszentebb napja
Lior Raz Budapesten: a Fauda sztárjával találkozhat a közönség
Zsidó vallásjog és állami jog: az élet védelme és a döntés szabadsága – a Mazsihisz állásfoglalása
Péntek este a szombattal együtt köszönt be Szukot, a sátrak ünnepe