Szállj fel magasra! – Holnap temetik Gallai Pétert

2019. Szeptember 26. / 09:43


Szállj fel magasra! – Holnap temetik Gallai Pétert

A 66 éves korában elhunyt Gallai Péter zenész, a Piramis és a Bikini együttes legendás dalszerzőjének temetése  szeptember 27-én, pénteken délelőtt 11 órakor lesz a Kozma utcai zsidó temetőben.


Gallai Péter 1953-ban született Budapesten, konzervatóriumot végzett, képzett zenész volt. Első zenekara a Nautilus volt, majd 1974-ben a Piramis tagja lett. Az együttes több híres dalát is ő szerezte, például a Szállj fel magasra címűt, sőt, ő énekelt a zenekar utolsó lemezén is, amelyet már Révész Sándor távozása után rögzítettek. 

Gallai Péter 1985-ben a Bikini együtteshez csatlakozott, amellyel szintén hatalmas sikereket ért el. Jellegzetes dalszerzői stílusával és sajátos hangjával ő maga is hozzájárult a Bikini népszerűségéhez, hiszen több Bikini-sláger szerzője és énekese. Az 1997-ben újjáalakult Bikiniben is részt vett, egészen 2002-ig maradt tagja az együttesnek, ám akkor visszatért a szintén újjáalakult Piramisba.

A zenész számos más zenésszel és formációval dolgozott még együtt, dalokat szerzett Kováts Krisztának, Fábri Péterrel pedig Kolumbusz címmel írt gyerekoperát írt, és Megvagyok címmel előadói lemezt Szakácsi Sándornak. 

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek