Carl Lutz, egy embermentő
Walzenhausenből
címmel nyílt kiállítás 2025. február 12-én a néhai svájci diplomata
szülőhelyén. Carl Lutz 130 évvel ezelőtt született az appenzelli kis faluban,
és éppen 50 évvel ezelőtt hunyt el Bernben. Az évforduló kapcsán megemlékezést
szervezett a svájci holokauszttúlélőket támogató Gamaraal Alapítvány.
A walzenhauseni
Hohl-házban rendezett interaktív pop-up kiállítás Carl Lutz életét és
munkásságát mutatja be, különös tekintettel életmentő tevékenységére. A
budapesti svájci nagykövetség alkonzuljaként 1942 és 1945 között fellépett a
deportálások ellen, bekapcsolódott az embermentő nemzetközi hálózatba, és
menleveleket állított ki 8000 család részére, amellyel több mint 60 ezer
budapesti zsidó ember életét mentette meg. Mindezt annak ellenére tette, hogy
átlépte hivatali hatáskörét, veszélybe sodorva ezzel saját karrierjét is –
meggyőződésből.
Arról, hogy hogyan
menekült meg a svájci diplomatának köszönhetően édesanyjával együtt, a svájci
köztelevízió által élőben közvetített megnyitón Hirschi Ágnes, Carl Lutz nevelt
lánya mesélt. Beszédet mondott továbbá Dr. Czukor József, Magyarország berni nagykövete,
Andrea Caroni, a svájci szövetségi parlament felsőházának elnöke, valamint Yves
Noel Balmer, Appenzell Ausserrhoden kanton kormányfője; a Mazsihisz elnöke
pedig videóüzenetben szólalt meg a kiállítás megnyitóján.
Prof. Dr. Grósz
Andor, a Mazsihisz elnökének a megnyitón elhangzott videóüzenete itt tekinthető
meg.
A kiállítás idén
decemberig a svájci Walzenhausenben, Carl Lutz szülővárosában található
emlékmúzeumban tekinthető meg.
A szervezők köszönik a Mazsihisz és Prof. Dr.
Grósz Andor elnök úr hozzájárulását.