Emléktáblát avattak Hévey Gyula embermentő katolikus papnak

2020. Október 16. / 11:28


Emléktáblát avattak Hévey Gyula embermentő katolikus papnak

Emléktáblát avattak Hévey Gyula terézvárosi plébánosnak, aki 1938 és 1944 között több ezer keresztlevelet állított ki, hogy megmentse zsidó honfitársait. A terézvárosi plébánia falán elhelyezett emléktáblát Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek áldotta meg csütörtökön.

Az emléktáblát közösen leplezte le Erdő Péter és Frölich Róbert főrabbi.

héveygyula-emléktábla-1.jpg

Dési János újságíró az ünnepségen arról beszélt: azok a keresztény papok, akik vállalták, hogy keresztlevelekkel segítik a zsidókat, maguk is sokat kockáztattak.

Ez abból is látszik, hogy milyen durván támadták őket a nyilas hecclapok. A terézvárosi plébánián ennek ellenére csak a főváros ostromának legdurvább napjaiban hagyták abba a kereszteléseket – mondta.

Lévai Jenő vészkorszakban írt naplóját idézte: „híre terjedt hamarosan, hogy a katolikus klérus, főképpen Serédi Jusztinián hercegprímás közbenjár az áttért zsidók érdekében. A hírnek volt alapja. Érthető tehát, hogy az életéért remegő, s minden szalmaszálba kapaszkodó pesti zsidóság egész nagy hányadán valósággal kitérési láz vett erőt. Különösen a terézvárosi plébános hivatalát ostromolták meg június végén, július elején az áttérni szándékozók.”

„Katekizmusokból tanultak, és egymást kérdezgették az áttérő-jelöltek, ugyanakkor ijedtükben és félelmükben héber imákat mormoltak” – idézte. Hozzátette: „ma már tudjuk, a kikeresztelkedés nem mentette meg az embereket. A németek és a magyar hatóságok a zsidókra vadásztak, legyenek keresztények vagy zsidók”.

Ráadásul azok a papok, akik kereszteltek, tudták, nem megtértek új híveik, hanem az életüket mentik. Mégis kockáztattak, mert hitük és emberségük erre kötelezte őket – tette hozzá Dési János.

Sebes József, az emléktáblaavatást kezdeményező Raoul Wallenberg Egyesület elnöke azt mondta: „a történelmi egyházak vezetői a vészkorszakban az első és második zsidótörvény megszavazásával megbuktak keresztényi könyörületességből. Mégis, ilyen irányítás mellett is, számos embermentő kezdeményezés történt”, például katolikus szerzetesrendeknél. E tettek közé sorolható Hévey Gyula és káplánjainak hősies segítsége.

Gergely Anikó túlélő arról beszélt: csak az elmúlt napokban, az emléktábla-avatásról értesülve kereste elő 1944 nyarán a terézvárosi plébánián kiállított keresztlevelét. Ekkor szembesült vele, hogy Hévey Gyula keresztelte meg őt és állt megmenekülése útjának kezdetén.

Az ünnepségen részt vett Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének elnöke.

Hévey Gyula és káplánjai több ezer keresztlevelet bocsátottak ki 1944 nyarától. Az ezt bizonyító dokumentumok a templom átalakításakor kerültek elő a falból. A történetre a washingtoni United States Holocaust Memorial Museum kutatása derített fényt. (MTI)

Fotók: Szigetváry Zsolt / MTI

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek