Az élet teljessége: elhunyt a legidősebb magyar holokauszt-túlélő

2019. Március 06. / 21:15


Az élet teljessége: elhunyt a legidősebb magyar holokauszt-túlélő

Elhunyt Szombathely és magyar holokauszt-túlélők legidősebbje, Spiegler Elemér. Tavaly augusztus 24-én töltötte be 106 életévét.  Halálhírét ismerősei és barátai osztották meg a Facebookon.


Szerényen kell élni és becsületesen, végigcsinálni, ami szembejön, az emberi történelem legszörnyűbb századát, aztán cipőt készíteni 90-en túl az unokáknak. Nem csak túlélni mindent, de vigasztalni is a jelenléteddel. Mutatni, hogy minden átvészelhető és minden újrakezdhető. Mert az ember nem arra született, hogy legyőzzék.

Az ember nem arra született, hogy legyőzzék-tanuljunk Ernest Hemigway öreg halászától. És épp ezt tanulhattuk Spiegler Elemér bácsitól, egy magyar megyeszékhely zsidó nagypapájától.

Spiegler ElemérSpiegler ElemérFotó: Nagy Ákos

Spiegler Elemér cipész volt, mint némelyek már a Misna nagyjai közül, cipész volt egész aktív életében, aki tudta, mi a dolga a földön és történhetett bármi, átzúdulhatott a világon két világégés, amelynek egyikében az egész családját elvesztette, amelynek során deportálták a muszos századát Mauthausenbe, elpusztíthatták mindenkijét, Spiegler Elemér gyászolt, némán, végig és újranősült és cipészkedett. Át az 1950-es éveken, a Kádár-korszakon, a rendszerváltáson és tovább: „101 évesen pedig napi két újságot olvasott át, DVD-lejátszót kezelt, imádta a focit, az operettet” – írják a nekrológok. Élt. Nincs ebben semmi különös.

Amikor suszterinasnak állt, 14 éves volt, 80 évvel később varrt cipőt az unokáinak. Ilyen az, amikor valaki tudja a dolgát az életben.

Ilyen volt Jákob pátriárka és a 120. születésnapján távozó Mózes is. Jákob úgy érezte késő öregségében, napjai rövidek és fájdalmasak voltak, mert akinek van dolga a világon, nehezen megy el. Mózes azonban énekelt közvetlenül halála előtt. Az, aki úgy él, mint Spiegler Elemér bácsi, „az élettel betelvén” megy el.

Ő és a társai vitték át a 20. századon Magyarországot, ők hordták a földrengések idején is a hátukon a Földet.

A történelem pusztított, ahogy szokása, ők pedig cipőket készítettek. Helytálltak, ki-ki a maga posztján, minden pátosz és feltűnés nélkül. Jól mondta, róluk mondta Pompeius: élni nem muszáj, hajózni muszáj. Navigare necesse est. Ők ezt pontosan tudták, mindenféle légköri viszonyok között hajóztak és ez tartotta őket életben egy évszázadon keresztülívelően.

Mert az ember nem arra született, hogy legyőzzék. Gondoljanak sűrűn Spiegler Elemér bácsira, hogy el ne felejtsék. Nem felejti el Szombathely, életének tanúja és nem felejtjük el mi, magyar zsidók sem. 

Fonassék emléke az élet kötelékébe. 

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Zsidó világ
Péntek 13-a van, örüljünk neki!
2024. December 13. / 13:34

Péntek 13-a van, örüljünk neki!