„Izrael nemcsak saját magát védelmezi, hanem a teljes nyugati civilizációt"

2024. Január 08. / 19:33


„Izrael nemcsak saját magát védelmezi, hanem a teljes nyugati civilizációt"

Mint beszámoltunk róla: január 7-től két héten át az Október 7. nevet viseli a budapesti Herzl Tivadar tér. Az alábbiakban közöljük dr. Grósz Andor Mazsihisz-elnöknek a vasárnapi rendezvényen elmondott beszédét.  

Három hónappal ezelőtt a vallásos zsidóság a zsinagógákban imádkozott Izraelben és szerte a világon, így Magyarországon is – majd a szombat kimenetele után olyan hírrel szembesültünk, ami örökre beleégett a tudatunkba. 

MAZS240107_010_small.jpg

Október hetedike ma már azt jelenti Izrael és a diaszpóra számára, mint amit szeptember tizenegyedike jelent az Egyesült Államoknak: ártatlan civilek ellen elkövetett brutális és embertelen támadást egy szuverén és erős ország saját határain belül. A tragikus párhuzamot erősíti az is, hogy mindkét terrorcselekményt fanatikus iszlamisták követték el olyan emberek ellen, akik semmit sem ártottak az iszlámnak, sem a gyilkosoknak. 

Miért? Miért kellett meghalnia ennyi ártatlan embernek? Ez volt a kérdés szeptember tizenegyedike után, és ez a kérdés október hetedike után is. Miért? Miért éppen ők? 

Sajnos ezekre a kérdésekre nincsenek érvényes válaszok, az esztelen terror ugyanis nemcsak emberséget nem ismer, hanem logikát sem. A gyűlölet által táplált terrornak nincsen logikája, ezért oly rettenetes, amikor a gyűlölet lesújt: hiszen a felfoghatatlansággal szembesít minket. 

De nemcsak az felfoghatatlan, hogy miért haltak meg ártatlan gyerekek és tizenévesek az október hetedikén elkövetett állatias öldöklésben, hanem az is, hogy az elmúlt három hónapban a világban újra fellángolt az Izrael ellenességbe csomagolt antiszemitizmus parazsa. 

A közvélemény egy meghatározó része nem a Zsidó Állammal, nem az áldozatokkal és nem a hozzátartozókkal szolidáris, hanem éppen azokkal, akiknek a köréből a terroristák származnak: a Gázai övezetben élő palesztin arabokkal. 

Azt kell mondjam, hogy – akárcsak a terrorban – ebben a feje tetejére állított szolidaritásban is hiába keresünk logikát. Hiszen hogyan is feledhetik el az amerikai egyetemeken palesztin kendőbe burkolózó diákok, hogy az október hetedikén Izraelben pusztító terror a természetét és a lényegét tekintve ugyanaz, mint ami Amerikára is lesújtott szeptember tizenegyedikén? 

Hogyan is feledhetik el, hogy a terroristák nemcsak a zsidókat és nemcsak Izraelt, hanem az egész nyugati civilizációt gyűlölik? Hogyan is feledhetik el, hogy – ne adja az Örökkévaló! – akár ők maguk is a szélsőséges iszlám áldozataivá válhatnak?

Hogyan is feledhetik, tettem föl a kérdéseket az imént, és erre az a válaszom, hogy a palesztin arabok mellett tüntetők talán meg sem tanulták a történelemből, hogy ebben a tragédiában ki a Jó és ki a Rossz. 

Ezért tartom nagy jelentőségűnek, hogy mától két héten át Október 7. nevű közterülete van a fővárosnak: hiszen mindenkinek tanulnia kell október hetedikéből! Hiszen mi, a magyar diaszpórában született zsidók sajnos nyolcvan éve pontosan meg tudjuk mondani, hogy ki a Jó és ki a Rossz. 

Idén nyolcvan éve annak, hogy megtörtént a magyar holokauszt, de fogalmazhatnék úgy is: nyolcvan éve annak, hogy a tettesek végrehajtották a magyar holokausztot, a magyar zsidóság halálos ítéletét. Ezért mi, magyar zsidók, tudjuk (hiszen tragikus módon tanították meg nekünk), hogy milyen rettenetes halálfélelemben élni, és milyen iszonyatos a gonosszal szembenézni. 

Mi tudjuk, hogy miről beszélünk, amikor azt mondjuk: a Rossz és a Gonosz mellett  nem lehet sem érvelni, sem tüntetni! Mindenkinek el kell beszélnünk, hogy mi történt velünk 1944-ben, és mindenkinek el kell beszélnünk azt is, hogy mi történt velünk 2023. október hetedikén. Mert ha nem tesszük, megtörténhet velünk újra. El kell beszélnünk – ez a zsidóság ősi tanítása. 

És itt, ahol egykor a Zsidó Állam megálmodójának szülőháza állt, itt, ezen a téren el kell mondanunk azt is, hogy a terroristákkal harcoló Izraelnek több megértésre és mértékletes belátásra van szüksége a nyugati világ közvéleményétől. 

Mivel Nyugaton jelentős tömegek támogatják a palesztinokat, ezért újra és újra el kell mondanunk: ezt a háborút palesztin terroristák robbantották ki, és nem izraeli polgárok vagy katonák! Október 7-én palesztin terroristák gyilkoltak ártatlan embereket, és nem izraeli polgárok vagy katonák! Palesztin terroristák tartanak fogva civil túszokat, és nem izraeli polgárok vagy katonák!

Ezért a Szentföldhöz ezer szállal kötődő magyar zsidóság a nyugati közvéleménytől elvárja a terroristák ellen harcoló Zsidó Állam igazságos és méltányos megítélését! Izrael ugyanis nemcsak saját magát védelmezi ezekben a rettenetes hónapokban, hanem a teljes nyugati civilizációt. 

Adja az Örökkévaló, hogy mihamarabb siker koronázza ezt a harcot! 

Am Israel Chai!

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek