Annyi mindent nem szerettem még – Elhunyt Somló Tamás

2016. Július 19. / 09:57


Annyi mindent nem szerettem még – Elhunyt Somló Tamás

68 évesen, hosszan tartó betegség után meghalt Somló Tamás énekes, zeneszerző. Legnagyobb sikerei az LGT-hez kötődnek, de korábban az Omega együttes tagja is volt, később szólólemezeket adott ki. Dolgozott artistaként, zenebohócként, játszott basszusgitáron, klarinéton, szaxofonon, szájharmonikán, több filmhez szerzett zenét. 56 évesen szerzett jogi diplomát az ELTE-n, három éve pedig beült a Voice zsűriszékébe.


soml__tam__s_gy__sz.jpg
Fotó: Mohai Balázs / MTI


Az 1985-ös „És ilyen a boksz?” című LGT-könyvben önmagát így mutatja be: „Erdélyi félzsidó családból származom.” Egy korábbi interjúban a Szombat folyóiratnak úgy fogalmazott – „csak az apám és az anyai nagyanyám volt zsidó.” „A fölcseperedésem fontos tényezője volt a zsidóság. Ahogy kiléptem a Baross utca-Nagykörút sarkán az utcára, teljesen más világba csöppentem, mint ami a házon belül volt. Időnként lezsidóztak és mentek a jó kis népi rigmusok. Nem volt jellemző az antiszemitizmus, de néha előjött. A velem együtt játszó gyerekek otthon ezt hallották és továbbadták. Ez része volt a proletárkultúrának. A nevelőanyám – akit igazából anyámnak tekintek és nagyon szeretek – nagyon vallásos zsidó családból származik. Az új nagymamám ortodoxként szigorúan tartotta a kósert és a szombatot még a legkeményebb ötvenes években is. A Soában elvesztette a családjának kilencven százalékát, beleértve három gyerekét. Mindig szomorú volt, amit persze gyerekként nem értettem. Borzasztó volt naponta többször sírni látni. Nevelőanyám lágerben volt, kísérleteztek rajta, csak a szerencsének köszönheti, hogy túlélte. Ő kevésbé tartja szigorúan az előírásokat, de péntek esténként gyertyát gyújt.” Édesanyjaként szeretett nevelőanyja száz éves.

Somló Tamás 1947. november 17-én, Budapesten született Budapesten, basszusgitáros, szaxofonos, dalszerző, artista és jogász. Legismertebb a Locomotiv GT énekeseként, és több sikeres dal szerzőjeként.

A Práter utcai Általános Iskolába zenetagozatára járt, ahol hegedűt tanult. Később Heinemann Sándornak, a Roayal Orfeum tulajdonosának hatására került az Állami Artistaképzőbe, ahol zsonglőr, akrobatika, tánc, balett, pantomim és karate volt a tananyag. Artistaként körbeutazta a világot a Luxor nevű csoportjával. 2004-ben az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán szerzett diplomát.

Elsősorban a Locomotiv GT énekeseként, basszusgitárosaként, szaxofonosaként ismert, de korábban rövid ideig az Atlasznak, ezt követően az Omegának és más együtteseknek is tagja volt. Több szólólemeze is megjelent. Sikeres dalok szerzője. A legismertebbek: Álomarcú lány; Ülök a járdán; Valamit mindig valamiért; Boogie a zongorán; Primadonna; Nagyon kell, hogy szeress; Annyi mindent nem szerettem még.

2004-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjét. Ugyanebben az évben az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán diplomázott. Legtöbbször szólókoncerteket adott, fellépett az LGT-emlékzenekarral, de bekerült a kereskedelmi tévékbe is: 2006-ban a Szombat esti lázban táncolt, 2012-ben pedig a Voice mentora lett.

Somló többször is megjelent baloldali rendezvényeken, de fellépett a többpárti náciellenes tüntetésen is. Három fia született: Dávid, az ikrek, Dani és Pali, valamint kislánya, Lili. Dani és Pali 19 éve apjukkal együtt léptek fel Somló Tamás 50. születésnapi koncertjén.

Az énekes utoljára tavaly novemberben beszélt betegségéről: korábban vastagbéldaganatot állapítottak meg nála, de azt mondta, végül legyőzte a kórt, és újra egészséges. Idén májusban újra kórházba került, de annyira le volt gyengülve, hogy az orvosok nem tudták megoperálni, és hazaküldték.

„Nincs értelme befejezni, mert ameddig élünk, zenélünk. Különben sincs ennek a zenés szakmának történelmi kultúrája. Senki nem mondta, hogyan kell abbahagyni. Szerintem a Rolling Stones is úgy fogja abbahagyni, hogy a színpadon meghal valamelyikük” – mondta az egyik utolsó interjújában.

Ars poeticáját így fogalmazta meg: „rockzenésznek vallom magam, de mást is el tudok viselni. Minden zenét lehet jól csinálni, ízléssel és tudással”.

Források
:
Wikipédia / Index, Szombat

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Zsidó világ
Vitaest: Lehetséges-e siettetni a Messiást?
Izrael
Kiállításmegnyitó – „Október 7.”
2024. Február 06. / 15:54

Kiállításmegnyitó – „Október 7.”