Nem várt siker volt az első Utcai Örömzene Erzsébetvárosban

2022. Május 05. / 21:04


Nem várt siker volt az első Utcai Örömzene Erzsébetvárosban

A budapesti Dob utca és Rumbach Sebestyén utca sarkán ma délután 4-től több száz fős tömeg gyűlt össze, hogy meghallgassa a Spinoza Ház, az erzsébetvárosi önkormányzat és a Mazsihisz által szervezett első Utcai Örömzene elnevezésű koncertet. Írják föl a naptárba, hogy ott mostantól a nyáron minden csütörtökön délután 4-től ez lesz: zene, zene, zene! De csakis magas színvonalon.

Erzsébetváros vezetése missziójának tekinti, hogy a hetedik kerületi „bulinegyedet” idővel „kultúrnegyeddé” változtassa, ennek egyik első és nem várt sikert hozott eseménye történt meg a mai napon a Spinoza Ház, az erzsébetvárosi önkormányzat és a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) szervezésében: ingyenes utcai örömzenét hallgathattunk csaknem egy órán át olyan kimagasló művészektől, mint Szinetár Dóra, Dunai Tamás és Jávori „Fegya” Ferenc

Azért hangsúlyozzuk, hogy nem várt sikerről van szó, mert maguk a szervezők sem gondolták, hogy már első alkalommal ennyien lesznek kíváncsiak a koncentre, úgyhogy az előre odakészített székek száma igencsak kevésnek bizonyult. Jövő héten nem 20-30 darab széket, hanem ennek a tízszeresét kell kipakolni, hogy mindenki kényelmesen elférjen, s a közönség ne akadályozza az autóforgalmat – ami ma több esetben megtörtént.

20220505_153254.jpg

A közönséget először Sándor Anna, a Spinoza Színház igazgatója köszöntötte, aki azt mondta, hogy a Dob utcai létesítmény idén ünnepli a 20. születésnapját, s habár születésnapra inkább ajándékot szokás kapni, semmint adni, ők mégis inkább az utóbbit választották. Megajándékozzák a kerület lakosságát és minden erre járót egy-egy ingyenes zenei koncerttel mától öt héten át minden csütörtökön délután 4-től. Sőt, e koncertek után a Spinoza Házban beköszöntenek azok a boldog órák –  „happy hours” –, amelyek során a Házban 50 %-os kedvezménnyel lehet fogyasztani. Nem valószínű, hogy a közönséget csupán ez az egy mozzanat vonzotta a Dob-Rumbach sarokra, mindenesetre legalább kétszáz ember szorongott a kicsiny téren, hogy tapsoljon és együtt énekeljen a művészekkel.

Nem véletlenül mondta köszöntő beszédében Niedermüller Péter polgármester, hogy régen érzett ilyen örömöt, mint most, amikor a gyülekező közönséget meglátta. Szerinte ugyanis ez a nem várt létszám azt igazolja, hogy a rossz hírű bulikról hírhedté vált kerületben igenis van igény a magasabb kultúrára is. 

A közönséget köszöntötte Heisler András, a Mazsihisz elnöke is, aki azt mondta: habár a zsidóság az imáiban reggelente az életet adó esőért imádkozik, a következő hetekben csütörtökénként délután 4-től az időjárás remélhetőleg megkönyörül az érdeklődőkön, s nagy kegyesen méltóztatik majd nem elmosni a rendezvényt. Az ugyanis mindannyiunk közös érdeke, hogy a kezdeményezés sikert arasson, ezzel is gazdagítva a kerület kulturális életét.

Azt nem tudni, hogy a mai koncert után mennyien éltek az említett  „happy hours” által kínált kedvezménnyel. De ha a mai koncert közönségének minden egyes tagja beugrott a Spinoza Házba egy-egy féláron mért italra, akkor alighanem még mindig kinn áll a sor vége. És hol van még a záróra!

Szóval az Utcai Örömzene a mai napon elkezdődött – találkozzunk egy hét múlva ugyanitt ugyanebben az órában!

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Kommentek