Különlegesség a Dohányban: zsidó és katolikus egyházzenék párbeszéde

2021. Szeptember 03. / 17:45


Különlegesség a Dohányban: zsidó és katolikus egyházzenék párbeszéde

Különleges hangverseny lesz az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus részeként holnap este a Dohány zsinagógában: Párbeszéd  címmel rendeznek koncertet, amelyen zsoltárok hangzanak el zsidó és katolikus egyházzenei feldolgozásokban. Az eseményről Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége elnöke nyilatkozott.


– A budapesti 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus nagyon erős és jelentős vallási esemény lesz. Ezzel a koncerttel azt szeretnénk megmutatni, hogy létezik Magyarországon zsidó–keresztény párbeszéd és együttműködés. Ennek nagyon sok oldala van, több területen is együtt dolgozunk, együtt gondolkodunk – nyilatkozta Heisler András, a Mazsihisz elnöke a Magyar Kurír érdeklődésére.

A hangverseny jelentőségéről szólva az elnök azt mondta: „arra szeretnénk rámutatni, hogy milyen fontos tiszteletben tartani egymás értékeit, mint ahogy az is fontos, hogy figyeljünk egymásra. A kultúra képes arra, hogy teret kínáljon ennek a párbeszédnek".

A teljes interjú ITT olvasható.

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek