Holokauszt 80 emlékév – Kövek táncszínházi mű, a holokauszt áldozatainak emlékére

2024. Április 26. / 11:10


Holokauszt 80 emlékév – Kövek táncszínházi mű, a holokauszt áldozatainak emlékére

A Székesfehérvári Balett Színház 2024. május 19-én, vasárnap a Vörösmarty Színházban mutatja be legújabb produkcióját, melyet a holokauszt 80. évfordulója alkalmából visz színpadra Egerházi Attila és társulata.

„A Kövek című táncszínházi mű, a holokauszt áldozatainak emléke előtt tiszteleg. A produkció alapvető célja a költészet erejével, valamint a színház művészet eszközeivel létrehozott produkció révén emlékezni és emlékeztetni, a 80 éve történt borzalomra. A szándék nem egyfajta történelemi leporelló létrehozása volt, vagy akár a szó klasszikus értelmében vett történet vagy történelem mesélés, hanem egy drámai erejű, táncszínházi mű megalkotása.

kövek-cikkbe.jpg

A zene és a táncművészet a lélek olyan mély rétegeibe hatol, ahová a szavak már nem érnek el. Ennek megfelelően, a darab a legősibb kommunikációs eszköz, a testbeszéd, annak művészi formája, a táncművészet nyelvén „beszél” a szavakkal el és kimondhatatlan tragédiáról. Mindemellett, nagy hangsúlyt kap a darab zenei szerkezete, amely kifejezetten a produkcióhoz komponált, eredeti szerzemény.

Alkotó társaimmal azzal a szándékkal és abban a hitben készítettük a darabot, hogy általa a ma élő generáció átérezhető módon foghassa fel, hogy mi történt 80 évvel ezelőtt.” (Egerházi Attila)

Táncolják: a Székesfehérvári Balett Színház táncművészei
Hangfelvétel, keverés, masztering: Födő Sándor
Ének: Bíró Eszter, Bodrogi Éva, Balogh Gusztáv
Kórus: Gálbory Kira, Kozlova Polina, Medveczki Réka, Rácz Nikolett, Tóth Rebeka, vezényel: Hajzer Nikolett
Hangfelvételről közreműködik: Sarádi Zsolt, a Vörösmarthy Színház színmávésze
Cselló: Rohmann Ditta
Hegedű: Csonka Gábor
Brácsa: Haraszti Krisztina, Fekete Márton
Gitár: Hámori Máté
Fúvós hangszerek: Cserta Balázs

A produkció Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata, valamint a Miniszterelnökség, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. és a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány támogatásával valósult meg.

Alkotói stáb:

Rendező-koreográfus: Egerházi Attila
Látvány- és díszlettervező: Egerházi Attila
Zene: Födő Sándor
Koreográfus asszisztens, próbavezető balettmester: Cristina Porres Mormeneo
Fénytervező: Yaron Abulafia
Jelmeztervező: Herman Anett és Pajor Patrícia
Szcenikus: Herman Anett és Pajor Patrícia
Az irodalmi betétek szerzője: L. Simon László - József Attila-díjas magyar író, költő
Szakmai konzultáns: Prof. dr. Grósz Andor – Mazsihisz elnök
Média design: Falvay Miklós
Produkciós vezető: Cselle Bence

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Tudomány
Zsidó szó az Abrakadabra?
2024. Augusztus 29. / 17:01

Zsidó szó az Abrakadabra?

Hírek a zsidó világból
Izraeli fotós Magyarországon – Interjú Noam Chennel