A hét műtárgya: Szentföldi relikvia

2020. Május 22. / 11:50


A hét műtárgya: Szentföldi relikvia

Fürst Aladár egy maroknyi földet hozott a Kidron-völgy sivatagjának homokjából, amelyet később a zsidó múzeumnak ajándékozott. A közel száz éves tárggyal arra a napra is emlékezünk, amit a héten ünnepeltünk: Jom Jerusalaim Jeruzsálem felszabadításának és újraegyesítésének emléknapja, Ijjár hónap 28-án – olvashatjuk a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár heti hírlevelében. 


Fürst Aladár, a budapesti zsidó fiúgimnázium tanára és a Zsidó Múzeum munkatársa 1924 májusában a Szentföldre látogatott, majd úti élményeit még abban az évben publikálta. A rövid beszámolóban leírja a hajóutat és a megérkezést, amelynek során kelet-európai kivándorlókkal is találkozott. Írásában bemutatja az évszázadok óta a négy szent városban: Jeruzsálemben, Tiberiáson, Cfáton és Hebronban élő zsidók mindennapjait, és részletesen ír az új jisuvok (közösségek), a Rothschild báró támogatásával létrejött kolóniák és a zsidó iskolák életéről is. 

„Minden zsidó, aki csak teheti, iparkodjék életében legalább egyszer ellátogatni arra a földre, »melyet az Örökkévaló, a te Istened neked ígért« szent emlékeket idézni a szép múltból, munkát kérni a küzdelmes jelenből …” – írja Fürst. Ő maga az élményeken kívül emlékként egy maroknyi földet hozott a Kidron-völgy sivatagjának homokjából, amelyet később a múzeumnak ajándékozott, 1940-ben pedig végleg Tel-Avivba költözött.

A közel száz éves tárggyal (címlapképünkön) arra a napra is emlékezünk, amit a héten ünnepeltünk: Jom Jerusalaim Jeruzsálem felszabadításának és újraegyesítésének emléknapja, Ijjár hónap 28-án.

Forrás: Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek