Rangos elismerésben részesült Müncz László, a Hegedűs Gyula utcai zsinagóga körzet elnöke

2024. Március 14. / 15:28


Rangos elismerésben részesült Müncz László, a Hegedűs Gyula utcai zsinagóga körzet elnöke

A március 15-i nemzeti ünnepünk alkalmából állami kitüntetéseket adott át Sulyok Tamás köztársasági elnök megbízásából dr. Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter kedden a Pesti Vigadóban. A kitüntettetek között van Müncz László is, akinek szívből gratulálunk!

Büszkék vagyunk arra, hogy a magyarországi zsidó közösség érdekében végzett tevékenysége, valamint a zsidóság kulturális hagyományainak megőrzését szolgáló áldozatos munkája elismeréseként a Magyar Érdemrend lovagkeresztje kitüntetésben részesült Müncz László, a Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH) Hegedűs Gyula utcai körzetének elnöke, a Budapesti Zsidó Hitközség elöljárója.

muncz-elismerés-cimlap.jpg

Müncz László az elnöki pozíciót már több mint tíz éve tölti be a XIII. kerületi zsinagógában, előtte hosszú éveken keresztül vezetőségi tag volt.

A tárcavezető az ünnepélyes eseményen hangsúlyozta: az 1848-as márciusi ifjaknak köszönhetően Magyarország nemcsak csatlakozhatott Európa nagy, demokratikus, polgári véráramához, hanem élen is járt azzal, hogy a legtovább tudta folytatni szabadságharcát, és a történelemben nem először és nem is utoljára, de talán a legnyilvánvalóbb módon kivívta a világ tiszteletét.

Szívből gratulálunk Müncz Lászlónak és további sok sikereket kívánunk a munkájában!

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek