Elegáns és művelt úriember egy állam élén: Jichák Hercog, Izrael elnöke

2024. Március 06. / 18:13


Elegáns és művelt úriember egy állam élén: Jichák Hercog, Izrael elnöke

Jichák Hercogról a habitusa, megjelenése és beszédmódja alapján első látásra azt gondolná az ember, hogy különösen művelt művészember, de miután kifejti a gondolatait, akkor már az a benyomásunk támad: igazi államférfivel van dolgunk. Most, amikor a Zsidó Államnak ilyen súlyos megpróbáltatásokat kell kiállnia, ennek óriási szerepe van. Az elnök a rezidenciáján fogadta a Mazsihisz delegációját. A látogatásról Hercog elnök is beszámolt X oldalán. 

Mint arról az esemény után röviden már beszámoltunk, Jichák Hercog izraeli államfő múlt héten a jeruzsálemi hivatalában fogadta dr. Grósz Andor elnököt és a Mazsihisz delegációját, valamint Ligeti Andrást, a WJC közösségi ügyekért felelős európai vezetőjét. Jichák Hercog igen közvetlen és barátságos ember, aki a hivatalos látogatás feszültségének oldása érdekében személyes kérdéseket is föltesz. Ligeti Andrástól például azt kérdezte, hogy rokona-e Ligeti György zeneszerzőnek, ami azért sokat elmond az államfő kulturális tájékozottságáról.

A találkozón dr. Grósz Andor többek között arról tájékoztatta az elnököt, hogy a magyarországi zsidóság legnagyobb felekezete, a Mazsihisz és a magyar zsidók egy emberként állnak Izrael mögött a jelenlegi helyzetben, méltatta továbbá a magyar kormány Izrael-párti politikáját is. 

20240229_163502.jpgJichák Hercog és dr. Grósz Andor

Mivel a megbeszélés nem volt sajtónyilvános, arról nem számolhatunk be, hogy Jichák Hercog mit mondott és milyen témák kapcsán fejtette ki véleményét. De azt megírhatjuk, hogy különösen jól tájékozott volt a jelenlegi magyar közéletet és Magyarország XX. századi történelmét illetően. Látszott rajta, hogy a kérdései nem puszta formalitások, hanem érdekli a magyar diaszpóra élete, és személyes ismerősként említett több magyar közéleti szereplőt is.

A találkozó nem volt rövid: majdnem egy óra hosszás volt, amelynek végén a Mazsihisz elnöke az államfőnek ajándékokat adott át, többek között egy igen díszes herendi mezüzét, s természetesen könyveket. Ez utóbbiak egészen biztosan jó helyre mentek, az elnök ugyanis – ezt alighanem mondanunk sem kell – sokat olvas. Olyannyira, hogy a beszélgetés során idézett is olvasmányaiból.

Reméljük, hogy Jichák Hercogot egyszer majd Budapesten is üdvözölhetjük – nem mindennapi élmény egy államférfivel találkozni…

Fotók: Mazsihisz.hu

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Zsidó világ
Egy ország, ahol 15 évszázada élnek zsidók – Etiópia
Élet + forma
Gábor Tamás olimpiai bajnok és vívólegenda