Nemes Dániel:  „Itt volna a lehetőség a Közel-Keleten új világrendet építeni"

2024. Szeptember 29. / 18:54


Nemes Dániel: „Itt volna a lehetőség a Közel-Keleten új világrendet építeni"

– A döbbenetes Hezbollah-leszámolással, a csipogóktól Nasrallahig meg mindennel, ami közben történt, Izrael visszaszerezte, sőt, megerősítette az október 7-én elvesztett régiós elrettentő erejét és renoméját – írja Nemes Dániel elemző a Facebook-oldalán a Hezbollah libanoni főhadiszállása ellen Izrael által végrehajtott légicsapásokról. Hozzáteszi: a Hezbollahnak ilyen formában vége.

Megtalálták a romok között a libanoni síita Hezbollah szervezet vezetőjének, Haszan Naszrallah sejknek a holttestét Bejrútban, ahol Izrael intézett légicsapást a szervezet katonai parancsnoksága ellen – közölték biztonsági források. A Hezbollah vasárnap megerősítette, hogy az izraeli támadásokban meghalt Naszrallah egyik helyettese, Ali Karaki is.

Az izraeli hadsereg a hétvégén közzétette azokat a képeket, melyek azt mutatják, ahogy a légierő 69. századának F-15-ös vadászgépei pénteken felszállnak a Hacerimben található légibázisról, hogy végrehajtsák a Naszrallah elleni légicsapásokat.

A légitámadásban több mint egy tucat, amerikai gyártmányú precíziós irányítórendszerrel felszerelt, egytonnás bunkertörő bombát vetettek be a Hezbollah vezérének tartózkodási helyén. Az egykori főhadiszállás helyét jelenleg egy hatalmas kráter jelzi. (MTI)

* * * 

A fenti MTI-hírhez kapcsolódva az alábbiakban közöljük Nemes Dániel szokás szerint pontos és éleslátó háttérmagyarázatát.

461569889_10161388120405033_7999610468379338263_n.jpg

Természetesen a Hezbollah főhadiszállása is civilek között volt, sűrűn lakott területen. Ahonnan 400,000 civil költözött el az izraeli felszólításra, így a civil áldozatok száma minimális, és ők is olyanok, akik tudatosan nem hagyták el a területet. Ez nem akadályozza meg a Telexet abban, hogy több száz civil halottról deliráljon, miközben a libanoni minisztérium utoljára 11 (update: 33) halottról beszélt (persze ez sem igaz, hiszen tudjuk, hogy csak hezbollahos és iráni – vezető – terroristából több halt meg (update: a 33-ba már beleférnek, az lehet valós), de több száz halottról összesen nem számolt be senki, nemhogy civilről). Hogy miért jó hazudva uszítani a Telexnek, ezt majd ők megválaszolják, ha valaki megkérdezi tőlük.

Ugyanez a Telex, a 444, a 24.hu, a HVG meg úgy általában minden médium gond nélkül veszi át percekkel egy-egy támadás után a Hezbollah, a Hamasz vagy az épp aktuális iszlamista terrorszervezet áldozati számait, miközben ugyanezen források majdnem egy napig tartották magukat ahhoz, hogy Nasrallah köszöni, jól van (ugyanez volt a Hamasz-harci főterrorista Muhammad Deifnél is).

Visszatérve a Nasrallah (Washington Post: apafigura, morális (!) és politikai iránytű) elleni támadásra: geolokálták a helyszínt. Gyönyörűen erősítik meg a képek és videók a híreket, hogy titkosszolgálati munkával nemcsak a bunkerrendszer pontos helyét tudták meg, hanem annak alaprajzát is: a három lerombolt lakóépület, amelyik után a bunkerrombolókat bevetették (összesen 80 tonna bombát dobtak le, ami nagyon sok), nem egymás mellett, haem 150m távolságra helyezkedik el (a köztük lévő épületek sértetlenek).

 Sőt, állítólag a bombák dobásának az ívét, a becsapódás szögét is a titkosszolgálati források alapján határozták meg, hogy minimális civil pusztítással maximális hadi rombolást tudjanak elérni. Pontosan tudták a bunkerek föld alatti mélységét, és a termet, ahol Nasrallah volt. Az utolsó képen látszik, hogy melyik épületek pusztultak el a bunkerrendszer felett.

461500968_10161388120000033_3904675656683545458_n.jpg

A hírek szerint a tegnap kinevezett utódját is elérte még tegnap egy izraeli szeretetcsomag, de ki tudja ezt még követni? Lassan maga a Hezbollah sem: vannak olyan parancsnoki pozik, ahol már 3-4x voltak kénytelenek "szakembert" cserélni, és nem azért, mert azok újabb kihívásokra vágytak, vagy több időt szerettek volna tölteni a családjukkal.

A tegnapi-tegnapelőtti posztjaimhoz kiegészítésképp, mert nem biztos, hogy mindenkinek egyértelmű: Izrael természetesen biztosan tudta, hogy Nasrallah (Guardian: képzett iszlámtudós, kiváló szónok és brilliáns szervező) ott volt. Nem az volt a kérdés, hanem hogy elérték-e a földben a bombák, és hogy bele is halt-e. Az IDF akkor tette közzé Nasrallah halálát, amikor biztos tudomást szerzett arról, hogy megtalálták a holttestét. Ugyanez volt a hamaszos hadi fővezér Muhammad Deif esetében, csak nála majdnem egy hónapig tartott ugyanez (valószínűleg nem a megtalálás, hanem a biztos tudomásszerzés), de ahogy arról többször írtam:

Libanonban könyékig bent van a Moszad a Hezbollahban és általában Libanonban is, mivel van számára támogató közeg, meg olyan, ami ugyan nem támogató, de még mindig kevésbé ellenséges, mint annak a Hezbollah (magyarul ellenségem ellensége alapján még mindig Izrael a kisebbik rossz a Hezbollahhoz képest), elsősorban a szunnita muszlim és keresztény közösségben. 

Ezen felül alulról-felülről megszexualizálták az összes libanoni telefonos és egyéb kommunikációs csatornát, de a titkosszolgálat ügynökein kívül titkos kommandós csapatok is az országban vannak.

Arról is írtam, hogy – nyilván Izrael és – Libanon mellett Iránban és Szíriában is népünnepélyek vannak sütiosztással az ottani ellenzékiek körében, hiszen százezrével gyilkolta le a Hezbollah segítségével a helyi terrorrezsim őket, akiket pedig nem, azok jelentős része is éheztetéseket kellett a fegyveres támadások mellett túléljen. 

Az Emirátusokból és Szaúd-Arábiából is hálálkodó üzenetek jönnek civilektől, amikben megköszönik Abu Yairnak (ez Netanjahu arab neve) Nasrallah likvidálását, de diszkrét ciplomáciai csatornákon is. Libanonban állítólag Hezbollah elleni polgárháború van készülőben (ezt azért még lássuk meg).

Ha már Szaúd-Arábiánál tartunk: igen lényeges apró momentum, amit nem kapott fel persze a sajtó: Szaúd-Arábia megmondta az USA-nak, hogy őket a palesztin ügy egyáltalán nem érdekli. Ha tippelnem kell, és nem lesz addig nagy földindulás, az amerikai választások után, azok kimenetelétől csak időben függően Szaúd-Arábia ki fog egyezni Izraellel.

A folyamatosan az eszkaláció veszélye miatt aggódó nyugati beszélő fejek már biztosan el is felejtették mostanra, amikor Nasrallah iráni megbosszulása miatt jajveszékelnek, hogy Irán még Hanijeh likvidálása miatt is adós Izraelnek, pedig az konkrét megaláztatás is volt, nem a kisebbik fajtából. 

A beszélő fejeket nem az eszkaláció rémiszti meg. Hanem az, hogy Irán pillanatok alatt brutálisan meggyengült. A két legerősebb proxyhadseregét szedte ki Izrael az elmúlt 1 évben. 

A blfsz húszikkal nem sokra mennek a bosszantáson és propagandán kívül (legalábbis Izrael ellen, mert a nemzetközi kereskedelmet és a Vörös-tenger élővilágát azért masszívan tönkrevághatják-vágják), Irakban ehhez gyengék, az iráni terrordiktátorok pedig bőszen keresik a legmélyebben fekvő bunkereiket, amíg a kommunikációs eszközeiket a szakértőik átvizsgálják.

 Itt volna a lehetőség a Közel-Keleten új világrendet építeni, de az Európát és Amerikát az iszlamista terrornak beáldozó "politikusok" Izrael visszafogásával vannak elfoglalva a muszlimok felszabadítása helyett. Mondanám, hogy Izrael egyedül erre nem képes, de nem sok (szám szerint nulla) szakértő gondolta úgy pár hete, hogy Izrael akár a Hezbollahot le tudja nullázni, és nem volt olyan rég, amikor a Hamaszt is legyőzhetetlen ellenfélnek mondták sokan.

461673207_10161388120220033_8319961904247137321_n.jpg

Mi lesz most?

- Az egész Közel-keleti káosz mögött nagyrészt Irán van, katari pénzzel megtolva;
- a rafahi bevonulás óta Egyiptomon keresztül sincs Gázába csempészet, így Irán ha akar se tud segíteni;
- a Hezbollah kért segítséget Irántól, de nem kapott;
- Sinwar arra pályázott, hogy a Hezbollah meg Irán majd besegít;
- Sinwar tehát váratlanul teljesen egyedül és reménytelenül maradt, max. Harris választási győzelmére játszhat, de az is még 2 hónap, és bár a meglévő adminisztráció onnantól már bátrabb lehet Harris győzelme esetén, a beiktatás mégis csak jövő év január végén lesz;
- a Hezbollahnak ilyen formában vége;
- Irán kinevezhet valakit Nasrallah helyére, de már csak harmadvonalas terroristák maradtak, idő lesz letörnie a belső harcokat, majd újraépíteni az egészet, ha egyáltalán lehetséges lesz Libanonban;
- előfordulhat, hogy valamelyik szomszédos ország (ami nem Izrael) elfoglalja Libanont;
- Iránnak mindennél fontosabb az atomprogramja, turbómódba fog kapcsolni a deeszkaláció érdekében, hogy azt tudja folytatni;
- pedig meg kéne torolja Nasrallahot, de a képességei is kérdésesek, az atomprogram miatt pedig a bátorsága is
- a döbbenetes Hezbollah-leszámolással csipogóktól Nasrallahig meg minden, ami közben történt, Izrael visszaszerezte, sőt, megerősítette az október 7-én elvesztett régiós elrettentő erejét és renoméját;
- Szaúd-Arábia csak az alkalomra vár, hogy békét kössön Izraellel, elismerve aztPersze a térségben nem minden racionális, mindenki utál mindenkit, szóval én is félrekalkulálhatom, de jöhet külső vagy belső meglepetés is. A következő hetek nagyon izgalmasak lesznek.

Szöveg és képek: Nemes Dániel/Facebook

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek