Purim ünnepére Izraelben korlátozásokat vezetnek be

2021. Február 22. / 18:52


Purim ünnepére Izraelben korlátozásokat vezetnek be

Tavaly éppen a purimi bulik okozták a koronavírus-járvány első, tavaszi hullámának kitörését Izraelben. Emiatt a zsidó államban korlátozások bevezetésére készülnek a hatóságok az általában nyilvános felvonulásokkal, jelmezbálokkal és összejövetelekkel ünnepelt purimi örömünnep idejére, hogy elejét vegyék a koronavírus-járvány újbóli felerősödésének – jelentette ma a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet. 


Az egészségügyi miniszter éjszakai kijárási tilalmat szeretne a csütörtök-pénteken esedékes purim örömünnepre, amelyen még a zsinagógákban is jelmezbálokat tartanak, és a zsidó vallási parancs jelentős alkoholfogyasztást ír elő. Elsősorban a fiatalok szokásos házibulijait próbálják megakadályozni, mert a járvány terjedésétől tartanak a nagyszámú, koronavírus elleni vakcinával még be nem oltott ember részvétele miatt.

A hagyomány szerint ezen a napon addig kell inni, amíg nem tudják megkülönböztetni egymástól az Eszter könyvében szereplő, a zsidók elpusztítására törekvő, átkozott Hámánt és az áldott emlékű Mordechájt.

Egyelőre néhány, egészségi okból engedélyezett kivétel mellett csak a 16 év fölöttiek kaphatnak oltást Izraelben, és ezért veszélyesnek tartják a fiatalabb korosztályok várható gyülekezését a hét végén. „Minden lehetőséget mérlegelünk. Egyrészt szeretnénk, ha az emberek ünnepelnének, másrészt a biztonságot is szeretnénk elérni, és az arany középutat keressük" – nyilatkozta Juli Edelstein egészségügyi miniszter. Tavaly a purimi bulik okozták a koronavírus-járvány első, tavaszi hullámának kitörését Izraelben.    

(MTI)

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek