Közös templom-zsinagóga-mecset épül Berlinben

2021. Február 21. / 16:01


Közös templom-zsinagóga-mecset épül Berlinben

A három nagy monoteista világvallás közös temploma épülhet fel az egykori Kelet-Berlinben egy, még a kommunista diktatúra idején lerombolt templom helyén – írja a The Guardian cikke nyomán a 444.hu portál. Olyan imaházat és tanközpontot szeretnének, ahol az iszlám, a kereszténység és a zsidóság egymás mellett létezhet, megtartva saját identitásukat. 


Az „Egy Ház" nevű imahely alapkövét a tervek szerint május 27-én rakhatják le, a vallások közti párbeszéd szimbólumának szánt épület négy év múlva készülhet el. Az épületet, ami 47 millió euróból (16,85 milliárd forintból) épülhet fel, a Kuehn Malvezzi iroda tervezte. Mindhárom vallásnak külön szentélye lesz benne, ezeket egy közösségi tér köti majd össze, ahova más vallások képviselőit és ateistákat is szeretettel várnak majd különböző rendezvényeken.

„Az ötlet elég egyszerű. Olyan imaházat és tanközpontot szerettünk volna, ahol ez a három vallás egymás mellett létezhet, megtartva saját identitását" – mondta a projekt egyik ötletgazdája, Roland Stolte keresztény teológus.

Az „Egy Ház" a Petriplatzon, a város egykori keleti részében épül majd fel, ahol a kommunista hatóságok 1964-ben elbontották a háborúban megsérült Szent Péter templom romjait. A lerombolt templom alapjait egy évtizede tárták fel. Akkor még azt is fontolgatták, hogy szimpla emlékhely legyen, vagy csak egy új templom, de Stolte szerint inkább egy olyan szent helyet akartak, ami jobban tükrözi napjaink multikulturális Berlinjét. Stolte azt is jelezte, hogy nem monoteista klubnak szánják az épületet, mindenki mást is szívesen várnak.

A teljes cikk itt olvasható.

(Címlapkép: a tervezett közös templom-zsinagóga-mecset homlokzatának mintája a berlini Petriplatzon, háttérben a tévétoronnyal. Fotó: Jordan Raza/dpa – Picture-Alliance)

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Zsidó világ
A hét műtárgya: Dov Ungar debreceni Hágádája
Izrael
Jaír Lapid: Kormányfőjelölt magyar gyökerekkel

Kommentek