Győr: Megnyílt az ország második Zsidó Kiválóságok Kiállítása

2024. Július 08. / 10:34


Győr: Megnyílt az ország második Zsidó Kiválóságok Kiállítása

– Magyarország második Zsidó Kiválóságok Kiállítását hozta létre a Széchenyi István Egyetem a fenntartó alapítvány partnerségével az Egyetemi Hangversenyteremként működő egykori győri zsinagógában. Az állandó tárlaton Albert Einsteintől Mark Spitzen át Radnóti Miklósig több mint 400 zsidó származású tudós, művész és sportoló életútját ismerhetik meg a látogatók – adta hírül az egyetem.

A tudományos konferenciát, emléktábla-avatást, közös faültetést, holokauszt-emlékünnepélyt, valamint koncerteket magában foglaló Zsidók Győri Gyökerei Világtalálkozó keretében múlt szombaton nyílt meg Magyarország – a balatonfüredi után második – Zsidó Kiválóságok Kiállítása a Széchenyi István Egyetem hangversenytermében, az egykori zsinagógában.

A megnyitó ünnepségen dr. Palkovics László, a Széchenyi István Egyetem Alapítvány kuratóriumi elnöke elmondta: az egyetem – partnerségben az intézményt fenntartó alapítvánnyal – rendkívül fontosnak tartja, hogy az itt zajló magas színvonalú zeneművészeti képzésen túl visszaadjon valamit a zsidóságnak, akik Győr gazdaságához, kultúrájához, társadalmához is tevőlegesen hozzájárultak. Hozzátette: „ezért nyílik itt meg a Zsidó Kiválóságok Kiállítás. A földszinten és a második emeleti karzaton látható tárlat négyszáznál is több nagyszerű tudós, művész és sportoló életútját idézi meg, amit a zsinagóga építészeti történetét bemutató minitárlat, valamint – a Fotós Szabadegyetem Egyesületnek köszönhetően – győri és egyetemi témájú fotók egészítenek ki”.

Dr. Krausz Péter, a Zsidók Győri Gyökerei Közhasznú Alapítvány kuratóriumi elnöke köszönetet mondott a Széchenyi István Egyetemnek és a fenntartó alapítványnak a kiállítás megvalósításáért, és arra hívta fel a figyelmet: a tárlat „a technika modern eszközeivel mutatja be a zsidóság és ezen belül a győri zsidó közösség legkiemelkedőbb személyiségeinek életét és hozzájárulását a város, Magyarország és a világ boldogulásához”.

Olyan kiváló személyiségek életútja ismerhető meg a kiállításon, mint a gyermekbénulás elleni vakcinát kifejlesztő Albert Bruce Sabin, a pszichoanalitikus iskola megalapítója, Sigmund Freud, a sokak által a legnagyobb 20. századi tudósnak tartott Albert Einstein, számos művész Marcel Prousttól George Gershwinen át Woody Allenig, valamint felejthetetlen sportolók, mint az úszó Mark Spitz, a sakkozó Garri Kaszparov vagy a kosárlabdázó Sue Bird. 

Több, egykor Győrben vagy a mai Győr-Moson-Sopron vármegye területén élt kiválóság is szerepel a tárlaton, például Gestetner Dávid, a stencilgép csornai születésű feltalálója, Léderer Ágoston, a győri szeszgyár és a vagongyár megalapítója, Östreicher Emil, a Real Madrid és számos más neves labdarúgóklub egykori, győri születésű sportvezetője vagy Winkler Dezső, aki a vagongyár konstruktőreként a Magyar Királyi Honvédség számára megtervezte a legendás Botond négykerék-meghajtású katonai terepjárót.

Forrás: Uni.sze.hu

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Zsidó világ
Éli, éli – Kántorkoncert Salgótarjánban
Megemlékezések
Holokauszt 80 emlékév – Megemlékezés Komáromban
Zsidó világ
Hol kezdődik a magyar zsidó jövőkép?
2024. Június 28. / 11:57

Hol kezdődik a magyar zsidó jövőkép?