Az Élet Menete: idén virtuálisan emlékezünk

2021. Március 22. / 16:51


Az Élet Menete: idén virtuálisan emlékezünk

Az Élet Menete Alapítvány idén virtuális felvonulást rendez a vészkorszakban meggyilkolt mártírok emlékére. Csatlakozni az interneten lehet április 7-ig! 


Az Élet Menete Alapítvány a Facebook-oldalán tette közzé, hogy nemzetközi szervezetük ebben az évben virtuális felvonulást rendez, amelyben az Élet Menete résztvevői 3D-s technológia segítségével helyezhetik el az eredeti helyszínen emléktábláikat, mintha azokat valóban az Auschwitz és Birkenau haláltáborokat összekötő sínek közé tennék le. Ez az esemény az egyik legmeghatóbb résznek számít az auschwitzi Élet Menete eseményeken. Az internetes oldal itt érhető el.

életm.png

A Magyarországi Élet Menete Alapítványt egy civil fiatalokból álló közösség alapította a világ 53 országokban is működő, hasonló szervezetek mintájára azzal a céllal, hogy rendezvényein fiatalok és idősek, közéleti emberek, színészek, művészek, sportolók, politikusok - felekezeti és politikai hovatartozásra való tekintet nélkül – ünnepélyes keretek között, együtt róhassák le kegyeletüket a holokauszt áldozatainak emléke előtt és tegyenek hitet a társadalmi szolidaritás és a demokratikus politikai kultúra mellett.

(Címlapkép és forrás: Élet Menete Alapítvány/Facebook)

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Kultúra
Bokor Gabriella: Mahler a díványon
2024. Február 27. / 11:59

Bokor Gabriella: Mahler a díványon

Megemlékezések
Ma 75 éve halt meg Zsolt Béla író, újságíró