A Lauder-iskola tanulóinak vallásközi találkozója pesti piarista diákokkal

2023. December 11. / 11:17


A Lauder-iskola tanulóinak vallásközi találkozója pesti piarista diákokkal

Vallásközi találkozót és közös imaalkalmat szerveztek a budapesti Piarista Gimnázium és a Lauder Javne Zsidó Közösségi Iskola diákjai. Az eseményt a Piarista Tartományfőnökségen rendezték meg, beszédet mondott Zeitler Ádám, a Lauder vallási vezetője, Zsódi Viktor piarista tartományfőnök és Horváth Bálint piarista igazgató.

Horváth Bálint igazgató köszöntőjében így fogalmazott: „a keresztényeket különleges kapcsolat fűzi a zsidó néphez, II. János Pál pápa idősebb testvérnek, XVI. Benedek vallásunk hitbéli atyjának nevezte a zsidó közösségeket, a Nemzetközi Keresztény–Zsidó Tanács 32 országban dolgozik a kapcsolatok építésén" – írja a Magyar Kurir katolikus portál.

Elmondta, hogy az Izraelben kialakult jelenlegi tragikus helyzetben indokoltnak érezték a közös imát a terror áldozataiért, a háborúban szenvedőkért, a foglyok mielőbbi kiszabadulásáért és a várva várt tartós béke megszületéséért.

Zsódi Viktor piarista tartományfőnök beszédében a vallásközi kapcsolódások jelentőségét hangsúlyozta, és összefoglalta a zsidó–katolikus párbeszéd alakulását az elmúlt évtizedekben és a jelenben, Ferenc pápa egyházkormányzása idején.

Zeitler Ádám, a Lauder vallási vezetője beszédében kiemelte a testvérkapcsolatok jelentőségét a tórai történeteken keresztül, majd a különbözőségben rejlő éltető erőről, a szinergiáról és az életközösségek diverzitásának fontosságáról beszélt. Befejezésül Jákob harcát idézte az angyallal, mint a félelem legyőzésének példázatát.

Forrás és fotó: Piarista Rend Magyar Tartománya via Magyar Kurir

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Zsidó világ
Jonathan Sacks rabbi a héber Biblia üzenetéről
Izrael védelmében
Újabb túszt szabadított ki az izraeli hadsereg a Hamász fogságából