Újra ZSIFI-zünk, avagy „bát micva" és „bár micva" lett a zsidó filmfesztivál

Ami az életkorát illeti, míg a 13. Budapesti Zsidó és Izraeli Filmfesztivál (ZSIFI) tavaly bát micva volt, idén már bár micvó lett, úgyhogy a zsidó hagyományok szerint mostantól fogva: nagykorú. Kenesei Marcellt, a JCC – Bálint Ház vezetőjét, a ZSIFI fesztiváligazgatóját idéztük a Puskin Moziban tegnap tartott megnyitóról.

A Zsidó és Izraeli Filmfesztivál már az alapításakor fontos, kiemelkedő rendezvény volt, de a jelentőségét tekintve mára eljutott oda: nélküle már nem lehet elképzelni a hazai zsidó kulturális és művészeti életet. Ez többek között annak köszönhető, hogy a JCC Budapest - Bálint Ház – korábban Fritz Zsuzsa, jelenleg pedig Kenesei Marcell vezetésével – nem enged a magas színvonalból. Ha az idei fesztiválprogramot elnézzük: a mostani filmes kínálat is ragyogó.

Az ünnepélyes megnyitót szokás szerint a Puskin Moziban tartották, ahol a közönséget Kenesei Marcell fesztiváligazgató köszöntötte, majd beszédet mondott dr. Grósz Andor, a Mazsihisz elnöke, Julia Gross, Németország magyarországi nagykövete, Martin Borman, a Zsidó Állam budapesti nagykövet-helyettese és Karácsony Gergely főpolgármester. (A Mazsihisz- elnök beszédét cikkünk alatt teljes egészében közüljük.)

Beszédük közös üzenete az volt: a filmművészet egyetemes nyelve, a történetmesélés varázsa, a jó és a rossz küzdelmének filmes eszközökkel való kifejezése mind-mind segítenek abban, hogy a világunk, a társadalmunk, a szűkebb és tágabb környezetünk valamivel jobb hellyé váljon. Még inkább fontos ez napjainkban, az október hetedike óta megváltozott világban, ahol sok-sok hamis narratíva napról napra egyre több indulatot szít a zsidósággal és Izrael állammal szemben.

A fesztivál ma is folytatódik, a filmek listáját itt találják. (A fenti képkocka egy életrajzi krimiből, a Sosána című filmből való, amelyet ma este 19.45-kor láthatnak a Puskinban.)

Dr. Grósz Andor: „A történetek fontosabbak, mint valaha"

Megtiszteltetés és öröm számomra, hogy szólhatok Önökhöz a 13. Budapesti Zsidó és Izraeli Filmfesztivál ünnepélyes megnyitóján. Ez a fesztivál a filmművészet ünnepe, történetek és értékek találkozási pontja. Egy olyan esemény, amely képes közelebb hozni egymáshoz embereket, párbeszédet kezdeményezni és elgondolkodtatni bennünket múltról, jelenről és a lehetséges jövőről.

A most kezdődő fesztivál filmjei történeteket mesélnek a zsidó népről, a magyarországi zsidóság múltjáról, jelenéről és jövőjéről, bemutatják Izrael sokrétű társadalmát és néhányat a számos kihívás közül, amellyel a közösség szembesül. Megismertetnek minket egyetemes emberi értékekkel, amelyek közösek és összeköthetnek bennünket.

Olyan időszakban élünk, amikor nagy szükség van a közös értékek felidézésére, egymás elfogadására, hidak építésére. A tavaly októberi terrorista támadást követően számos országban erősödtek az Izrael-ellenes érzelmek, évtizedek óta nem látott szintre növekedett az antiszemitizmus. A zsidóellenes propaganda hatására sokan kérdőjelezik meg nemcsak Izrael sokszínű kultúráját, hanem magát a létezéshez való jogát is. Naivitás lenne azt gondolni, hogy a művészet, közte a filmművészet is, önmagában képes megállítani ezt a folyamatot, de talán képes csökkenteni a gyűlölethullámot.

Azt, hogy hova vezethet a korlátlan zsidógyűlölet, már megtapasztaltuk a történelem során. Nyolcvan évvel ezelőtt Magyarország akkori nyolcszázezres zsidó közössége borzalmas tragédiát szenvedett el. Hat hét alatt közel fél millió embert deportáltak a hírhedt haláltáborba, Auschwitzba. További tízezrek vesztették életüket a munkaszolgálatban, az osztrák határ felé indított halálmenetekben vagy pedig a budapesti gettóban. Szinte felfoghatatlan, hogy a tömeggyilkosságokat a náci megszállókkal együttműködő tízezrek követték el. Hétköznapi emberek, a csendőrök és katonák mellett hivatalnokok, volt munkatársak, szomszédok. A részben államilag is gerjesztett antiszemitizmus következtében sokan közülük természetesnek vették részvételüket az égbekiáltó bűn elkövetésében.

Ennek a tragédiának áldozataira emlékezünk az idén a Holokauszt 80. emlékév programsorozattal. Figyelmünk azonban nem csupán a múltra irányul, közös emlékezésünkkel erősítjük és formáljuk magunkat a jelenben és ezáltal alakítjuk a jövőt is. Ez által nemcsak felidézzük a múltat, de az emberi emlékezet erejével és a művészet által közvetített üzenetekkel alkotjuk meg a jövőt, közös jövőnket is. A művészet, és kiemelten a filmművészet szavakkal és szavak nélkül is képes megragadni és közvetíteni az emberi lélek legmélyebb érzéseit, az emberi szív legkisebb rezdüléseit is. Segít bennünket abban, hogy megértsük és feldolgozzuk a múlt traumáit, azonosulhassunk embertársaink érzéseivel és tapasztalataival.

Ebből a szempontból is értékesek a Budapesti Zsidó és Izraeli Filmfesztivál idei programján szereplő alkotások, játék- és dokumentumfilmek. A bemutatott filmek nemcsak szórakoztatnak, hanem elgondolkodtatnak, kérdéseket vetnek fel, sokszor kényelmetlen igazságokra is rávilágítanak, egyszóval bemutatják a valóságot annak minden árnyalatával együtt.

Szeretném megköszönni a szervezőknek, hogy időt és energiát nem kímélve létrehozták ezt a fesztivált. Köszönöm a Puskin Art mozinak amiért otthont ad a rendezvénynek. Köszönöm a támogatóknak és az esemény fővédnökének, Karácsony Gergely főpolgármester úrnak, amiért ennek köszönhetően alkalmunk nyílik megtekinteni ezeket az alkotásokat. És köszönöm Önöknek, kedves közönség, hogy itt vannak, és együtt, közösen részesei lehetünk ennek az élménynek.

Engedjék meg, hogy egy rövid idézettel zárjam gondolataimat. Ahogy Elie Wiesel, a Nobel-békedíjas író és holokauszt-túlélő mondta: „A történetek fontosabbak, mint valaha. Az igazság megtalálásának és az emberség megőrzésének egyedüli módja az, ha elmondjuk és meghallgatjuk egymás történeteit."

Legyen ez a fesztivál olyan tér, ahol megelevenednek a történetek, és ahol mindannyian gazdagodhatunk általuk.