Izrael-Svájc: Döntetlen lett, de igazából győztünk

2023. November 16. / 14:19


Izrael-Svájc: Döntetlen lett, de igazából győztünk

A felcsúti stadionban a hangulat tegnap este forró volt, a hőmérséklet hideg, a büfében felszolgált meleg tea pedig csak langyos, úgyhogy ami a szurkolói körülményeket illeti, kiegyezhetünk döntetlenben. Az már csak a ráadás, hogy a mérkőzés eredménye is döntetlen lett, de ez az 1:1 (a svájciak sajnálatos fölényét tekintve) fölér egy győzelemmel. Tehát: győztünk, punktum.

Jó nagy felhajtással érkeztünk meg tegnap este Felcsútra: Budapestről, az MTK stadion mellől –  ahol szerencsére hemzsegtek a rendőrök és biztonságiak – három teli busz indult a szurkolókkal. Izraeliek és magyar zsidók vegyesen ültek a buszon, sőt, még két rabbit (Kardos Péter főrabbit és Verő Tamás főrabbit) is láttam az egyik busz felé igyekezve. 

A helyszínre érkezve láttuk csak, hogy ahhoz képest, ami Felcsúton fogadott minket, az MTK stadion parkolója szinte kihaltnak tűnt: rendőrök, kommandósok, biztonságiak mindenfelé, a forgalom óriási, akárcsak a dugó, mindenütt rendőrök irányítják a járműveket – úgyhogy aki a szombat este esedékes, Izrael-Románia meccsre megy, azt előre figyelmeztetem: sokkal jobb csoportosan, busszal menni, mint kocsival. 

Igaz, motorra is pattanhatunk, mint Horváth József, a Bét Sálom zsinagóga elnöke, aki a nagymotorjával úgy ment át a dugón, mint kés a vajon. Igaz, ami a szombati időjárás-előrejelzést illeti, a motort inkább mégsem javaslom, mert szombaton állítólag hidegebb lesz, mint tegnap volt.

400694972_719723906847692_4976397524219214554_n.jpgEgy perces néma csend (Fotó: Izraeli nagykövetség/Facebook)

Apropó, Bét Sálom: az újbudai zsinagógából több mint húszan mentünk a meccsre, az elsők között érkezett Felcsútra Radnóti Zoltán főrabbi, aki a FB-oldalán ki is posztolta, hogy a kóser étkeztetés rendben lesz. A buszon, útközben nézegetve a főrabbi posztját, az fordult meg a fejünkben, hogy tán minket várnak kóser étellel – de csalódnunk kellett: Radnóti – Deutsch Péter főrabbival – a VIP-részlegben felszolgált kóser menűt felügyelte. Ott foglalt helyet Jákov Hadas-Handelsman, Izrael budapesti nagykövete, aki Orbán Viktor miniszterelnökkel is parolázott, s onnan figyelte a mérkőzést dr. Grósz Andor , a Mazsihisz elnöke is. 

400746357_719723870181029_2874382469154365497_n.jpgJákov Hadas-Handelsman és Orbán Viktor a felcsúti stadionban (Fotó: Izraeli nagykövetség/Facebook)

Heisler Andrással, a Mazsihisz előző elnökével egy buszon utaztam, dr. Kunos Péterrel, a Mazsihisz-BZSH izraeli zászlókkal felszerelkezett ügyvezetőjével pedig az izraeli szektor bejáratánál futottam össze. Akárcsak Kertész Gáborral, a nyíregyházi hitközség Sófár című lapjának főszerkesztőjével, Rózsa Péter újságíróval, valamint Róna Ivánnal, a Mazsihisz turisztikai igazgatójával, aki követezetes ember létére most sem tagadta meg önmagát: ha jól láttam, az izraeli színeken kívül a Barca színeit viselte – de ha nem jól láttam, akkor elnézést kérek, mivel meglehetősen izgatottan vártam a fejleményeket. 

ck.jpg

Ám sajnos a mieink az első félidőben (pár élesebb helyzetet leszámítva) nemigen jeleskedtek: a svájci gárda erősebb, gyorsabb, technikásabb volt, aminek meg is lett a szomorú eredménye: Ruben Vargas a 36. percben bevágott egy gólt az izraeli kapuba. Túl nagy hangorkán erre nem harsant fel, tekintettel arra, hogy a svájci szurkolók nem voltak többen húsznál – a lelátó igazi urai mi voltunk, izraeliek és magyarok.

támadunk.jpgEgy izraeli támadás

Viszont a második félidőben sikerült szépíteni. Igaz, annak is csak a végén. A szünetről a mieink még úgy jöttek ki, mint az oroszlánok: harcoltak, küzdöttek, lerohanták a svájciakat többször. Közben az izraeli szektorokból zúgott a kadima és a yalla, fel-felharsant az El-El-Izrael, de hiába biztattuk a fiúkat: a második félidő közepére már fáradtnak, enerváltnak tűntek megint.

ck1.jpg

Igaz, ne feledjük: egy olyan országból jöttek, amely éppen háborút vív a terroristákkal, és a futballisták között némelyik játékos személyesen is érintett az október 7-i tragédiában – nem csoda, hogy most nem a játékon járt az eszük. Hiszen a meccs kezdete is arra a rettenetes napra emlékeztette őket, s persze minket is, hiszen az áldozatok emlékére egy percre néma csendbe burkolózott a stadion – miközben sok izraeli szurkoló a Hamász terroristái által elrabolt túszok fényképét tartotta a magasba ezzel a felirattal: Bring them home now!

léggömbök.jpgElszálló léggömbök

A lassú és ötlettelen izraeli játék ellenére Weissmann a 88. percben szépített: így lett 1:1 az eredmény. Az izraeli válogatott ezután ismét átváltozott oroszláncsapattá, hajtottak a fiúk, hogy meglegyen a győztes, második gól – de nem lett meg. Lett viszont piros lap, amit szerencsére a svájci Fernandes kapott a sárga lapokat előzőleg könnyedén osztogató Anthony Taylor játékvezetőtől – de az emberelőnyt nem tudtuk kihasználni, mert Fernandest a mérkőzés lefújása előtt pár perccel állították ki.

szurk1.jpgEgy boldog izraeli szurkoló a fiával

Amúgy mi a döntetlennek is örültünk – s talán az izraeli játékosok is. Ez a döntetlen ugyanis felért egy győzelemmel, mert ha kevesebb a szerencsénk, akkor könnyen kaphattunk volna még 2-3 gólt. Mindent egybevéve az a tény, hogy Magyarországon az izraeli válogatottnak szurkolhat az ember több száz felhevült izraeli szurkoló között: páratlan élmény. Sajnálhatja, aki kihagyta, és örülhet, aki szombaton este ott lesz. De előre szólok, vigyenek magukkal kispárnát, mert a műanyag székek nagyon hidegek – feltéve, ha a kispárnákat a biztonságiak beengedik.  

ck2.jpg

Jó szurkolást minden hittestvérünknek szombat estére – a tegnapi élményért pedig köszönet egyrészt az izraeli válogatottnak, másrészt a lelkes izraeli és magyar szurkolótábornak. Ha ráadásul Izrael kijut az EB-re, akkor pedig sokszoros lesz az öröm.

Úgyhogy mivel is zárhatnánk ezt a cikket, mint ezzel: El-El-Izrael!

(Fotók: Mazsihisz.hu)

mazsihisz icon

Címkék

Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek