Az Új Élet az 1975. február 15-én megjelent számában Fák újéve címmel közöl összeállítást arról, hogy hogyan ünnepelték hittestvéreink a tu bisvátot Budapesten, valamint Debrecenben és Gyöngyösön. Elöljáróban annyit elárulunk, hogy a szervezésben és a lebonyolításban leginkább a nők jeleskedtek: a Központi Női Tagozat és a Nőcsoport tagjai. Tartsanak velünk egy kis időutazásra!
A VII. Belső körzet főcsoportja január 26-án rendezte a Fák újéve alkalmából uzsonna délutánját. Hartmann Jánosné, a körzet elnökasszonya megnyitója után dr. Salgó László főrabbi méltatta az ünnep jelentőségét. Ezután Kovács Sándor főkántor liturgiai dalokat adott elő, majd fővárosi művészek szerepeltek. Dr. Kéri Lajos, a körzet elnökhelyettese köszöntötte a Nőcsoport tagjait, áldozatkész munkájuk elismeréseként. Az összejövetelen számos testvérkörzet tagjai vettek részt.
A Bethlen téri körzet Nőcsoportja január 27-én tartotta a Chámisó Oszor Bisvát összejövetelét, amelynek háziasszonyai Eisner Istvánné és két leánya, Pataki Istvánné és Lendvai Györgyné voltak. A háziasszonyokat Székács Lászlóné üdvözölte, dr. Máté Miklós főrabbi pedig a nap jelentőségét ismertette. Az összejövetelen megjelentek a testvérkörzetek asszonyai, akik közül Szegő Artúrné a Nagyfuvaros utcai körzetből köszöntötte a háziasszonyokat. Ezután fővárosi művészek műsora következett. Eisner István elnökhelyettes mondott köszönetet Székács Lászlónénak, a körzeti Nőcsoport elnökasszonyának és a csoport tagjainak az összejövetel sikeres megrendezéséért. Az ünnepség dr. Takács Sándor elnök zárszavával ért véget.
A Hegedűs Gyula utcai körzet január 27-én ünnepelte Chámisó Oszor Bisvát-ot. A zsúfolásig megtelt kultúrteremben Löwbeer Sándor, a körzet elnöke nyitotta meg az ünnepséget, üdvözölte a megjelenteket, közöttük Klein Vilmos és Bányai Sándor központi elöljárót, Hartmann Jánosnét, a Központi Női Tagozat elnökasszonyát és dr. Weisz Sámuelnét, a Nőcsoport díszelnökét. Dr. Dér István főrabbi TuB,Svát jelentőségét ismertette, Vándor Frigyes körzeti kántor Doff Imre zongorakíséretével liturgiaénekeket adott elő, majd vidámművészi műsor következett. A sikerült ünnepség megrendezéséért a Nőcsoportot illeti dicséret.
A Hunyadi téri körzetben rendeztek fák ünnepe összejövetelt. Siklós Dezső, a körzet elnöke köszöntötte a megjelenteket, megnyitójában megemlékezett a budapesti gettó felszabadulásának 30. évfordulójáról. Goldberger Frigyes kántor zsoltáréneke után Hochberger László, a körzet rabbija beszélt a fák ünnepe jelentőségéről. A jól sikerült rendezvény dr. Győri Ákosné elnökasszony zárszavával ért véget. Az összejövetelen részt vett Serényi Endre központi elöljáró.
A Nagyfuvaros utcai körzet Nőcsoportja január 26-án rendezte hagyományos fákünnepélyét. A körzet kultúrtermét zsúfolásig megtöltő közönséget Atlasz Miklós, a körzet elnöke üdvözölte, majd dr. Singer Ödön főrabbi tartott előadást az ünnep jelentőségéről. A körzet Talmud Tóra növendékei szavalatai után az ünnepség Szegő Artúrné, a Nőcsoport elnökasszonyának zárszavával és gyümölcsuzsonnával ért véget.
A Vasvári Pál utcai körzetben január 28-án, a fák ünnepén Lefkovits Árminné, a körzet Nőcsoportjának elnökasszonya üdvözölte a nagy számban megjelent híveket. Schöner Alfréd szegedi rabbi tartott ezután előadást a fák ünnepének történetéről. Klein Vilmos, a körzet elnöke mondott köszönetet a szegedi rabbinak szép és értékes előadásáért. A körzet Nőcsoportja a megjelenteket gyümölcs-ajándékkal lepte meg.
A zuglói körzet Nőcsoportja a Fák Újéve alkalmából uzsonnán látta vendégül a körzet tagjait. Kardos Péter körzeti rabbi az ünnep jelentőségéről és aktualitásáról beszélt. Az előadásért Barinkai Ferencné, a Nőcsoport elnökasszonya mondott köszönetet.
Gyöngyösön a Fák Újére alkalmával szép számban jelentek meg a hitközség tagjai az istentiszteleten. A hitközség elnöksége gyümölcscsomagokkal ajándékozta meg a híveket. Weisz Dávid főrabbi ismertette a Fák Újévének jelentőségét.
A debreceni hitközség Nőcsoportja január 26-án tartotta kulturális előadás-sorozatának harmadik estéjét, amelyet Gémes Dezső hitközségi elnök nyitott meg. Mózes a művészetben címmel az előadó vázolta Mózes életútját, majd képzőművészeti és irodalmi alkotásokat említett meg, amelyeknek Mózes a főszereplője (Michelangelo, Thomas Mann, Madách Imre, Pap Károly.) Az előadáshoz Kepecs Ábrahámné, Fodor Anna Mária, dr. Sándor László, Fóhn Lászlóné szóltak hozzá, majd az összejövetel a hitközségi elnök zárószavával értvéget. Ezt követően Grósz Zsuzsa Almás Miksáné „Üzenet” c. versét szavalta, majd a Nőcsoporttagjai, élükön Hermann Vilmával és Hermann Sándornéval, kiosztották a gyerekek között a fák ünnepe alkalmából az ajándék gyümölcskosarakat, amelyeket a gyerekek áldásmondás után fogyasztottak el.
![mazsihisz icon](https://mazsihisz.hu/modules/Mazsihisz/public/img/ikon_50x50_kek.jpg)