– Isten felszólította Ábrahám
ősapát: „…járj előttem és légy tökéletes…” (I.M.17/1) Isten figyelmeztetett Mózes által: „Szentek legyetek…” (III.M.19/2.) Az elkötelezett, Isten közeli
„lét” csak teljes fizikai és szellemi állapotban lehet. Ez még inkább
vonatkozott a zsidó nép nevében és érdekében áldozatott bemutató kohanita
papokra, akik nem funkcionálhattak testi hibával – fejti ki írásában Szerdócz
Ervin főrabbi.
„Akinek heréje zúzott vagy
megcsonkított, ne menjen be az Úr közösségébe!” (V.M. 23/2). A kasztrálás egész keleten az ókorban elterjedt műtéti
beavatkozás volt. Kasztrálást végeztek örökösödési megfontolásból, de
„praktikus” okból is, ha az újszülöttet énekesnek szánták. Istár kultuszához
tartozó szép énekhangú fiúkat kasztrálták, hogy megmaradjon magas, nőies
hangjuk. Mezopotámiában a királynak hivatalos felesége mellett, számos ágyasa
volt, kiket férfiasságuktól megfosztott „marrur” személyek őriztek. I. Tukulti-Ninurta
asszír uralkodó (i.e. 1244-1208) idejéből származó
„hárem-ediktum” agyagtáblán megtalálták az eunuchok feladatkörének pontos
leírását. A praktikát a XVII. században is folytatták, ugyanis XIV. Kelemen pápa
udvarában működő „angyalkórus” kasztrált férfiakból tevődött össze.
A szentírásból ismert „szár”,
„szárísz” kifejezés eunuch, vagy udvari tisztviselő megnevezéseként fordul elő.
III. Tukulti-apil-ésarra (i.e. 745-727) a bibliában szereplő Tiglatpileszer uralkodása alatt a
főeunuch a hadsereg vezetője lett. Nóéról (I.M. 9/24) bölcseink azt állítják, legkisebb fia Chám kasztrálta
apját. (Baba bathra 70a) Ugyancsak a szár-szárisz címen
szerepel a fősütőmester és főpohárnok József történetében (I.M. 40/1-22) Eszter könyvében (1/10) a hét perzsa szárísz tanácsadó,
kasztrált háremőrök (is) lehettek. Ugyanott olvassuk: „ ….és sok lányt
rendeltek, Hégáj keze alá, akkor bízták Esztert is a királyi palotába, Hégáj
háremőri felügyeletére.” (2/8) Ugyanott szerepel Sáágáz, „aki az ágyasokra vigyázott. (u.o.14) Kommentátorok szerint Hégáj görög
szigetekről származó tehetséges, értelmes, tanult zsidó ifjú volt, akit az
ismaeliták elraboltak és kasztráltak. Így került Ahasveros udvarába, ahol
tudatos, hathatós hozzájárulásával hozzásegítette Esztert, hogy a király
felesége legyen!
Jesaja próféta könyvében (56: 3-5) olvassuk: „És ne mondja ezt az
idegen, aki az Úrhoz adta magát: Bizony elszakít az Úr engem a népétől! Ne
mondja a herélt sem: Íme, én kiszáradt fa vagyok! Mert így szól az Úr a
heréltekhez: Akik megőrzik Szombatjaimat, és szeretik azt, amiben gyönyörködöm,
és megőrzik az én szövetségemet, azoknak adok házamban és falaimon belül
helyet, és olyan nevet, amely jobb, mint a fiukban és lányokban tovább élő név; örök nevet adok nekik, amely soha el nem vész.”
Baba
bathra 74b. szerint köztudott, hogy Isten, mint minden állatból, teremtett
hímet és nőstényt, kivétel a messiási korban szerephez jutó Leviatán és Behemót,
akiből csak egyet-egyet, hogy ne szaporodjanak. Ugyanis
a két óriás, - a cet és a bölény, - húsából készül majd a nagy lakoma az idők
végén, a holtak feltámadása idején.
A kasztrálás a Talmudban az „És megáldotta őket Isten, és mondta nekik Isten:
Szaporodjatok és sokasodjatok, és töltsétek meg a földet és hajtsátok uralmatok
alá!” (I.M.1/28) és a „ …vegyetek feleségeket és
nemzetek fiukat és lányokat…” (Jer. 29/6) tórai parancs alapján tilalom alá esik.
Mose ben Maimon rabbi (Maimonidész
1137-1204) Jád ha-Cházáká
vallási döntvényeiben így rendelkezik: „Tilos elveszejteni a nemzőszervet mind
ember, mind háziállat, vadállat vagy madár esetében, legyenek azok tiszta vagy
tisztátalan állatok, legyen az Izrael földjén vagy azon kívül. A tilalom oka
pedig, hogy az Úr akarata, hogy szaporodjon és sokasodjon a Föld minden
teremtménye. Így mindenki, aki kárt tesz a nemzőszervben, legyen az állaté,
vadállaté vagy madáré, az tilalmat hág át, hiszen ezzel az isteni akarat ellen
tesz.”
Végül íme a Talmudból két
„fogyatékos” rendhagyó története!
„Egy herélt egyszer így szólt a
kopasz Jehosuához: Mennyire van ide Kopaszváros? Ő így felelt: Amennyire
Heréltváros. A herélt folytatta: A kopasz juh csak egy minát (ókori zsidó
pénznem) ér. Jehosuá felelte: Egy bárány, melynek kivették a tojásait, viszont
tíz zus-ba (tíz zus értéke egy mina) kerül (értsd: egyik sem különb a
másiknál). A herélt meglátta, hogy Jehosuának nincs a lábán cipő és így szólt:
Lovon nyargal a király, szamáron a szabad ember. Aki lábán hordja a cipőjét, az
rendes ember, de akinek sem ez, sem az nincsen, annál még az elázott vagy
eltemetett ember is többet ér. Te herélt! Te herélt! – mondta Jehosua. – Te
nekem három dolgot mondtál, hallj tőlem te is hármat: Az arcnak ékessége a
szakáll, a szívnek öröme az asszony, az Úrnak ajándéka a gyerek; dicsértessék
az Isten, aki tőled mindezt a három jót megtagadta.” (Sabbat 152a)
