Egyedülálló teljesítményt tud felmutatni Szántó-Várnagy Binjomin, a Bét Jehuda körzet rabbija, hiszen Magyarországon magyar nyelven az ő online tanítása az, amelynek keretében több mint egy éve minden nap tanulhatunk az adott hetiszakaszról. Erről kérdeztük a rabbit, de előtte belefutottunk egy másik különleges dologba is…
– Ennek az interjúnak a kedvéért éppen egy olyan kutatást függesztett fel, amelyet egy ön által írt számítógépes programmal végez. Mi ragadta meg a témában?
– Az, hogy Oberlander rabbi a Bibliában olyan érdekes sorokat talált, amelyek pont 7 szóból és pont 24 betűből állnak. Engem ezek a dolgok nagyon érdekelnek, olyan ez nekem, mint a vörös posztó, szóval korábban programot írtam az ilyenek vizsgálatára. Most már megírta helyettem a mesterséges intelligencia, nekem csak át kellett néznem és ki kellett javítanom, amit írt, mert a mesterséges intelligencia nem tökéletes programozó.
– Egy rabbi miért ért a számítógépes programozáshoz?
– Mert eredetileg ezt tanultam… Szóval ezzel a programmal dolgozom most, de nemcsak azt vizsgálom, hogy hány olyan mondat van azokból, amikről Oberlander rabbi beszélt, hanem azt is, hogy milyen számpárok vannak, amikből sok mondat van, s milyen számpárok vannak, amikből kevés mondat van.
– Az online tanulásra visszatérve: miért tartja egyedülállónak?
– Nem akarom elvitatni, hogy több rabbi van Magyarországon, aki naponta tanít a hetiszakasz kapcsán, hiszen például Darvas István főrabbi minden reggel küld tanítást e-mailen, s úgy tudom, hogy ezeket eléggé sokan olvassák. De az írott formájú tanítás, a miénk pedig élőben megy az interneten, online bárki csatlakozhat, és a felvételt utólag vissza lehet nézni. Örülök neki, hogy azoknak a száma, akik naponta visszanézik a felvételt, most már több száz fő: száz és háromszáz között változik a nézők száma minden nap.
– Hol lehet megnézni?
– Úgy szoktam csinálni, hogy a Bét Jehuda Facebook-oldalára feltöltöm a felvételt, majd megosztom a Facebook-profilomban és a saját Facebook-oldalamon is. A Facebookon a megtekintések száma 100-200 között szokott lenni, a YouTube-csatornámon pedig 60-80 körül.
– S hogyan lehet bekapcsolódni az élő tanításba?
– A ZOOM internetes platformon vagyunk, és minden megosztott videó alatt ott van a csatlakozási link. A tanulás minden nap 17 óra 15-kor kezdődik, az időpont néha kicsit változik a délutáni imák miatt.
– Hogyan kezdődött ez a tanítás-sorozat?
– A lejnolással, mert azt gondoltam, hogy a Tóraolvasás az, ami erősítésre szorul. Aztán ebből később az lett, hogy közösen olvastuk ugyan a Tórát, de egy-egy érdekesebb résznél megálltam, és beszéltem róla pár percig. Korábban végigmentünk nagy tanítók, például Rási vagy Hatam Szófér magyarázatain, újabban pedig a Talmudot vesszük, és azokat az összeállításokat használjuk, amelyek minden tórai mondathoz összegyűjtik annak talmudi előfordulását.
– Ilyenkor improvizál vagy készül?
– Improvizálni nem merek, ebben nem volnék túl jó. Szombat este szoktam nekiállni, megnézek húsz-harminc témát a hetiszakaszból, és amelyik a legjobban megtetszik, azt feldolgozzuk. Fókuszáltan készülök, azaz a hetiszakaszból olyan elemeket veszek ki, amelyeknek vannak gyakorlati, halachikus relevanciájuk a mai életben. Vagyis hetiszakasz, talmudi rész és gyakorlati törvény, ez a hármas adja meg a tanítás alapját. Örömmel várok mindenkit, tanuljunk együtt!