A 13-as nem szerencsétlen, sőt nagyon is fontos szám a zsidó hagyományban

2024. Szeptember 13. / 13:00


A 13-as nem szerencsétlen, sőt nagyon is fontos szám a zsidó hagyományban

Ma éppen péntek tizenharmadika van, de ne ijedjenek meg, a hittestvéreink főleg ne, hiszen a zsidó hagyományban a 13-as számnak kitüntetett és pozitív szerepe van. A Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár mai hírleveléből idézünk.

Ezt a napot sokan rettegve várják, szerencsétlennek gondolják, s ennek a félelemnek szép görög eredetű neve is van: triskaidekafóbia. Szerencsére zsidó kontextusban ettől – legalább ettől! – nem kell tartanunk, a 13 nem szerencsétlen szám, sőt! 

– Amikor 1948-ban megalakult Izrael Állam, az első ideiglenes kormánynak 13 tagja volt, mert az alapítók szerint minden szerencsére szükségük volt.– Isten tulajdonságainak száma tizenhárom.

– Rambam (Majmonidész) 13 hitelvet sorol fel: Isten abszolút léte, Isten egysége, Isten testi létezésének kizárása, Isten feltétel nélküli léte, a közvetítő nélküli kapcsolat lehetősége Istennel, a prófécia létezése, Mózes próféciájának felsőbbrendűsége, a Tóra isteni eredete, a Tóra örökérvényűsége, az, hogy Isten figyelemmel kíséri az emberek tetteit, jutalmaz és büntet. A hit a Messiás eljövetelében. A tizenharmadik hitelv a holtak feltámadása.

– A zsidó ünnepnapok száma a diaszporában 13.

– A héber naptárban 13 hónap van (szökőévben, amikor Ádár hónap kétszer van).

– Ádár hó 13-án van Eszter böjtje.

– A gematria (zsidó számmisztika) szerint a szeretet és az egy szavak betűinek számértéke egyaránt 13.

Illusztráció: Karin Henseler/Pixabay

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Megemlékezések
A vicces beszélés közössége: Boros Lajos emlékére
Zsidó világ
Zsinagógák a pálmafák árnyékában
2024. Július 24. / 17:25

Zsinagógák a pálmafák árnyékában