Harsányi László: Zsidó művészek a viharban (120. rész) – Lakner bácsi
1939-ben, az első
két zsidótörvényt követően az OMIKE (Országos Magyar Izraelita Közművelődési
Egyesület) – a Pesti Izraelita Hitközséggel szoros együttműködésben – a
fellépési lehetőségeiktől, kenyerüktől megfosztott zsidó művészek számára
létrehozta a Művészakciót. Ebben a nagysikerű kezdeményezésben 1944. március
19-ig 550 színész, énekes, zenész, táncos, festő, szobrász, író jutott
lehetőséghez és szó szerint éltető levegőhöz.

E hasábokon
időről-időre bemutatok egy-egy művészt az akkor és ott fellépő, kiállító
szereplők közül.
Ha egy igazi
reneszánsz embert keresünk a huszadik századi magyar színház és film világában,
akkor hamar ráakadhatunk Lakner Artúrra.

Egy 14 gyermekes
zsidó családban született 1893. április 7-én, Zólyomban. Katonáskodott, majd a
világháború után 1919-1924 között a Corvin-filmgyár gyártelepét vezette,
egyidejűleg külföldi burleszkfilmek (Chaplin, Harold Lloyd, Buster Keaton)
vígjátékainak feliratait fordította és írta át magyarra.
1925 végén kezdte
szervezni gyermekelőadásait vasárnap délelőttönként a Capitol moziban, az
Urániában, később a Royal Apolloban, amelyet „Lakner bácsi és inasa” címmel
hirdettek (az inas Lakner kisebbik lánya, Noémi volt).

1929
szeptemberében az újságok, közöttük az Újság a következő hírt tették közzé:
„Budapest
intelligens gyermekvilágának népszerű előadója, Lakner bácsi az idén állandó
gyermekszínházat nyit, az Új Színház elegáns kis helyiségében.”
Mindeközben
filmdramaturg, illetve 1925-től 1937-ig a Royal Apollo és társfilmszínházainak
igazgatója volt. Írt színdarabokat is. Zenés gyermekszíndarabjai főleg a
Vígszínházban kerültek bemutatásra, ahol 1930-1938 között tartott állandó
gyermekelőadásokat. 1935. november 3-án a Magyar Mozgóképszínházi és Filmipari
Tisztviselők Országos Szövetségének társelnöke lett.
Édes Mostoha című
gyermekoperettjéből 1935-ben filmet írt.

Ugyanezen évben a
kezdődő magyar szinkronok dramaturgja volt. A „Hófehérke és a hét törpe” című
Walt Disney-produkció törpéinek neveit is ő találta ki.
1936-ban, annak
okán, hogy 10 éve tartja gyermekelőadásait, hosszú interjút adott az Újságnak.
Ebből az interjúból egy rövid idézet: „… sohasem
feledkezem meg arról sem, hogy minden darabomban erkölcsi tendenciák is
legyenek. Hazaszeretet, jótékonyság, szolidaritás, kötelességtudás,
anyaszeretet – mindezt azonban észrevétlenül, ezüstpapírban csomagolva nyújtom
át nekik, mert a gyerek nem szereti, ha nagyképűen tanítják.”

A Színészkamara a
megalakulásakor, 1938 végén nem vette fel a tagjai közé. Filmdramaturgként –
még egy darabig – tovább dolgozhatott, ami együtt járt a szélsőjobboldali sajtó
ismétlődő támadásával.
Lakner bácsi
gyermekelőadásai 1942-1944-ben a Goldmark-teremben folytatódtak. Az OMIKE
Művészakcióban egymás után mutatták be a Hamupipőkét, a Kis csavargót, az Édes
mostohát. Született tőle egy új felnőtt operett is Vera vagy Veronika címmel.
1944-ben be
kellett vonulnia a Rökk Szilárd utcai, a Rabbiképző épületében berendezett
gyűjtőközpontba. Orvosoktól próbált igazolást szerezni, hogy a szíve nem
egészséges, de ez nem járt sikerrel. Az utolsó hír róla Kecskemétről érkezett,
amikor a marhavagonba való beszállásra vártak a pályaudvaron, és ott is a sínek
mellett az időt kihasználva, az elhurcolásra váró gyerekeknek játszott. Ezután
Németországba deportálták, ahol nyoma veszett.

A budapesti
központi járásbíróság 1945. március 15-ei dátummal holttá nyilvánította
Lakner Artúr
életének akárcsak vázlatos bemutatásakor sem lehet kihagyni azokat a
gyermekszínészeket, akikből azután a magyar színjátszás jelentős szereplőivé
váltak. Az itteni felsorolás csupán egy részük nevét tartalmazza: Ruttkai Éva,
Galambos Erzsi, Harkányi Endre, Lakatos Gabi, Pápai Erzsi, Pécsi Gizi, Vadas
Zsuzsa, Zsolnay Hédi, Kishegyi Árpád, Kalmár Tibor, Ruttkai Ottó.
Képek:
1.) Portré
2.) Lakner bácsi és a
kisinas. gyermekirodalom.hu
3.) Filmplakát
imdb.com
4.) Csoportkép.
Fortepan. Lakner bácsi színházának születésnapja 1935-ben Kati a legfelső
sorban balra, mellette Igaz Lucy, elöl, Puskás Tibor ölelésében Pécsi Gizi és
Ruttkai Éva. Középen a névadó Ráth Kató gyerekkorának meghatározó éveit
töltötte a színházban. Az újságkivágások és színlapok szerint nem kapott nagy
szerepeket, nem érhetett Ruttkai Éva vagy az akkori másik gyereksztár, Váradi
Kató nyomába
5.) Portré.
discogs.com
Kicsoda az ember? Meghalt Hankiss Ágnes
Mi van, ha magunkon nevetünk? – Réz András az UNSEREINER-ről
28. Zsidó Kulturális Fesztivál: elindult a jegyértékesítés a Dohány utcai zsinagóga programjaira
Megalakult a Magyar Holokausztkutatók Hálózata Egyesület
Jom kipur – A zsidó naptár egyik legszentebb napja
Lior Raz Budapesten: a Fauda sztárjával találkozhat a közönség
Zsidó vallásjog és állami jog: az élet védelme és a döntés szabadsága – a Mazsihisz állásfoglalása
Péntek este a szombattal együtt köszönt be Szukot, a sátrak ünnepe