Gyász: „Nem a hit választja el az embereket...” – Tahi Tóth Ilonára emlékezünk

Szomorúan tudatjuk, hogy Tahi-Tóth Ilona okleveles építész, műemlékvédelmi szakmérnök, a Rumbach utcai Zsinagóga műemlékvédelmi munkálatok műszaki felügyelője, akinek munkáját 2011-ben Möller emlékéremmel, 2021-ben pedig Forster-díjjal jutalmazták hosszas és végtelen türelemmel viselt betegség következtében életének 78.  évében 2022. május 16-án elhunyt. A kiváló szakemberre Kiss Henriett, a Rumbach Zsinagóga vezetője emlékezik. Emlékéből és emlékeiből fakadjon áldás!

2018-ban találkoztunk először a Rumbachban, amikor a projekt részévé váltam. Te láttad el a műemlékvédelmi munkálatok műszaki felügyeletét. Kék szemedben mindig mosoly ragyogott, akkor is, ha éppen keményen kellett fellépned vitahelyzetekben. Nem hagytad, hogy külső szemlélő maradjak. Minden alkalommal vittél magaddal, és mutattad, magyaráztad a fém, a festészet, a kövek, a fa restaurálásának szakmai szabályait, a munkafolyamatok bonyolultságát, a kivitelezők felkészültségét, a szakmai dokumentáció szigorúságát, a levéltári iratok megismerését, az építészek és a műemlékvédelem munkáját az elmúlt 70 évből és mindent… Tanítottál és én szerettem jó tanítványod lenni, pedig nem ez volt a munkánk. Ez csak a te elkötelezettségedből fakadt. Az is, hogy megleptél minket apró figyelmességgel, vagy fotóalbummal, hogy ne felejtsük el, a csapatmunka mindig emberi kapcsolatot is jelent.

Amikor a második emeleti kávézó ablakából ruganyosan kiugrottál az állványzatra, mondván: „Most pedig meg kell néznünk Zsuzsáékat, mert volt probléma a homlokzati festékszínek kikeverésénél.”, akkor én természetesen utánad mentem. A tériszonyomat egy pillanatra elfelejtve. Soha nem örültem annyira a visszamászásnak, és semmiért nem adnám életemből azt a fél órát, amit veled ott kint töltöttem. A tető peremén középen elhelyezkedő embernagyságú kőtáblák előtt állva hallgattam a restaurálási folyamat részleteit, amikor egyszer csak témát váltottál: a katolikus vallását megélő ember szólalt meg belőled. Megpróbáltatásaid vezettek az Isten egyik házába, és emberségedre leltél. Majd rám néztél: „Nem a hit választja el az embereket, hanem annak hiánya. A törvényeink egyek.” A kőtáblák megértően hallgattak. Te vártad a legjobban a zsinagóga-avatást, mert számodra ez nem csak egy szakmai siker ünnepe volt, de egy fontos spirituális tapasztalat érzékeny lelkednek.

Az egyik értekezlet végén, a hivatalos ügyek után türelmet kértél tőlünk. Először nem ragyogott a szemed. „Kiújult. Kezelésre kell járnom. Mellékhatások kiszámíthatatlanok. Előfordulhat, hogy nem tudok jönni.” Mély csendbe burkolt szeretettel fogtunk körbe, remélve, hogy… Te csak egyet kértél: „Hagyjatok dolgozni, csak ez segít.” Hagytunk. Te pedig egyszer sem hiányoztál. Mától viszont nagyon.

Köszönöm mindazt, amit nekem tanítottál, és köszönöm mindazt, amit munkáddal közösségemért tettél!