Engem a tel-avivi
tengerparton ért az Államalapítás napján szokásos légiparádé. A fotóimhoz a
pátoszaim gyors-leltárát kapcsoltam.
Az a legfontosabb,
hogy tudunk-e ünnepelni.
Tudunk-e a
sorsunkra büszkén felfelé nézni.
Vagy csak földre
szegezett szemmel gyűlöletbe fordulva.
Abban a másik
országban mindig megpróbáltam patetikusan gondolni a hazámra, a sorsunkra a
jeles napokon. Az idegen hatalom
által ránk erőszakolt ünnepek idején, nem sikerülhetett, de a valódi megemlékezéseinket
széthazudó kormányzatok alatt sem jött össze egy soha egy könnycseppnyi pátosz
sem.
Itt próbálnám
elkerülni az emelkedettséget, de nem lehet. A tavaszi állami ünnepek
dramaturgiája meghozza a katarzist. Kezdődik a
Holokauszt emléknapjával. Álltunk egy percig a sziréna-szóban, az egész ország.
A veszély!
Nem tudok erre a
hangra másként gondolni, szeretném pedig elhinni, hogy nincs már a világban az
az embermilliókat elpusztító erő. Nehéz.
Egy hétre rá
azokért szólt a sziréna, aki Izrael honvédő háborúiban estek el. Egy napig
gyászzenék, hazafias dalok szóltak a rádióban. Ugyanúgy, mint a Soa Napján,
minden izraelinek van halottja, akire ilyenkor gondol, ha más nem egy ismerős
név az ünnepségen felsorolt ezrekből.
De a pátosz akkor
ragadott magával mikor este kiment ez az ünnep is, az Izraelért életüket áldozó
hősök Emléknapja, és azonnal minden visszafordult a mindennapok optimizmusába.
Az Emléknapokon,
félárbócra eresztett zászlók most büszkén szálltak fenn.
Az Államalapítást
ünnepelte mindenki partikon, baráti, családi összejöveteleken, hajnalig. Másnap
meg piknik-kosárral elindult a tengerpartra, a dombtetőre, vagy kiült az
erkélyre, és várta repülők tiszteletkörét. Minden izraeli
település felett megjelentek a gépek, pár percre.
Engem a tel-avivi
tengerparton ért az Államalapítás napján szokásos légiparádé.
Zászlók lengenek,
és mindenki felfelé néz.
Várjuk a gépeket.
Aztán a parányi
masinák áthúznak az égen felettünk, éppen úgy, mint a Remény – HaTikva – a
rosszabb napjaink felett.
De felemelt fejjel
várjuk és nincs csüggedés akkor sem mikor ponttá válik éppen a horizonton.
Ez az ország – Izrael
– büszkén viseli a sorsát, a gyászokat és a győzelmeket is. A túlélést és a
születést.
Zászlók lengenek,
a gyerekek szívet rajzolnak a sétány betonjára, a repülők pedig az égre.