Josep Borrell megbeszélést sürget a kétállami megoldás konkrét terveiről

2024. Január 22. / 13:28


Josep Borrell megbeszélést sürget a kétállami megoldás konkrét terveiről

– Meg kell kezdeni a megbeszélést a kétállami megoldás, Izrael mellett egy palesztin állam létrehozásának konkrét terveiről – jelentette ki Brüsszelben ma Josep Borrell, az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője (képünkön). 

A tagországok külügyminisztereinek tanácskozását megelőzően Josep Borrell újságíróknak nyilatkozva hangsúlyozta: az az út, mely mentén Izrael el akarja pusztítani a Hamász iszlamista terrorszervezetet, „kétségkívül helytelen". Izrael nem építhet békét „csak katonai eszközökkel" – húzta alá. 

„Mostantól nem beszélek a közel-keleti békefolyamatról, hanem csak egy kétállami megoldás folyamatáról" – fogalmazott. Az uniós diplomácia vezetője hangsúlyozta, a humanitárius helyzet a Gázai övezetben „nem lehet rosszabb". A humanitárius ellátást biztosítani kell azon százezreknek, akiknek a nélkülözés mellett bombáktól kell tartaniuk – mondta.    

Hadja Lahbib, az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét betöltő Belgium külügyminisztere kiemelte: Gáza rendkívüli helyzetben van, azonnali tűzszünetre, az ellenségeskedés leállítására, a túszok szabadon bocsátására és a nemzetközi jog tiszteletben tartására van szükség. Vissza kell térni a békefolyamathoz, amelynek két egymás mellett békében élő állam létrehozásához kell vezetnie - hangoztatta. Ez az egyetlen lehetőség arra, hogy a fenntartható béke helyreálljon a régióban – húzta alá. Mivel a katonai megoldás nem hozhat megoldást, az izraeli, a palesztin, a szaúd-arábiai, az egyiptomi és a jordániai külügyminiszterrel tervezett hétfői megbeszéléseken az EU politikai megoldásra fog törekedni – mondta.  A belga külügyminiszer reményét fejezte ki, hogy Brüsszel a közeljövőben békekonferenciát szervezhet a helyzet politikai megoldására.   

Stéphane Séjourné francia külügyminiszter azt mondta, bízik abban, hogy az Európai Unió szankciókat fog bevezetni a ciszjordániai palesztinok ellen erőszakos cselekményeket elkövető izraeli telepesekkel szemben.  

Annalena Baerbock német külügyminiszter arról beszélt, hogy nem lehet béke a Közel-Keleten mindaddig, amig a Hamászt fel nem számolják. Hangsúlyozta: ehhez biztosítani kell, hogy a terrorszervezet ne részesülhessen semmilyen pénzügyi támogatásban. Ezzel összefüggésben üdvözölte, hogy pénteken az Európai Unió Külügyek Tanácsa a Hamász terrorszervezetet és a Palesztin Iszlám Dzsihád nevű iszlamista szervezetet érintő korlátozóintézkedések célzott keretét hozta létre, és hat embert jegyzékbe vett.    

Addig nem élhetnek békében sem az izraeliek, sem a palesztinok, amíg mindkét nép nem érzi biztonságban magát. Ehhez a kétállami megoldás jelentheti az egyetlen megoldást – hangoztatta a német külügyminiszter.

(MTI)

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Megemlékezések
Végső búcsú Zsuzsától
2024. Augusztus 30. / 13:51

Végső búcsú Zsuzsától

Hírek, lapszemle
Dr. Róna Iván: Komoly hiátussal nézünk szembe vidéken
Zsidó világ
És jól tanítsd meg gyermekeidet…”
2024. Augusztus 14. / 15:28

És jól tanítsd meg gyermekeidet…”