– A judaizmus régi. Nagyon régi. És a hosszú történelme ellenére, vagy talán éppen azért, rengeteg olyan érdekessége, kulturális furcsasága és gyakorlata van, ami a világban közel sem kap annyi figyelmet, mint a csokis palacsinta vagy a Steven Spielberg-filmek – írja Joshua Hoffman a Future of Jewish hasábjain megjelent összeállításában.
Az október 7-i események után, amikor az antiszemitizmus vadul terjed, sok zsidó érthető módon zavarba jön a cionizmussal és/vagy zsidó identitásával kapcsolatban, amiből az következik: fontos, hogy a zsidó néppel és Izraellel kapcsolatos tapasztalatokat az emberek ne szalagcímekből és sztereotípiák alapján szerezzék, hanem teljes gazdagságában, sokszínűségében és összetettségében. A változatos megközelítésekkel megvilágíthatjuk a zsidó identitás árnyalatait, a judaizmus kevésbé ismert vonásait, valamint Izrael történelmi és kulturális jelentőségét, amelyek mind-mind formálták történelmünket. Ezekből következik 5 fontos aspektus.
1. Van misztikus kapcsolódásunk
A judaizmus híresen gyakorlatias: a vallásgyakorlás parancsolatokra (micvák), etikára, törvényekre és szokásokra épül. De mindezek mögött káprázatosan bizarr misztikus hagyomány rejtőzik, amelyben van numerológia (ilyen a gematria, amely a héber betűkhöz számértékeket rendel, és ezek összegzésével nyer sajátos betekintést például a héber Bibliába); angelológia (különböző angyalok és azok bonyolult hierarchiái); és nem utolsó sorban ott van a Kabbala, ami fölött nem lehet csak úgy elsiklani.
2. A sabbat nekünk nem egyszerűen egy szabadnap
Mindenki tudja, hogy a zsidók szombatot tartanak, de azt kevesebben tudják, hogy ez mit is jelent azon túl, hogy ilyenkor nem válaszolnak a munkahelyi e-mailekre. Ha teljes mértékben átéljük, akkor a sabesz olyan, mintha hetente újraindítanánk a létezésünket. Kiszállunk a teremtésből, és Isten pihenésére emlékezve, a cselekvés helyett egyszerűen csak vagyunk. A sábesz nemcsak egy „szabadnap”. Hanem annak a megvalósítása, hogy a saját énednek hetente egyszer semmi köze a világ által látott teljesítményedhez. Ilyenkor az ember lényegében megtagadja, hogy részt vegyen az anyagi világ mókuskerekében, és ezzel lélegzethez juttatja a saját lelkét.
3. Bonyolult a kapcsolatunk a humorral és a tragédiával
Mindenre van egy zsidó vicc. Miért? Mert a humor gyakran a legjobb gyógyír a zsidó történelemmel és identitással járó szenvedésre, ellentmondásokra és kétértelműségekre. És bár mindannyian szeretünk egy jó zsidó viccet, nem mindig beszélünk arról, hogy a humor a zsidó kultúrában gyakran túlélési mechanizmus: páncél a kétségbeesés és a nehézségek ellen. Gondoljunk bele: miért van az, mintha a zsidó humoristák kivételesen jók volnának az abszurd humorban? Mert a humor révén kezelhető a szenvedések okozta, kozmikus méretű bizonytalanság, és megtanuljuk: az élet értelme egyszerre lehet mély és nevetséges, azaz valami olyasmi, amin egyszerre sírunk és nevetünk. Ezért mondjuk olyan gyakran, hogy miről is szólnak a zsidó ünnepek: „Megpróbáltak megölni minket. Nem sikerült. Most akkor együnk”.
4. Rituáléink hétköznapinak tűnnek, de mélyen szimbolikusak
A zsidó rituálék nem merülnek ki az ünnepek megtartásában, vannak olyan napi vallásgyakorlatok, amelyek jelentéktelennek tűnnek, mégis több jelentésréteget hordoznak. Például vegyük a rituális kézmosást, amit kenyérrel fogyasztott étkezés előtt végzünk. Ez nemcsak a higiéniáról szól, hanem a pillanatról, amikor készen állunk hálatelt tudatossággal elfogyasztani az ételt, így a mindennapi szükséglet spirituális gyakorlattá válik. Ilyen a mezuza is, ami mellett elhaladva lényegében „bejelentkezünk” abba az egységbe, amiről a benne rejlő pergamen szól. Mintha a judaizmus azt kérdezné meg tőlünk: „hogyan tehetnéd az életed ajtajait a magasabb célok emlékeztetőjévé?”. Mire a válasz: a mezuzával. És működik! Csak elfelejtünk beszélni róla, hogy a mezuza nemcsak egy egyszerű tok az ajtófélfán.
5. Örök a küzdelmünk Istennel és a hittel
A judaizmusnak nincs egyetlen, hivatalos és dogmatikus hitvallása, sokkal inkább kifejezi ez a mondat: „A Talmud ezt és ezt írja, de nyugodtan vitatkozz vele”. A zsidók szabadon kérdezhetnek, vitatkozhatnak, akár Istennel is vitázhatnak, sőt a vita: elvárás. Az „Izrael” név is azt jelenti, hogy „Istennek harcoló”. Lenyűgöző, hogy ez a küzdelem mennyire normalizált a judaizmuson belül. A kétkedést nem gyengeségnek tekintjük, hanem az út elengedhetetlen részének. A judaizmus arra ösztönöz, hogy kérdőjelezd meg Istent, az etikát és a lét rejtélyeit. A judaizmus minden zsidót „a kérdések arénájába” hív az Istennel való küzdelemre, ami minden, csak nem egyoldalú. Nem sok vallás mondja azt: „nemcsak megengedett Isten megkérdőjelezése, hanem azt Isten el is várja."
(A fenti írás összefoglaló. Joshua Hoffman cikkét teljes terjedelmében a Future of Jewish hírlevelében olvashatják. Illusztrácó: Chen/Pixabay)
