Radnóti főrabbi: „Szabad-e irigynek lenni?” avagy létezik-e építő irigység?

Radnóti Zoltán a RaDaR legutóbbi adásában az irigység és „építő irigység” kapcsán elöljáróban elmondta: a héber kina szó egyszerre jelent irigységet és féltékenységet, és bár a kereszténységben főbűnnek számít, a zsidó hagyomány ezt a fogalmat árnyaltabban kezeli. A főrabbi rámutatott, hogy a jelenség mélyen emberi, megfigyelhető például akkor, ha valakire annak sikere miatt vagyunk féltékenyek, irigyek. Szerinte három okból fájhat nekünk a másik ember sikere:

• egyrészt folyamatosan összemérjük magunkat a hozzánk közel állókkal (egy távoli Zuckerberg vagy Elon Musk sikere kevésbé zavar, mint a barátunké);
• másrészt a másik teljessége a saját hiányunkra világít rá;
• harmadrészt pedig hajlamosak vagyunk zéró összegű játszmaként látni a világot: mintha abból, amiből a másiknak több jut, nekünk már nem maradna.

A negatív pólust József történetével illusztrálta. Elmondta, hogy Jákob kitüntette Józsefet a cifra köntössel, mire testvéreiben felébredt a kina. A Tóra ki is mondja, hogy nem tudtak vele békességgel beszélni, sőt gyűlölni kezdték. Radnóti főrabbi Rási mester magyarázatát idézte, miszerint ez egyfajta dicséret is: nem képmutatóskodtak, nem játszották meg magukat. Az irigység azonban tragédiába torkollott: kútba dobták, majd 20 ezüstért – mint rámutatott, éppen egy selyemruha áráért – eladták. Ebből lett végül az egyiptomi rabszolgaság. A Talmud ezért tanítja szerinte, hogy a szülő ne tegyen különbséget gyermekei között, mert a legkisebb különbségtétel is pillangóhatást indíthat el.

Az ellenpontot a Talmud híres mondata adja, amely szerint „kinat szofrim tarbe chochma”, vagyis „az írástudók versengése gyarapítja a bölcsességet”. Ezzel kapcsolatban Radnóti főrabbi Rava és Rav Dimi vitáját idézte fel arról, le kell-e váltani egy tanítót, ha jön egy jobb; s megemlítette Jehosua ben Gamla reformját, aki elrendelte, hogy minden tartományban és városban legyen tanító, kortól függetlenül vigyék iskolába a gyerekeket. Ebből született az első közoktatási jellegű iskolarendszer, és azt mutatja, hogy a verseny motiválhat jobb teljesítményre. Radnóti Zoltán kétféle irigységet különített el:

• a rosszindulatú szerinte lerántani akar – azt kérdezi, miért van neki köntöse –, végesnek hiszi a javakat és el akar venni a másikból;
• a jóindulatú ezzel szemben felemelni akar – azt kérdezi, miért nem vagyok én is ilyen –, és arra ösztönöz, hogy felzárkózzon, mert a Tóra tudása végtelen és megosztható.

További példaként hozta Eldád és Médád történetét, amelyben Józsué féltékeny lett a Mózes helyett prófétáló férfiakra, Mózes azonban azt válaszolta erre: bárcsak az egész nép próféta lenne. Radnóti főrabbi idézte azt a talmudi mondást is, miszerint az ember mindenkire lehet irigy, kivéve a fiára és a tanítványára, mert az ő sikerüket saját kiterjesztéseként éli meg. Végül három utat vázolt fel: a szkeptikus, az optimista és az önzetlen hozzáállást.

• A szkeptikus szerint az irigység természetes, de legalább a gyermekünk és tanítványunk sikerének tudjunk örülni.
• A realista szerint fordítsuk jóra az érzést, használjuk motivációként
• Az önzetlen út a firgun: a tiszta, önzetlen öröm, amikor áldást mondunk a másik sikerére.

---