Pinhász hetiszakasza: mitől válik valaki valódi vezetővé?

A Meirot Curim (haszid tanítások gyűjteménye) rámutat: ez az egyetlen alkalom, amikor Mózes úgy szól az Örökkévalóhoz, hogy a Tóra külön hangsúlyozza: „mondván”. A kommentárok szerint ez arra utal, hogy kérése nem csupán közvetlen utódjára, hanem Izrael minden későbbi vezetőjére is vonatkozik.

Az Örökkévaló Józsuét jelöli ki Mózes utódjául, akiről azt mondja: „olyan ember, akiben lélek van”. Rási magyarázata szerint ez nem pusztán lelki erőt jelent, hanem azt a képességet, hogy megértse minden egyes ember egyéni természetét és szükségleteit. A jó vezető egyszerre látja a közösséget és az egyént.

A midrás részletesen bemutatja, hogyan készült Józsue erre a feladatra. Negyven éven át hűségesen szolgálta Mózest: minden hajnalban elsőként érkezett a tanházba, előkészítette a helyet, hogy a tanítványok méltó körülmények között tanulhassanak. Nem a vezető szerepére vágyott, hanem arra, hogy szolgálja a Tórát és a közösséget.

A midrás ennek kapcsán idézi a Példabeszédek könyvét: „Aki őrzi a fügefát, élvezheti annak gyümölcsét.” Rabbi Druck felteszi a kérdést: miért az őrző részesül dicséretben, és nem az, aki elültette a fát?

Rabbi Jiszráél Segal szerint a fügefa kiváló hasonlat a Tóra tanulmányozására. Más gyümölcsfák termése szinte egyszerre érik be, a füge azonban fokozatosan hozza termését. Aki leszüreteli, annak türelmesen újra és újra vissza kell térnie, hogy minden gyümölcsöt a megfelelő időben szedjen le. Ugyanez igaz a Tórára is: ugyanazt a szöveget újra olvasva mindig újabb és újabb felismerések születnek. Ezért válik az állhatatos tanuló végül gazdagabbá annál is, aki egykor elültette a fát.

A Sziftei Hájim kétféle vezetőt különböztet meg. Az első uralkodni akar a többieken, a második szolgálni kívánja őket. Az előbbi kerüli az apró, jelentéktelennek tűnő feladatokat, mert azok nem növelik tekintélyét. Az utóbbi viszont a legkisebb részletekre is odafigyel, ha azok mások javát szolgálják. Józsue pontosan ilyen vezető volt. A zsidó vezető ismérve nem a hatalom, hanem az Örökkévalóval való mély kapcsolat és a mások iránti szeretetteljes odafordulás.

Az Álé Súr (muszár – zsidó etikai – klasszikus, amit Slabodka híres rabbinövendéke, Rav Wolbe írt) arra emlékeztet, hogy minden emberben ott rejlik a hatalmas lelki potenciál. A Vörös-tenger kettéválásánál még az egyszerű szolgáló is felismerte ezt, amikor felkiáltott: „Ez az én Istenem, és dicsőítem Őt.” Az ember az isteni képmás hordozója, ezért minden egyes emberben ott rejlik a lehetőség a nagyságra. A kérdés csupán az, képesek vagyunk-e kibontakoztatni ezt a bennünk rejlő ajándékot.

A Szforno (Ovadja Szforno, reneszánsz kori olasz rabbi Tóra-kommentárja) szerint az az ember „akiben lélek van”, akinek szíve vágyik a bölcsességre. Az Örökkévaló tanítása csak akkor találhat otthonra bennünk, ha megnyitjuk előtte a szívünket.

A vezetőnek ugyanakkor nemcsak önmagát kell ismernie, hanem az embereket is. Egy magyarázat szerint a legtöbb pásztor saját hasznáért őrzi a nyájat, ritka azonban az, aki valóban figyel minden egyes juh szükségleteire. Mózes ezért nevezi az Örökkévalót „minden lélek Istenének” – mert egyedül Ő lát bele minden ember szívébe. Ugyanezt a képességet várja el a jövő vezetőitől is: ne csupán a közösség egészét lássák, hanem minden egyes ember egyediségét és lehetőségeit.

Ez a gondolat nemcsak a közösségi vezetőkre vonatkozik. Szülők, pedagógusok, rabbik és mindenki, aki emberekkel foglalkozik, felelősséggel tartozik azért, hogy felismerje a másik különleges adottságait. Minden ember saját hangot ad hozzá ahhoz a „szimfóniához”, amely az Örökkévaló világában megszólal.

Rabbi Slomo Wolbe szerint az igazi vezető képes elfogadni és értékelni az emberek közötti különbségeket. Nem az egyformaságra törekszik, hanem felismeri, hogy a sokféle út együtt gazdagítja Izrael népét. Ez a kölcsönös tisztelet közelebb vihet bennünket a megváltáshoz.

A novhardoki Szaba tanítását idézve Rav E. M. Bloch hozzáteszi: a vezetőnek mindenekelőtt önmaga fölött kell uralkodnia. Fegyelme és önuralma példává válik mások számára, hiszen az emberek figyelik minden lépését.

Az emberek mindig megérzik, hogy vezetőjük hogyan viszonyul hozzájuk. Józsue nemcsak a Tórát szerette szenvedélyesen – ezért érkezett elsőként a tanházba, és távozott utolsóként –, hanem az embereket is tisztelettel és szeretettel vette körül. A Pinchász hetiszakasz tanítása szerint nekünk is arra kell törekednünk, hogy elsősorban minden zsidó ember lelkének tisztaságát lássuk, ne pedig hibáit vagy különbözőségét.

Ha a második Szentély pusztulását előidéző alaptalan gyűlöletet alaptalan szeretetté tudjuk formálni, akkor közelebb kerülhetünk a végső megváltáshoz.

_{Shira Smiles Naaleh.com-on elhangzott előadása alapján az összefoglalót készítette: Devora Kaye.}
_{Fordította: Zucker-Kertész Lilla}