#paszkakihivas2020 a Bálint Házzal

2020. Március 26. / 14:02


#paszkakihivas2020 a Bálint Házzal

Hamarosan kezdődik Pészách, amely során többek között arra emlékezünk, hogy az Örökkévaló gondoskodott a zsidóságról és kiszabadította minket az egyiptomi rabszolgaságból. A kivonulás ünnepén idén Te is #maradjotthon, főzz és nyerj!

Mint a legtöbb zsidó ünnep, úgy a Pészách nyolc napja is tele van szimbolikus ételekkel és kulináris hagyományokkal. Ezek közül a legfontosabb, a kelt tészta, vagyis minden „kovásszal” készített étel evésének és tulajdonlásának tilalma.

paszakihivas-2020.jpg

A másik fontos szokás az első este tartott ünnepi vacsora, azaz a szédereste. Az este során elmeséljük az egyiptomi kivonulás csodás történetét, ahogy azt a Tóra és a hagyomány elbeszéli. Ilyenkor kötelező maceszt, vagyis pászkát enni, ami nem más, mint egy lisztből és vízből készített, keletlen tésztaféle. A történet szerint a zsidóknak nagyon gyorsan kellett elhagyniuk az otthonaikat, amikor kivonultak Egyiptomból, így az útra készített kenyérnek nem volt ideje megkelni. Innen ered a „nyomorúság kenyere”, ami mára igazi ínyencség lett.

Idén a nyolc nap alatt minden kreativitásunkra szükség van ahhoz, hogy változatos ételeket tudjunk készíteni, hiszen első ránézésre csak pászkát és krumplit használhatunk az ünnepi menüsorhoz.

Vannak jól bevált receptjeid?

Titkos kedvencek, amik még a dédnagymamádtól maradtak rád? Esetleg idén megpróbálkozol valami újdonsággal? Mutasd meg nekünk!

Várjunk a pészáchi recepteket, legyen az klasszikus maceszgombócleves, vagy kreatív liszt nélküli sütemény! 

Ha szeretnél részt venni a JCC Budapest – Bálint Ház és a Cookpad közös kihívásán, 

töltsd fel ide a te kedvenc recepte(i)det fotóval & használd a recept leírásában a #paszkakihivas2020 hashtaget, 

és indulj a fődíjért, a Cookpades nyereménycsomagért!

Feltöltési határidő: 2020.04.08. szerda, 19:08 óra – idén ez az első szédereste kezdete 😉

Kérdésed van? Írj nekünk az info@balinthaz.hu email címen!

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek