Betöltés...
  /  

Megemlékezés Tiszafüreden: emléktáblát avattak dr. Lebovits Imre tiszteletére

Megható és méltóságteljes megemlékezést tartottak Tiszafüred városában, ahol az önkormányzat és a Mazsihisz közös mártírmegemlékezésén emléktáblát avattak a holokauszttúlélő, egykori díszpolgár, dr. Lebovits Imre tiszteletére. Az eseményen a város vezetői, egyházi és közösségi szereplők, valamint helyi lakosok együtt hajtottak fejet az áldozatok emléke előtt.

A megemlékezést Morava Szilvia Judit történész-muzeológus, a Tiszafüredi Menóra Nyílt Alapítvány kurátora vezette. A program különleges hangulatát a helyi iskola diákjai adták, akik verssel és énekkel gazdagították az eseményt. A nyitányban Juhász Bernadett előadásában hangzott fel a „Szól a kakas már” című dal.

A megemlékezésen jelen volt Prof. Dr. Grósz Andor, a Mazsihisz elnöke, Prof. Dr. Róna Tamás főrabbi, Fekete László főkántor, valamint a város és az egyházi közösségek képviselői. Domán Regina előadásában elhangzott Pilinszky János „Ravensbrücki passió” című verse.

Beszédében Prof. Dr. Róna Tamás főrabbi felidézte dr. Lebovits Imre alakját, akit – mint mondta – egész életében a remény és a tanúságtétel vezérelt. Hangsúlyozta: a túlélők küldetése nemcsak az emlékezés, hanem a hagyomány továbbadása is.

Ezt követően dr. Grósz Andor szólt az egybegyűltekhez. Beszédében felidézte dr. Lebovits Imre életútját:

Vannak életek, amelyek nemcsak történeteket hordoznak, hanem mások számára példaként, iránytűként is szolgálnak. Dr. Lebovits Imre ilyen életet élt.

Felidézte a háború borzalmait, a család elvesztésének tragédiáját és a munkaszolgálat megpróbáltatásait, hangsúlyozva: „A túlélés nem volt adott, inkább csoda, amelyhez bátorság, szívósság és talán egyfajta belső fény is kellett, amelyet nem tudott kioltani sem éhség, sem hideg, sem félelem.”

Kiemelte, hogy dr. Lebovits Imre élete végéig hordozta a múlt sebeit, de nem engedte, hogy ezek határozzák meg gondolatait, cselekedeteit. Inkább tanúságot tett arról, hogy a túlélés nem csupán biológiai tény, hanem erkölcsi vállalás is: annak vállalása, hogy az ember – minden veszteség ellenére – továbbra is hisz az emberi méltóságban.

Radnóti Miklós Töredék című verse Krausz Eszter Ilona előadásában hangzott el, majd az emléktábla leleplezését követően Darai Lili adta elő Szenes Hanna „Boldog a gyufa” című versét. Ezt követően a résztvevők elhelyezték az emlékezés köveit.

A megemlékezés a zsidó temetőben folytatódott, ahol Prof. Dr. Grósz Andor felhívta a figyelmet rá, hogy habár nyolcvankét év telt el, az idő mégsem enyhíti a fájdalmat. „A gyász nem csitul. Az ártatlan áldozatok hiánya ma is itt van velünk. Gyerekként, a munkaszolgálatot túlélt apám mellett állva éreztem először ennek a súlyát, és ma is ugyanaz a fájdalom szorítja a szívemet.”

Hangsúlyozta, hogy itt állva nemcsak magára a tragédiára emlékezünk, hanem arra is, hogy mindez nem magától történt, hiszen emberek tették emberekkel a szörnyűségeket.

Felhívta a figyelmet rá, hogy emlékezni kötelesség, de egyben több is annál. Emlékezni emberi gesztus. A gyász és a tisztelet gesztusa. És egyben a reményé is: annak a reménye, hogy a múltból tanulva képesek vagyunk olyan jövőt építeni, amelyben senkit nem lehet kirekeszteni, megbélyegezni vagy elpusztítani azért, mert más, mint a többség.

Az emlékezés nem csupán a halottainkról szól. Az emlékezés rólunk is szól. Arról, hogy milyen emberek akarunk lenni. Arról, hogy milyen országot, milyen várost, milyen közösséget akarunk építeni. Remélem, olyat, ahol mindenki otthon lehet. Olyat, ahol a sokszínűség érték. Olyat, ahol a múlt fájdalma nem félelmet szül, hanem felelősséget.

Dr. Szegő Ágnes

Dr. Szegő Ágnes, a Tiszafüredi Menóra Nyílt Alapítvány elnöke is megosztotta gondolatait, és elmondta, hogy egy széles társadalmi összefogásnak köszönhetően tudták megőrizni a tiszafüredi zsidóság emlékezetét.

A megemlékezésen Újvári Imre polgármester is beszédet mondott:

Ez a nap a múlt és a jelen találkozása. Nemcsak emlékezünk, hanem tanúságot is teszünk arról, hogy az emberi méltóság és a közösség ereje örök érték.

Hangsúlyozta: az emléktábla nem csupán egy névnek állít emléket, hanem egy élet példájának, amely kötelez bennünket az emlékezésre és az igazság megőrzésére.

A temetőben Prof. Dr. Róna Tamás személyes hangú gondolatait osztotta meg az emlékezés mélyebb jelentéséről. A zsidó hagyományt felidézve arról beszélt, hogy a tanítás nem csupán tudás, hanem átélhető, „megízlelhető” örökség, amelyet nemzedékről nemzedékre kell továbbadni.

„Mi megtanultuk, mi tudjuk és tanítjuk: őrizői vagyunk egymásnak” – mondta, és hangsúlyozta, hogy Grósz elnök úrral közösen elkötelezettek amellett, hogy betartsák az Imre bácsinak tett ígéretüket, miszerint hamarosan a temető ravatalozója, a két főrabbi ohelja, valamint a talajradar által feltárt volt sírhelyek méltó megjelölése és felújítása is sorra kerül.

A megemlékezésen Fekete László tolmácsolásában hangzott el a gyászima.

A Mazsihisz részéről a megemlékezést Gordon Gábor, a megemlékezésekért felelős munkatárs szervezte meg, akinek elhivatott és gondos munkája nagyban hozzájárult az esemény méltó lebonyolításához.

Fejlécképen: Dr.Lebovits Imre


Kapcsolódó cikkek


Témák:
Ezek is érdekelhetnek