Magunkról

2008. Július 29. / 13:12


Magunkról

A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége

(Mazsihisz) – a négy magyarországi történelmi egyház egyike – a honi zsidóság általános képviselője. Legfőbb testülete a közgyűlés, melynek 121 fős tagsága a magyarországi zsinagógák képviselőiből, valamint a rabbikból áll. Négyévente ők választják meg az elnököt, az ügyvezető igazgatót és a vezetőséget.

Magyarországon – a különböző becslések szerint – ma több, mint 120 ezer zsidó ember él, legtöbbjük Budapesten. A Szövetséghez mintegy negyven zsinagóga tartozik, ebből a fővárosban lényegében húsz templomkörzetben van rendszeres istentisztelet. Vidéken is egyre több helyen találkozhatunk aktív zsidó vallási és kulturális élettel. A Mazsihisz, a vallási élet fenntartása mellett, fő feladatának tekinti a szociális segítségnyújtás, valamint a hagyományőrző zsidó oktatás megerősítését és kiterjesztését.

A Mazsihisz képviseli a holokauszt túlélőit a különböző kárpótlási ügyekben Magyarországon és azon kívül is. Ebben a vonatkozásban jelentős sikereket ért el, már eddig is a tárgyalásokon.

Az 1989-es rendszerváltást követően új fejezet kezdődött a magyarországi zsidóság életében. Az ateista állam által állított korlátok eltűnése ismét lehetővé tette a szabad vallásgyakorlást. A megújuló zsinagógai élet egyre élénkülő közösségi kapcsolatokat teremtett: újra előtérbe kerültek a vallási szabályok, azok közös tanulása és tanítása, a zsidóság erkölcsi alapjainak megerősítése és a Tóra parancsain alapuló szociális gondoskodás.

A Mazsihisz kiváló kapcsolatokat ápol a hazai és a nemzetközi zsidó szervezetekkel: tagja a Zsidó Világkongresszusnak (WJC), az Európai Zsidó Kongresszusnak (EJC), az Európai Zsidó Közösségek Tanácsának (ECJC). Fontos partnere Izrael Államának, továbbá a Claims Conference-nek, a Jointnak, a Szochnutnak, valamint a Cionista mozgalomnak.

A Mazsihisz ma a zsidó kultúra és közélet színes, sokirányú forgatagában központi koordináló és kizárólagos intézményfenntartó szerepet tölt be. Feladatunknak tekintjük, hogy a magyar zsidók számára elérhető és vonzó közelségbe hozzuk a zsidó vallás gyakorlásában megvalósuló lelki feltöltődés lehetőségét miközben, a többségi magyar társadalom vonatkozásában egyfajta hídként közvetítjük, vallásunk és kultúránk értékeit.

Szociális munkánk során naponta 600 adag ebédet szállítunk a rászorulóknak, és évente 2500 élelmiszercsomagot osztunk szét. A Mazsihisz által fenntartott szociális hálózat 3000 ember mindennapjait teszi elviselhetőbbé. Kórházunkban és szociális otthonainkban évente közel 1000 beteget ápolunk. A zsidó identitás intézményeiben, óvodáinkban, iskoláinkban és egyetemünkön több mint 700 gyermek és diák készül az életre. A Szövetség emellett aktívan részt vesz a zsidó kulturális élet szervezésében is. Büszkék vagyunk Európa-hírű művészeti eseményeinkre, a nagyon sok látogatót fogadó Zsidó Kulturális Fesztiválra, rangos kiállításainkra és a maradandó élményt nyújtó tematikus rendezvényeinkre.

A magyar zsidó kultúra és hagyomány különösen gazdag, színes és érdekes. A magyarországi zsidóság gyökerei a szentistváni államalapítást megelőző időszakra nyúlnak vissza, a középkor megpróbáltatásai után a látványos változások a XIX. században következtek be, amikor az emancipált zsidóság lehetőségeket kapott képességei és tehetsége a kibontakozásra. Jelentős tudósokat, orvosokat, gondolkodókat, írókat, művészeket és a gazdaságot előnyösen, gyümölcsözően építő személyiségeket adott a szülőhazának. Közös történelmünk mélypontján a holokauszt során, meggyilkolták a magyar zsidóság túlnyomó részét több, mint 600.000 embert. A gyász sebei nehezen gyógyulnak be, de él bennünk a remény, hogy az elmúlt évtizedek zsidó megújulása tartós alapokat ad a zsidó élet reneszánszához Magyarországon.

Elnök: Dr. Grósz Andor
Ügyvezető igazgató: Dr. Kunos Péter
Alelnök: Mester Tamás
Rabbitestület elnök: Dr. Róna Tamás
Vezetőségi tagok:  Büchler András, Deutsch Miklós, Fináli Péter, Goldmann Tamás, dr. Hersch Tamás, Kreislerné dr. Grósz Zsuzsanna, dr. Nógrádi Péter, Szerb Gábor, dr. Várnai György
Schönberger András és Szerdócz J. Ervin (Rabbitestület által delegált rabbik)


mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek