Markovics Zsolt főrabbi: Szentség, tisztaság, könyörület, Tóra

Kedves hittestvéreink, mint megszokhatták, csütörtökönként – immár a szombat szent ünnepére készülve – megosztjuk egy-egy rabbink, valamint az OR-ZSE egy-egy rabbijelöltjének az aktuális hetiszakasszal kapcsolatos gondolatait. A Vájikrá kapcsán az alábbiakban Markovics Zsolt miskolci főrabbi írását olvashatják.

Megjelent: 2026. március 19. 17:59 / Frissítve 2026. március 26. 15:28

Mindannyian tudjátok, hogy ezen a Sábeszen új könyvet kezdünk. Mózes III. könyvét, a Vájikrát, amelyet a zsidó hagyomány nem véletlenül nevez a papok könyvének („Széfer Kohánim”), hiszen a következő hetekben szinte csak olyan leírásokkal, törvényekkel fogunk találkozni, amelyek vagy Szentéllyel, vagy a Szentélyben szolgálatot teljesítő kohanitákkal foglalkozik.

A Teremtő elég világosan elmondja, gyakorlatilag lediktálja Mózes számára, hogy mi az, amit közvetítenie kell népe felé. Milyen áldozatokat lehet bemutatni, milyen esetben kell áldozatot hozni, és milyen feladatai vannak annak, aki áldozatot akar hozni a Szentélyben. Talán nem túlzás, ha azt állítjuk, hogy évezredekkel ezelőtt – tulajdonképpen a második Szentély pusztulásáig – ha kapcsolatot akartunk az Örökkévalóval, akkor az nem az ima, hanem az áldozat bemutatása révén történt. Bármilyen élethelyzetbe is kerültünk, a végeredmény – akár a jóért, akár a rosszért – a korbán, az áldozatbemutatás volt. Ezért is okozott kataklizmát a második Szentély pusztulása.

Hogyan tovább? Hogy tudok beszélni az Örökkévalóval? Mit csináljak, ha vétkeztem? Hogyan köszönhetem meg az Örökkévalónak azt a sok jót, ami velem, ami a családommal történt? Számtalan kérdés, amit ma is feltehetnénk és valószínűleg mindenki rávágná a választ: imádkozz! Hálát akarsz adni? Megköszönni? Vedd elő a szidurodat és davenolj. Mindez a jelenünk egyszerű, kézzelfogható és megmagyarázható válasza.

De évezredekkel ezelőtt nem így volt. Nem voltak imák, nem volt egységes kialakult liturgia, nuszach, amelyben pontosan tudtuk volna, mikor mit kell mondani csinálni. Jórészt csak zsoltárénekek voltak, amellett, hogy részesei lehetünk a magunk által felajánlott – önkéntes vagy kötelező – áldozatnak. Mindenért ezt kellett tennünk. Ha bűnt vagy vétket követtünk el akár direkt módon, akár gondatlanul. Áldozatot kellett bemutatnunk. Ha hálával, köszönettel tartoztunk az Örökkévalónak, szintén ezt kellett tennünk. Tulajdonképpen teljes egészében része lett a korbán a mindennapi életünknek. Nem is tűnt fel, hogy minden reggel és szürkület tájékán egy áldozat lett bemutatva (קרבן תמיד korbán támid, mindenapi áldozat). Kicsit úgy, ahogy manapság minden reggel, ha tehetjük, minjennel imádkozunk.

Engedjétek meg nekem, hogy most egy régi tanítást hadd idézek, amit drága rabbimtól, Jidutól (emléke legyen áldott) hallottam sok-sok évvel ezelőtt, de a mai napig aktualitás. Minden egyes áldozatbemutatás alkalmával volt egy különleges szer (קטרת / kötoret/ קטרת סמים / Kötoret Számim), egyfajta füstölőszer. Hagyományvilágunk sokat értekezik arról, hogy pontosan mi volt ez. Hogyan készült? Milyen növényekből, gyógynövényekből állt? Hogyan kellett elkészíteni? Ki készíthette el?

Nos, a talmudi gondolkodás, értelmezés olykor-olykor használ egy különleges lehetőséget, egy nem mindennapi módot arra, hogy milyen módon lehet egy szóból akár több mindent is kitanulni. Ilyenkor nem tesz mást, mint az adott szó betűit felbontja és minden betűből, amely a szóban megtalálható, egy külön szót, egy külön értelmet nyer. Bontsuk fel a Kötoret szót mi is.

ק קדוש – kados, azaz szentség. Mi magunk nem lehetünk szentek, ez a privilégium a teremtőé. Mi csak igazak, jámborok lehetűnk, de mindig törekednünk kell, arra, hogy közelítsünk az Örökkévaló felé.

ט טהור – tahor, azaz tisztaság. Ez nem elsősorban a fizikai tisztaságot jelőli, sokkal inkább a lelkünket, a gondolatainkat, az érzelmeinket.

ר רחמים – ráchámim, azaz kegyelet, könyörület. Néha ezt a legnehezebb megtenni, hogy ne váljunk olyanná, mint azok, akik szándékosan nem éppen a lehető legjobb színben tűntetnek fel minket.

ת תורה – Tóra, azaz a mi hagyományvilágunk, szokásaink, törvényeink, amelyek vezetnek, irányítanak minket.

Ha mindezekre odafigyelünk, ha tudatosan ennek a fényében éljük meg életünket, ünnepeinket, akkor hiszem, hogy egy jobb világban életünk.

Szeretném megköszönni a lehetőséget, hogy megoszthattam gondolataimat a hetiszakasz kapcsán.

Git Sabesz, Sabat Salom! Békés és vidám szombatot!