Lili loves kosher nemcsak egy cím, hanem valódi életérzés – plusz egy finom pészahi recept

Egyedi és formabontó videókat készítetek édesanyáddal. Cseppet sem törekedtek a mai trendek meglovagolására, kifejezetten hagyományos, házias zsidó ételeket főztök. Hogy jött az ötlet, hogy együtt szerepeljetek?

Az ötlet, hogy videóra vegyem a családi receptjeinket, már korábban megszületett bennem, a kurázsi érkezett csak meg később ahhoz, hogy mindezt nyilvánosan is közzétegyem. Hosszú évek óta szenvedélyem a főzés és gasztronómiai hagyományaink megőrzése. A családi recepteket eddig papírfecniken és hangfelvételeken őriztem, így szinte adta magát, hogy egy új, rendezettebb formában gyűjtsem és vigyem tovább őket.

Az Instagram oldalam mára a digitális családi receptkönyvünkké vált. Anyukám sajnos jelenleg stroke-ból épül. Bár a mozgása sokat javult, még nem teljesen gyógyult, így a hagyományos anya/lánya programok nálunk nem igazán kivitelezhetők. Mi azonban mindig is szerettünk főzni, készülni a családi eseményekre, őrizni a hagyományainkat és ezt szerencsére anyukám állapota is lehetővé teszi.

Így szinte magától értetődő volt, hogy együtt kezdjük el felvenni a videókat amikor éppen nálunk van Bécsben. Kijelenthetem, hogy ez a kedvenc része a közösségi média jelenlétemnek, hogy anyukámmal nemcsak ételeket, hanem közös emlékeket is alkotunk. Óriási a hangulat minden alkalommal.

Milyen zsidó hagyományokat tanítasz meg a gyerekeidnek?

Nem vagyunk vallásosak, mégis mélyen kötődünk a hagyományainkhoz. A gyerekeink életének természetes részei a zsidó ünnepek, a Sábáti vacsorák, az adományozás fontossága, szülők, nagyszülők tisztelete, és még annyi minden más, ami biztosan formálja őket.

Tőlünk elsősorban biztonságot kapnak, és mindazokat az értékeket, amelyek a zsidó élet lényegét adják. Nem kényszerítjük rájuk a vallást, inkább az életvitelünk, a beszélgetéseink és mindaz, amit nap mint nap közvetítünk feléjük, finoman, de következetesen emlékezteti őket arra, kik ők, és honnan jöttek.

Egy olyan zsidó otthont építettünk, ahol jó lenni, nem csak nekünk, hanem mindenkinek, aki betér hozzánk.

Imádom a videóid hangulatát, süt róluk az életszeretet és egyfajta nosztalgia, amire a zenékkel rá is erősítesz. Hogyan választasz zenét?

A zene már egészen kisgyerekkorom óta meghatározó része az életemnek. Apukám baráti körében nagyon sok zenész volt, a nagyszüleim rajongtak a magyar nótáért, így szinte természetes volt, hogy felnőttként én is a zene közegében érzem magam igazán otthon.

Mérhetetlenül nagyra tartom a hazánkban élő, kiemelkedő zenei tehetségeket. Végtelen, gondosan összeállított, kilométeres lejátszási listám van, és úgy éreztem az ételeken keresztül érdemes megmutatni azt is, milyen izgalmas és sokszínű a zenei kultúránk.

Nagy meglepetésemre sokkal többen tudnak ezzel azonosulni, mint azt korábban gondoltam. Pedig ebben a modern műfajban szembemenni a „trending audio” kínálta könnyebb úttal igazából egy tudatos és bátor döntés volt.

Nekem a két első meghatározó gyerekkori saját ételkészítésem, először egy alma volt, amit karikákra vágtunk a barátnőimmel, csokit olvasztottunk és megkentük az almaszeleteket. A másik emlékezetes, az első önálló paprikáskrumplim volt 11 évesen. Neked mi volt az első főzés élményed?

Több ilyen emlékem is van. Technika órán például az egyik kedvenc elfoglaltságom a só-liszt gyurma volt. Ebből rendszeresen kenyereket és barheszt formáztam.

A nagymamámnál volt egy kis hokedli, amire mindig tett az éppen aktuális tésztából vagy azokból az alapanyagokból, amelyekkel főzés közben dolgozott. Ma már tudom, hogy ezzel próbált minket a lehető legkevesebb felfordulás mellett lefoglalni, én mégis ott éreztem magam igazán hasznosnak és fontosnak. Bárcsak elmesélhetném neki, hogy mennyire formálta ezzel a személyiségemet és az életemet.

A kelt tészta illata a mai napig visszarepít abba a kis Üllői úti konyhába. Amíg élt a nagymamám, mindig őt hívtam fel, ha bizonytalan voltam egy recepttel kapcsolatban. Az első igazán nagy és áttörő sikerem egy fasírt volt, amit az ő telefonos instrukciói alapján készítettem el.

A legutóbbi nyilvános beszélgetésen a húslevest jelölted meg, mint a számodra legfontosabb comfort food. Nekem is ez az alap. Szerintem kellő érettség nélkül nem lehet jó jewish penicillint főzni, és egy idő után mindenkinek kialakul a saját csak rá jellemző húslevese. Mi az, ami a te húslevesedben speciális és megkülönbözteti másokétól?

A húslevesnek, mint minden hagyományos zsidó ételnek az alapja a türelem. Én rajongok ezekért az ételekért, mert nemcsak munkát, hanem lelket is kívánnak az embertől.

A húslevesem messze földön híressé vált, de anyukám és én pontosan tudjuk, hogy meg sem közelíti a nagymamámét. Ezzel idővel meg kellett békélnem. Hiába követem ugyanazokat a lépéseket, az övéhez semmi sem fogható.

Mi kétféle húsból főzzük. Marhából és szárnyasból. A liba, vagy pulykanyak elhagyhatatlan része. Van egy apró dédnagymamámtól örökölt szokásunk is, amikor levesszük a tűzről, egy csipet szerecsendióval hintjük meg. Hogy ez mennyiben járul hozzá az ízéhez, és mennyiben babona, talán sosem derül ki, de mi továbbvisszük ezt a hagyományt.

Ha egyetlen tanácsot adhatnék fiatal háziasszonyoknak a tökéletes húsleveshez, az ez lenne, az egyetlen “ételízesítő”, amit használjanak a türelem legyen.

Van-e olyan étel, amitől tartasz, és még nem mertél hozzáfogni az elkészítéséhez?

Hadilábon állok a halakkal, nem azért, mert nem szeretek velük dolgozni, hanem mert nem szeretem az ízét. A férjem családjában a gefilte fish szent es sérthetetlen. Állításuk szerint senki sem tudja úgy elkészíteni, mint a lengyel nagymama, ezért tartok a feladattól, es általában a sógornőm, vagy az anyósom készítik az ünnepekre. Mi egészen máshogy készítjük, de hát ahány zsidó ház, annyi gefilte, annyi sólet, annyi vélemény.

Van-e gasztronómiai célod, amiben még fejlődni szeretnél?

Számomra az a legfontosabb, hogy megmutassuk és megismertessük az egyszerű mégis nagyszerű konyhánkat. Nincs jobb érzés annál, mint amikor a világ legváratlanabb pontjairól, mondjuk Venezuelából vagy Kaliforniából kapunk képeket arról, hogy éppen a gulyás vagy sólet rotyog a tűzhelyen.

Szeretnénk a Tokaj-hegyaljai családi történeteinket és receptjeinket könyv formájában is megőrizni, hogy az ükunokáim is megismerhessék őket, és büszkén vihessék tovább ezeket az ízeket. Jó lenne, ha mindig lenne mihez visszanyúlniuk, ha keresik a gyökereiket.

Mi ezeken az ízeken nőttünk fel, ezt tudjuk hitelesen képviselni, és ezt is visszük tovább. Ma már rengetegen az internetről tanulnak főzni, és minket igazán boldoggá tesz, ha mi is hozzátehetünk ehhez egy kicsit. Ha az ételeink mások otthonában is örömet okoznak, akkor már megérte.

Megosztanád a mazshisz.hu olvasóival a kedvenc pészahi receptedet?

Pészahi töltött csirkecomb

Hozzávalók:

• 5 darab csirkecomb,
• maceszliszt,
• újhagyma,
• petrezselyem,
• 7 darab tojás,
• só és bors, olaj

Elkészítés:

• Melegítsd elő a sütőt 180°C-ra. Tisztítsd meg a csirkecombokat, majd óvatosan válaszd el a bőrt a hústól úgy, hogy az egyik oldalon rajta maradjon, mert ez fogja megtartani a tölteléket.
• A bőr alatti részt enyhén sózd meg.
• A töltelékhez keverj össze 7 tojást, 7 evőkanál maceszlisztet, egy kevés olajat, 1 teáskanál sót, 1 teáskanál borsot, valamint apróra vágott újhagymát és petrezselymet. Keverd alaposan össze, és ízlés szerint igazítsd az ízeket.
• Töltsd meg a csirkecombokat a töltelékkel úgy, hogy mindenhová jusson belőle, majd hajtsd vissza a bőrt, és fogpiszkálóval, vagy hústűvel rögzítsd.
• Helyezd a combokat sütőpapírral bélelt tepsibe, locsold meg kevés olajjal, sózd és borsozd, majd adj hozzá egy kevés vizet.
• Fedd le alufóliával, és süsd körülbelül 80 percig 180°C-on.
• Ezután vedd le a fóliát, húzd ki a fogpiszkálókat, locsold meg a saját szaftjával, majd süsd további körülbelül 10 percig, amíg szép aranybarnára pirul.
• Tálalás előtt a csontokat el lehet távolítani, és a húst felszeletelve kínálni.

---