„Lekopogom!” – Zsidó babonák és népi hiedelmek
„Remélem, idén már minden jól alakul.” Kop-kop-kop. Ismerős? A legtöbben gondolkodás nélkül lekopogjuk, ha valami jót mondunk ki, nehogy azzal mintegy „elkiabáljuk” a szerencsénket. De vajon mit keres a babona a zsidó kultúrában?
A kérdés azért is érdekes, mert a zsidóság vallási hagyománya alapvetően nem a babonára épül. A Biblia kifejezetten tiltja a jóslást, a varázslást és a különféle mágikus praktikákat. Mégis, ha közelebbről megnézzük a zsidó közösségek történetét, hamar kiderül: a vallási előírások mellett mindig létezett egy gazdag népi kultúra is, amelyben hiedelmek, szokások, szerencséhez és balszerencséhez kapcsolódó elképzelések kaptak helyet.
Talán éppen ezért érdekesek a zsidó „babonák”: sokszor nem lehet őket egyszerűen vallási előírásként vagy éppen vallásellenes szokásként elintézni. A zsidó népi kultúra ugyanis évszázadokon keresztül együtt élt a vallási hagyománnyal, és a kettő időnként egészen különös módokon fonódott össze, amire ráadásul hatással volt az adott társadalmi és kulturális közeg is.
„Ne legyen rajta rossz szem!”
Az egyik legismertebb ilyen fogalom az ajin hara, melynek jelentése „rossz szem”.
A kifejezés mögött az az elképzelés áll, hogy egy irigy vagy rosszindulatú tekintet képes lehet ártani. A fogalom azonban összetettebb ennél: a korai rabbinikus hagyományban a „rossz szem” jelenthette egyszerűen azt is, amikor valaki képtelen örülni mások szerencséjének, vagy irigyen tekint más ember javaira. Későbbi talmudi szövegekben azonban már olyan elképzelések is megjelennek, amelyek szerint a tekintetnek tényleges ártó ereje lehet.
A Talmud például arra is figyelmeztet, hogy nem illik más ember termését úgy nézni, hogy ezzel „rossz szemet” vessünk rá. A hagyományban tehát az ajin hara egyszerre kapcsolódhatott az irigységhez, az emberi viselkedéshez és egyfajta természetfeletti veszély elképzeléséhez.
Innen már könnyebb megérteni azt is, miért alakult ki a zsidó kultúrában a jó dolgok szerényebb, óvatosabb emlegetése.
Kinehora – a zsidó „lekopogás”?
A jiddis kinehora kifejezés szó szerint körülbelül azt jelenti: „ne legyen rajta rossz szem”. Olyankor mondják, amikor valaki valami jóról beszél, és szeretné elkerülni, hogy a kimondott szerencse vagy siker „bajt hozzon”. A kifejezés bizonyos értelemben valóban hasonlít ahhoz, amit ma a „lekopogom” jelent.
Csakhogy a két dolog nem ugyanaz.
A lekopogás nem zsidó eredetű szokás. A mögötte álló hiedelem különböző európai, kereszténység előtti és későbbi keresztény hagyományokkal kapcsolódik össze. Ennek ellenére a zsidó közösségekben is elterjedt – ahogyan számtalan más, a környező népek kultúrájából átvett szokás is.
A zsidó kultúrában inkább az ajin hara elleni védekezéshez kapcsolódó mondatok és gesztusok terjedtek el. Egyes közösségekben például háromszor köptek vagy köpködést imitáltak, amikor valakit meg akartak óvni a „rossz szemtől”.
Hamsza, piros fonal és más védelmező tárgyak
Ha már a rossz szemnél tartunk, nem kerülhetjük meg a hamszát, az ötujjú kezet ábrázoló amulettet sem. A hamsza különösen a szefárd zsidó kultúrában vált népszerűvé, és egyes értelmezések szerint az ajin hara elleni védelemhez kapcsolódott.
Hasonlóan érdekes a piros fonal története is. A különféle védelmező tárgyak, amulettek és szegulot évszázadokon keresztül jelen voltak egyes zsidó közösségek életében. Ezek között akadtak olyanok, amelyek bibliai vagy rabbinikus hagyományokra hivatkoztak, mások pedig egyértelműen a környező népek folklórjával keveredtek. Mert miközben egyes vallási gondolkodók – köztük Maimonidész – kifejezetten elutasították az amulettekhez és mágikus praktikákhoz kapcsolódó elképzeléseket, ezek a népi hagyományban mégis tovább éltek.
Babona vagy népi kultúra?
Talán nem is érdemes minden ilyen szokást egyszerűen „zsidó babonának” nevezni. A zsidó történelem során a közösségek változatos társadalmi környezetben éltek: Európában, Észak-Afrikában, a Közel-Keleten vagy éppen az Oszmán Birodalom területén. A helyi kultúrák, hiedelmek és szokások természetesen hatottak rájuk. Így alakult ki az a sajátos réteg, amelyben a halachikus előírások, a rabbinikus értelmezések és a népi hagyományok egymás mellett léteztek.
Az egyik ember számára egy piros fonal egyszerűen egy hagyományos tárgy volt, a másik számára védelmet jelentett. Valaki csak azt mondta: kinehora, más pedig valóban úgy gondolta, hogy ezzel elhárítható a baj.
És talán éppen ez teszi olyan érdekessé a zsidó népi kultúrát.
A zsidóság ugyanis nem légüres térben létezett. A vallási törvények világos rendszere mellett ott volt az emberek mindennapi élete, félelme, reménye, szorongása és vágya is. Ezek pedig – ahogy minden kultúrában – történeteket, szokásokat és hiedelmeket szültek.
Zucker-Kertész Lilla
Kicsoda az ember? Meghalt Hankiss Ágnes
Mi van, ha magunkon nevetünk? – Réz András az UNSEREINER-ről
28. Zsidó Kulturális Fesztivál: elindult a jegyértékesítés a Dohány utcai zsinagóga programjaira
Jom kipur – A zsidó naptár egyik legszentebb napja
Megalakult a Magyar Holokausztkutatók Hálózata Egyesület
Kicsoda az ember? Meghalt Hankiss Ágnes
Lior Raz Budapesten: a Fauda sztárjával találkozhat a közönség
Péntek este a szombattal együtt köszönt be Szukot, a sátrak ünnepe