Legendás történelem, avagy történelmi legendák a zsidóságról

Idegenkedés az ismeretlentől

A legendák szerzői nem szeretik az ismeretlent, megpróbálják kikutatni azokat az eseményeket, esetleg adatokat, amelyekről nem beszél a Szentírás. Ha a bibliai elbeszélés nem tartalmaz neveket és időpontokat, a legendákban ezek kiegészülnek és gyakran történelmi eseményekké alakulnak. Például az aggáda Bábel tornya építőjeként Nimródot nevezi meg, aki azt mondja a népnek, hogy menjenek fel az égbe, mert „Örökkévaló Istenünknek csak ott van hatalma felettünk”.

Ezek a versek a hit és a megváltás elvárásait hangsúlyozzák, ami a megváltás és a kegyelem alapját képezi úgy, hogy a hit által történő üdvözülés mindenki számára elérhető, aki az Istenhez beszél és kiált. A sasokkal való égbe repülés is ismert a görög mitológiában, a sasokkal való repülés megjelenése az álmokban az erő, a hatalom, a szabadság és a függetlenség szimbóluma volt.

A testvéreit kereső József találkozik az úton valakivel, az aggáda tudja, hogy Gabriel arkangyallal, amikor az álmok emberének közeledtekor az egyik testvér azt mondja a másiknak: öljük meg őt. A legenda azt is tudja, hogy ezt Simon mondta Lévinek. A Szentírásban egyetlen egyszer szerepel az egyiptomi fáraó leányának neve, Bitja (I. Krón. 4, 18), aki megmentette Mózest.

A Széder Olám Rabba (Nagy Világrend), a 2. század körül keletkezett, héber nyelvű kronológiai mű, amely a világ eseményeit sorolja fel, a világ teremtésétől Nagy Sándor koráig, a zsidóság életének időrendi kérdésével foglalkozott. A Szentírásban található versek segítségével számos esemény időpontját mutatta ki. Kiszámította, hogy Izsák 37 éves volt, amikor édesapja fel akarta áldozni. Azt is megállapítja, hogy Mózes ádár hónap 7-én született és halt meg. Kutatja bírák, királyok és próféták működésének idejét, és megállapításait gyakran a mai biblia tudomány is alátámasztja.

Nagy Sándorhoz kapcsolódik az a talmudi legenda, mely szerint egyik győzelme után a mai Izrael felé tartott és Simon Hacaddik főpap díszruhában ment eléje.

Meglátva őt, Nagy Sándor leszállt kocsijáról és meghajolt a főpap előtt. Kíséretének azzal a magyarázattal szolgált, hogy ez a képmás folyamatosan előtte lebeg harcaiban. Győzelmeiben mindig az ilyen látvány segítette.

A főpap előtti meghajlása a zsidóság iránti tiszteletét és megbecsülését fejezte ki. Nagyon érdekes, hogy hasonló legenda maradt fenn Attiláról: amikor Róma előtt állt, az elébe vonuló I. Leó pápa mellett meglátta Péter és Pál apostolokat kivont karddal, s a látvány hatására csapatainak visszavonulásra adott parancsot. Nyilván mindkét történet a legendák világába tartozik, és az elbeszélés hőseinek nagyságát, jelentőségét tükrözi.

Eszmények a legendák világában

– A legendákból a zsidóság erkölcsi kérdésekről vallott felfogása is megismerhető – mondta Villányi András, és ennek bizonyítására több példát is felsorolt. Elsőként a Hadrianus császár idején (i. sz. 117-138) vértanúságot szenvedett 10 zsidó történetét mondta el. A zsarnok császár megtiltotta a zsidó vallás gyakorlását, a Tóra tanulmányozását és tanítását, valamint a papok felavatását is. Mivel ezek nélkül vallási kérdésekben nem lehetett dönteni, a tilalom a zsidó élet rendjének felborulásával fenyegetett. A zsidóság vezetői azonban nem riadtak vissza, és életük árán is hűek maradtak zsidóságukhoz.

Lelkükben erősebb volt a zsidó vallás szeretete a leghatalmasabb zsarnoki önkény ellenében is.

Az ilyen történetek a liturgiában is helyet kaptak, például az engesztelőnapi muszáfban és a tisa beavi imákban. A 10 mártírról szóló megemlékezést egyes tudósok a legendák világába sorolják, mások viszont történeti valóságot látnak benne. Vértanúságuk történelmi valóság, az elbeszélés részleteiben viszont találkozunk legendai elemekkel, a nép lelkéből fakadó igazságok hű kifejezőivel. A 10 talmud bölcsnek a 10 törzs József eladásával elkövetett bűnéért kellett bűnhődnie.

Etikai gondolat, hogy Izrael fiai felelősek az egyik vagy másik tettükért. A zsidó bölcsek közül R. Simon és R. Jismael szigorú önfegyelmére, erkölcsi komolyságára utal, hogy a kis bűnért is jogosnak vélték a legnagyobb szenvedést. A vesztőhelyen mindketten azért könyörögtek a hóhérnak, hogy elsőként végezzen velük. Amikor a sorsolás következtében R. Simon feje hullott előbb a porba, a hű barát felkiáltott:

Oh, szent száj, oh, hűséges száj, amely annyi gyöngyöt és drágakövet adott,
jaj, hogy téged porba rejtenek, jaj, hogy nyelved porral telik meg.

Amikor R. Akiba értesült társai haláláról, tanítványainak azt mondta: nagy büntetés száll a világra és ettől akarta az Isten megkímélni, ezért vette őket magához. R. Akibát a rómaiak a nemzeti felszabadító mozgalom vezetőjének tekintették. R. Akiba ettől függetlenül félelmet nem ismerve, prófétai bátorságának rendíthetetlenségével vette ki a részét. Barátja, Pappus b. Jehuda figyelmeztetésére egy mesével válaszolt:

A róka elment egy folyó partjára, látta, hogy mennyire nyugtalankodnak a halak a háló láttára, csalogatni kezdte őket: gyertek szárazra, éljünk itt barátságban, amint együtt éltek a mi őseink is, de a halak elutasították a ravasz tanácsot. A vízben van a mi életterünk, ott sem vagyunk biztonságban, hát még ott a szárazon, biztos halál várna ránk. A mi életelemünk a Tóra – tanította R. Akiba –, ezen kívül nincs számunkra más élet.

Nem sokkal később elfogták. Miközben a vesztőhelyre vitték, ő a „Smát” mondta. Testéről vasfésűkkel tépték le a bőrt, még fájdalmat sem érzett, és tovább folytatta imádságát. Egész életében arra vágyott, hogy teljesíthesse az Írás szavát:

Szeresd az Örökkévalót egész lelkeddel, életeddel! Vagyis az életünk árán is Őt szolgáljuk. Most pedig, hogy erre lehetőségem van, talán ne teljesítsem?

A Smá végén az echod (egyetlen) szót R. Akiba már csak halkan tudta kimondani, majd kilehelte a lelkét.

Hűsége miatt életével fizetett R. Chanina ben Teradjon is. Elfogatásakor nyugodtan válaszolt a vallatásnál: Isten parancsolja így lelkemnek. A fegyveresek tóratekercsbe csavarták, és szívére nedves gyapjút erősítettek, hogy a kínok tovább gyötörjék. A lángok közepette is tanította tanítványait: „A pergamen elég, de a betűk az égbe szállnak”. Ebben az elbeszélésben bizonyos részeket nyilván költői kéz alakította, de belső tartalma és a lényege mégis a valóságot, a történeti igazságot tartalmazza. A testet elpusztíthatják, mivel az ember mulandó, de a betűk az égbe szállnak, Isten igéje örök, az igazságot és a szellemet tanítja, elpusztítani nem lehet.

Jellemző, hogy a vértanúk mindegyike bűnt tulajdonít önmagának, így indokolja meg a szenvedését. A bűnben alapot nyer, mint javítóeszköz, a fájdalom. A legenda egy álom, amely hasonlít a valósághoz, de az átéléseket felnagyítja.

A zsidó legenda, amely az áldozatos hithűség kifejezője, a zsidóságban gyökerező erkölcsiség egyik legigazibb és leghatásosabb kifejezése.

Végül a munka és a művészet a zsidóság számára kiemelkedően fontos összefüggéséről szólt az előadó: egy legenda szerint 900 évvel ezelőtt a történet hőse egyik útján egy kézimalommal bajlódó nő énekére lett figyelmes. (Ezt a történetet Gellért püspökről is feljegyezték, aki a magyarok énekét vélte hallani a kézimalmot hajtó szolgálólány munkát kísérő dalában.) Megkérdezte kísérőjét:

– Mondd, mi hajtja a malmot, a művészet vagy a munka?
– Mindkettő atyám, a művészet is, meg a munka is.
– Micsoda különös dolog, ahogyan az ember a táplálékát biztosítja. Ha nem lenne művészet, ki tudná elviselni a munkát?

Halandó létünknek két sarokpontja és összetevője van: a munka és a művészet. Az örök emberit kőbe faragni munka, mégis ennek az isteni sugárzása a művészet. Küzdelem a létért: a munka, küzdelem az elérhetetlen válaszokért, a művészet. A szükséges előteremtése a munka feladata. Boldogságot varázsolni a munka által, a művészet. Mindkettő fénye vagyis a munka és a művészet, az örök zsidóság szimbóluma: a gyertya lángja.

A kiemelt képen egy, a Edgar F. Magnin rabbi 1929–1930-as előadásai alapján készült alkotás látható, balra fönt Rabbi Akiba alakját látjuk rácsok mögött.

---