Közös tanulás és tu bisváti ünnepi hangulat a Héber Imre Klubban
A Héber Imre Klub idén is megünnepelte Tu Bisvátot, a Herman Lipót Klub tagjainak és a NÜB – a Nácizmus Üldözötteinek Országos Egyesülete – tagjainak részvételével. A közösség együtt élhette át a zsidó ünnep hagyományait, a gyümölcsök sokszínűségét és a játékos vetélkedők örömét.
A klubvezető, Gál Etelka köszöntője után Erős Máté, az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem (OR-ZSE) főtitkára szólt az ünnep jelentőségéről, majd elmondta az áldásokat a gyümölcsökre.

A gyümölcsök látványa önmagában is ünnepi hangulatot teremtett: a Héber Imre klub munkatársai szépen megterítették az asztalokat, és minden tányérra húszféle gyümölcs került, a hagyományos 7 vagy 15 féle helyett egy kis ráadással. Nem hiányzott az almás pite sem, amely a búzát jelképezte.

A jelenlévők aktívan kapcsolódtak az ünnephez: az előző heti foglalkozáson a Tu Bisvát zsidó hagyományairól hallottaknak köszönhetően lelkesen válaszoltak Erős Máté kérdéseire, majd Tolnai Judit játékos vetélkedőjében is bizonyíthatták tudásukat. Kiderült például, hogy világszerte mintegy 7500 almafajta létezik.

A délután során a tanulás, az ünnepi hangulat, és a közösségi élmény kéz a kézben járt. A NÜB tagjai is örömmel kapcsolódtak be, együtt mondták az áldásokat, és többen megosztották a gyermekkori Tu Bisvátokkal kapcsolatos emlékeiket. A program végén mindenki szívesen fogadta a meghívást a klub következő eseményeire is.
Rojkó Júlia beszámolója alapján.
Kapcsolódó cikkek
Kicsoda az ember? Meghalt Hankiss Ágnes
Mi van, ha magunkon nevetünk? – Réz András az UNSEREINER-ről
28. Zsidó Kulturális Fesztivál: elindult a jegyértékesítés a Dohány utcai zsinagóga programjaira
Megalakult a Magyar Holokausztkutatók Hálózata Egyesület
Jom kipur – A zsidó naptár egyik legszentebb napja
Lior Raz Budapesten: a Fauda sztárjával találkozhat a közönség
Zsidó vallásjog és állami jog: az élet védelme és a döntés szabadsága – a Mazsihisz állásfoglalása
Péntek este a szombattal együtt köszönt be Szukot, a sátrak ünnepe