Koltai Róbert: Amikor becsöngetett, a szüleim már előre féltek…
Egy családi történet ritkán ér véget ott, ahol elmesélik. Valami mindig tovább él belőle, egy mondat, egy félelem, egy szokás, egy döntés, amelyről talán talán nem is tudjuk, honnan ered. Erről a láthatatlan örökségről beszélget 2026. március 24-én, kedden 19 órától a Goldmark-teremben Bombera Krisztina Preisz Éva Eszter pszichiáterrel és Lengyelfi Edit családfakutatóval, a Sorsminták című, nagy érdeklődést kiváltó kötet szerzőivel. A könyv közérthetően mutatja meg, hogyan öröklődhetnek tovább családi történetek és viselkedési minták generációkon át.
Az est különleges vendége Koltai Róbert, akinek kultikussá vált filmje, a Sose halunk meg generációk számára tette emlékezetessé a családi történetek humorral és szeretettel teli megidézését.
Most személyes emlékein keresztül mesél majd arról, hogyan szövődik bele a múlt a mindennapjainkba. Minderről rövid, előzetes interjút készítettünk vele, kedvcsinálónak.
Amikor becsöngetett, a szüleim már előre féltek…
A film legendás figurája, Gyuszi bácsi nem csupán filmes alak, mögötte valódi családi emlékek állnak. Koltai Róbert így idézte fel a történetet.
Nagybátyja szenvedélyes lóverseny-játékos volt. A család sokszor már akkor aggódott, amikor becsöngetett, mert gyakran pénzt kért, vagy éppen olyan emberek keresték, akik a veszteségeit próbálták behajtani.

A szenvedély azonban – ahogy az örökölt mintákkal gyakran történik – tovább élhet a következő generációkban is. Sajnos bennem is volt ilyen hajlam, mesélte Koltai. Amikor egyszer véletlenül találkoztak a lóversenyen, a nagybácsi még figyelmeztette is, Te ide ne gyere. Két hét múlva azonban már együtt játszottak.
Egy alkalommal majdnem hatalmas nyereményük lett volna. A hármas befutót sikerült eltalálni, legalábbis úgy tűnt. A lelátón Koltai már örült a nagy sikernek, amikor a nagybácsi integetett neki.
– Minek örülsz? – kérdezte.
– Hát annak, hogy megvan a hármas befutó!
– Dehogy van meg – felelte.
Kiderült, hogy a nagybácsi félreolvasta a számokat, és rossz lovat játszott meg. A nagy nyeremény így elmaradt. Hát ennyit a szerencséről, mondta nevetve a színész.
A történet azonban nem a veszteségről szól. Inkább arról, hogyan élnek tovább bennünk családunk történetei, néha humorral, néha fájdalommal, de mindig formálva azt, akik vagyunk.
A családi történetek bennünk folytatódnak
Az est során szó lesz kimondott és kimondatlan örökségekről, családi történetekről és arról, hogy mennyi minden él tovább bennünk azokból az életekből, amelyeket előttünk éltek.
Különösen izgalmas lehet mindazok számára, akik saját családjuk történetében a történelem lenyomatait is keresik, és szeretnék jobban megérteni, hogyan formálhatják ezek a tapasztalatok a következő generációk életét.
A III. PészahFeszt programján a pszichológia, a családtörténet és a személyes emlékek találkoznak, komolysággal, mélységgel és humorral.
Kapcsolódó események
Kicsoda az ember? Meghalt Hankiss Ágnes
Mi van, ha magunkon nevetünk? – Réz András az UNSEREINER-ről
28. Zsidó Kulturális Fesztivál: elindult a jegyértékesítés a Dohány utcai zsinagóga programjaira
Megalakult a Magyar Holokausztkutatók Hálózata Egyesület
Jom kipur – A zsidó naptár egyik legszentebb napja
Lior Raz Budapesten: a Fauda sztárjával találkozhat a közönség
Zsidó vallásjog és állami jog: az élet védelme és a döntés szabadsága – a Mazsihisz állásfoglalása
Péntek este a szombattal együtt köszönt be Szukot, a sátrak ünnepe
